Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-02-04 / 10. szám

— 38 — zásánál egyenlő feltételek mellett a csángó-magyarokra is lehetőleg tekintettel legyen.“ Hogy ezen határozat mielőbb és sikeresen foganato- sittassék, mulhatlan szükséges teendő lenne a bejönni szán­dékozó csángóifjakat a fenálló feltételekről kellő tájékozás végett alkalmas utón értesíteni, hogy Így az erdélyi tano­dákba bejönni képes ifjak, illetőleg szülőik a kilátásba helyezett ösztöndíjakról előzetes tudomást révén, — azok elhelyezhetésére alkalmat találhassanak. Ezen irányban a közoktatásügyért egy rövid emlék- j jegyzékben figyelmeztettem arra, miszerint e részben az ottani viszonyokkal közelebbről ismeretes dévai állami ta­nító képezde igazgató Kóós Ferenczczel tenné magát érint kezésbe, és ahozképest intézkednék az ösztöndijaknak, hol s melyik tanodában leendő adományozása iránt ; mert különben csak írott malaszt marad, ha a segélyhez jutlia- tásra biztos ut nem nyittatik. Reméljük, hogy a közoktatásiigyér bölcsességénél fogva eltalálandja a legczólszerübb eljárást, melyet haza- fiságból — a nemzetiségnek hozandó áldozatot — minden föltünés nélkül érvényesíteni sikeriilend. Úgy legyen! Lázár Adám. Törvényjavaslat az 1872. évi államköltségvetésről, az állandó pénzügyi bi­zottság szövegezése szerint. Az 1872. évre a magyar koroua országainak rendes kiadásai: 161,995.503 ft. ; rendkívüli kiadásai: 70,211.891 fit; hitel- és pénztármüveleti kiadásai; 64,787.675 írt. ál­lapíttatnak és ajánltatnak meg. Ez összegek a következő fejezetek, czimek és rovatok szerint osztatnak meg: A) R e n d e s к i a d á s о к. A királyi udvartartás költségei 3.650.000 forint. 0 cs. és kir. ap. Felsége kabineti irodája és e ka­bineti iroda nyugdijai 61.395 frt. A főrendi és képviselőház szükségleteire 700.000 forint. Az 1872. évre megállapított közösügyi kiadásukból a magyar korona országait illető összeg 23.993, 714 frt. Az 1849. évtől az 1867. évig tettleg fennállott központi kormány közegeinek nyugdijai 27.000 frt. Nyugdijak 2.530,367 frt. Az 1866. XV. törv. czikkben elvállalt államadóssági járulék: 32,723.200 frt. Az 1871. évi 30 millió forintnyi ezüst kölcsön ka­mataira: 1,710.000 frt. Horvát Szlavón országok beligaz- gatási szükséglete 4,210.000 frt. Állami számvevőszék részére átalánykép 150.000 ft. Miniszterelnökség 329.080 frt. 0 Felsége személye körüli minisztérium 66.384 frt. Horvát - szlavón - dalmát miniszter és személyzete 46.700 frt. Belügyminisztérium 6,783.700 frt Pénzügyminisztérium 49,125.661 frt. Közmunka és közlekedési minisztérium 5,383.847. Földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztérium: 10,177.204. Vallás és közoktatási minisztérium 3 millió 124.752. Igazságügyi minisztérium: 10,239.677. Honvédelmi minisztérium : 6,607.702. Rendes kiadások összege 161,959.503. B) Rendkívüli kiadások. Az 1872. ^vre mcgállapitott közösügyi kiadásokból a magyar korona országait illető összeg 4 millió 309 499. Az 1871. évi 30 millió frtnyi ezüst kölcsön törlesz tésére : 454,215 frt. Miniszterelnökség : Codificaationális munkálatokra 30,000 frt. Ő cs és apóst. kir. Felsége személye körüli minisz­térium : a minisztérium épületében levő fogadási és dísz­termek kijavítására 3000 frt. Belügyminisztérium: 773,432 frt. Pénzügyminisztérium 15.559,154 frt. Közmunka és kereskedési minisztérium 42.385,738 forint. --­rásza tot, ajégpiuczét, a nagyszerű konyhákat, a korházokat férfiak és nők számára, a gyógyszertárt valamint minden­nemű éléskamarákat és műhelyeket. Alkalmasint nem kívánták elmullasztani az éléska­marák kitűnőségéről is a lehető legjobb fogalmat adni; alig valánk a terembe a Stewand már jégben hütött kitűnő Cham- pagnerrel várt, s poharakot üriténk — a gyöngyökkel habzó nedvből — minden hamburgi hajók szerencsés és hasznos útjaira „úszó vendéglőire“ s különösön a derék Thuringiára. (X- A.) Fölmivelés , ipar- és kereskedelmi minisztérium j 1.719,134 frt. Vallás- é.s közoktatásügyiminiszterium 607,419 frt. Igazságügyi minisztérium 441,800 frt. Honvédelmi minisztérium 2.321,000 frt. A határőrvidék polgárosításának befejezóséig igényelt átmeneti kiadások 1 millió 607,500 frt. Rendkívüli kiadások összege 70.211.891 frt. melyeknek főtárgyait a derék házi gazda és an^yalkedves neje képezték, — bizonyára minden jelen voltaknál sokáig kedves emlékben fog maradni. Sajnos, hogy a más négy testvér város is statútu­maik még eddigi meg nem erősítése miatt szervezésüket keresztül nem vivén a kedves összejövetelben részt nem vettek. __________ R 0 b á g. C . Hitel - és pénz műveleti kiadások. Ezen szakaszban megajánlott kiadások fedezésére a j következő bevételek 157.030,579 frt; a rendkívüli bevé­telek 12.080,122 frt; hitel és pénztármüveleti bevételek1 83.836,320 frt. Közös függő államadósság kezelési költsége 129,890 forint. — Földtehermentés és örökváltságok 17 milió 56,869 forint. — Vasúti kölcsön 5.517.540 frt. Szölödózsmaváltság 2.352,141 frt. Sorsolási kölcsön 5.311,150 frt. Gömöri vasutzáloglevél kölcsön 3,198,558 fr.. 1871. évi 30 millió forintnyi ezüst kölcsön 36 mii-1 lió 186,940 frt. Függő adósság 1.544.487 frt Pénztári műveletek 3.470,300 frt. Hiteli és pénztármüveleti kiadások összege 64.787,675 forint. - — 3. §. Az előbbi szakaszban megajánlott kiadások fe- J dezésére Magyarország jövedelmei, a magyar korona or-1 szágait együtt illető közös költségekre és Horvát-Szlavon- országok beligaztási szüksékletére nézve , egyszersmind Horvát-Szlavonországok bevételével és pedig : a rendes költségekre a rendes jövedelmek, a rendkívüli költségek ! re és kiadásokra a rendkívül i és meghatározott összog erejéig a hitel- és pénztérmüveleti bevételek a hitel és péntármüveleti kiadásokra a hitel és pénztármüveleti bevé­telek jelöltetnek ki a következő előirányzat szerint : A) Rendes bevételek. O cs. és ap. kir. Felsége személye körüli miniszté­rium : házbérjövedelem 840 frt. Belügyminisztérium 109.882 frt. Pénzügyminissterium 147,791.211 frt. Közmunka és közlekedési minisztérium 103.618 frt. Földmivelés, ipar és kereskedelmi miniszt. 8,692.983. Vallás- és közoktatásügyi minisztérium 271.543 frt. Igazságügyi miniszteriem 60.529 frt. Rendes bevételek összege 157,030.597 frt. B) Rendkívüli bevételek. A közös pénzügyi pénztár készleteinek és követelé­seinek a magyar korona országait illető részéből 3,512.705. Belügyminisztérium 55.276 frt. Pénzügyminisztérium 7,194.741 frt. Közmunka és közlekedési minisztérium 1,306.000. Vallás- és közoktatásügyi miuisterium 11 ezer 400 forint. IloSSZIliíllll, 1872 január 28-én. íme 'egye szerkesztő ur első, de tán nem utolsó levelem. Itt a magyarok és románok zászlóján méltóképen áll ezen jelige „előre“ — minden körülmény oda mutat, hegy itt nép és értelmiség lépést tartván az idővel — di­cséretesen halad; az ide érkező örömmel .észlelheti a ne­velés ügy terén mily lankadatlan buzgalommal mun­kálkodnak az arra hivatott nemes orgánumok; itt annyi az oskola — mint más vidékeken korcsma, annyi a tanár mint ott a kortes, bizony bizony nagy ellenlétben állunk. Folyó hó 20-án adták az itteni románok az első zártkörű tánczestélyt : ütötte az a mértéket telyesen, illem, ízlés, őszinteség lengte körül a társaságot, s az ott lévő szép számú magyar közönség iránt az előzékenység csal­hatatlan jelei mutatkoztak ; román urhölgyek csinosan járták a csárdást, — — — ennyit a román bálról, men­jünk tovább. — A hosszufalusi királyi járásbíróság terüle­tén fekvő közönségek elöljárói, illetőleg küldöttjei folyó hó 22-én vitték meg az érintett királyi járásbíróságnak sze­rencse kivánatukat; a kühlötség testületileg jelenvén meg, hosszufalusi jegyző Popovics román nyelven üdvözlötte a járásbíróságot — mire kinevezett járásbiró Langer Tamás ur válaszolt tiszta magyarsággal magyarul; válaszában különö­sön ki emelte mit és mennyit várhat a nép 0 járásbíróságtól, hangsúlyozta továbbá azon körülményt, hogy törvény előtt mindenki egyforma lévén, egyformán számíthat mindenki a törvény oltalmára; végül kölcsönös szercmcso kivánatok mel­lett a küldöttség eltávozott. — És végtére három az Isten igaza, — örömmel adhatom át a nyilvánosságnak, hogy itt a tanítók nemcsak az oskolában hanem künn az életben is tanítók s a mint tanitnak a szerént cselekednek; nemes törekvésüknek folyó hó 27-én is oly szép jelét mutatták „Parlagi Jancsiban“ — miről méltóképen csak avatottabb toll szólhat, — résztelezze bár máski, én csak átalánosság- ban annyit mondok, hogy az előadás gyakorlott színészek­nek is érdemükre válhatnék, eleitől mind végig könyii- sóg, bátorság és szakismeret koszoruzta az előadást ; а személyek mindannyian oly jól alakítottak, hogy nagy feladat volna az elsőt és utolsót megnevezni —- tehát csak előre ! — B a r ó t h i. Román lapszemle. „Patria“ 5-ik sz. január 15—27-én. Az ellenzék újból szerencsét próbál, fölhi, hogy zászlója alá sorokoz­zunk. Rendkívüli bevételek összege 12,080. 122 forint. C) Hitel- és pénztármüveleti bevételek. Földtehermentesités és örökváltságok 17,056.869 frt. Vasúti kölcsön 21,136,706 frt. Szölödézsma-vállság 2,342.141 frt. Sorsolási kölcsön 7,371.150 frt. Gömöri vasut-záloglevél-kölcsön 6 millió 198.558 ft. 1871. évi 30 millió for. ezüst kölcsön: 26,186.940. Függő adósság: 23.656 frt. Pénztári műveletek: 3,520.300 frt. Hitel- és pénztármüveleti bevételek összege 83,836.320 forint. V i (1 ó k. Dálliok, 1872 jan. 30-án. Dálnokban a hét székely város főispánjánál mélt. ! Lázár Mihály urnái f. óv. január 28-án tisztelgett Illyefalva, Kézdi Vásárhely és Sepsi-Szent-György városok újonnan választott tisztikara,— a szintén újonnan alakult bizottságok több kitűnő tagjaival együtt. A tiszteletteljes üdvözlő beszédet — melyben a kéz- divásárhelyi polgármester meleg szavakkal fejezte ki a köztiszteletben álló főispán ur iránti ragaszkodást, bizalmat s jövőre kérte az eddig is tapasztalt jóakaratot és pártfo­gást ; — a méltóságos főispán ur szokott szivélyességgel fogadta s mindnyájukat városaik érdekében teendő haza­fias buzgó munkálkodásra serkentvén, maga részéről is ígéretet tőn a kormányzása alárendelt városok jóléte, élő- haladása és felvirágozásáért mindent megtenni; — egy­szersmind pedig — következetesen a mindenki által ismert vendégszerető természetéhez, a több mint 30 tagból álló fényes tisztelgő testületet ebédre marasztotta. Mit Írjak az ebédről s annak folyamáról? Ez újabb fényes bizonyítékát képezte a főispán ur vendégszereteté­nek és fűszerezve a kedélyes vidám pohárköszöntőkkel Programmjában független magyar hadserget, pénz­ügyet. delegatiók eltörlését, és sok más reformokat szen- veleg, s végül mintegy gúuypontul Ígéri — ha eljön ideje, s az eszközök megtalálhatók leendenek: a nem magyar nemzetiségek kibékitését! Vájjon mikor jövend el az idő, s miben ieendnek az eszközök föltalálhafók? Jól tudjuk mi, mit várhatunk az el­lenzéktől, lapjaik többször és tisztán nyilatkoztak. Az el­lenzék programmjából hiányzik az őszinteség, — az nem akar mást, mint az állam rendszer fölforgatását ! Létesitni fogja — e rázkódás s forradalom nélkül ? képes e Ígéretét be­váltani? Lehetetlen! Mi, hazánknak Magyarországnak mindig hű polgárai akaratunk lenni s vagyunk is; erős karral fogjuk védel­mezni annak jogait, függetlenségét, épségét — a nélkül azonban, hogy az államnak jogot adnánk követelhetni, hogy nyelvünk s nemzetiségünkből kivetkőzzünk! Az ellenzék saját magával sincs tisztában, — hi­ányzik nála az őszinteség. De hagyján, népünk nem soká az urnákhoz szóli- tatik, — és ennek értelmességétöl föltesszük, hogy a ve­szélyes s érdekei elleni baloldali zászló alá — sorakozni nem fog! Ugyanitt egy czikk még egyszer erélyesen megtá­madja az idétlen passivistákat. Az eddigi eredmény meg­győzhetett mindenkit, hogy az egésznek nincs értelme. Az uniót törvényesnek mondja, mely ellen senkinek sem lebet rabulistikus soplusmak nélkül — kifogása. Idézi az Ost und West nyilatkozatát, mely lap különben a magyar kor­mány iránt ellenséges indulatu. Politikai szemle. A franczia kormány válság bévégződött min­den további következmény nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom