Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-09-08 / 72. szám
286 Bem Pesten fog megnyittatni, mintán a budai váriakon a fekete-sárga zászló leng, s miután az országgyűlés megnyitásánál nemcsak m. királyi, hanem császári udvari méltóságok is közreműködnek , a megnyitásra megjelenni nem fognak. Miután megái lapították, hogy másnap a trónbeszéd meghallgatása után megint összegyűlnek, az ülés eloszlott. A ház hangulata — a „Hon“ szerint inkább derült volt. Л jobboldali „Magyar Politikádban következő' élénk leirást olvasunk a ház alakulása felől : Ünnepélyes látvány volt az uj országgyűlés első ülése. A megtelt házban a régi ismerős arczokat majd mind megtalálhattuk ugyan, de itt-ott çgész sorokon „novus homo“-k alakjai tűntek fel. A jobboldalnak már a múlt országgyűlés alatt is imposans többsége uj padokkal szaporodott, a baloldal sorai nevezetesen ritkultak , szintúgy a szélsőbaloldaléi is, mely pedig azzal dicsekszik, hogy a választások alatt tetemesen megszaporodott. A reformpárt a jobboldal és a balközép közti „válaszúton“ volt elszórva, Schwarz Gyula Yukovics helyén ült elöl, Podmaniczky Frigyes pedig legfelül; köztük a padok szélén ott ültek Csáky Gyula gr. Kármán Lajos reformpártiak. A balközép több tagja sóvár pillantásokat vetett a reformerek felé, mintha mondaná: szeretnék közétek ülni, de nem merek ! A régi nevezetesebb képviselők, köztük Deák, Ghyczy, mind megtartók helyeiket; Tisza Kálmán hiányzott. Az uj celebritások közt Sennyey Pál báró a jobboldal középső részén a miniszterelnök háta mögött lévő ötödik pad élén foglalt helyet, épen Horváth Lajos mögött. Péchy Manó gróf a szélsőjobboldalon ült. A horvátok már nem együtt s a szélsőjobboldalon, hanem elszórva s leginkább a jobbcentrumban telepedtek le. Az uj képviselők közt föltűnő nagy contingenst képeznek a fiatal főrendiek, kik közt Apponyi Albert a szélsőjobboldalon, Károlyi Gyula és Festetics Pál grófok a Deák mögötti pádon helyezkedtek el. A pestvárosi képviselők: Radocza, Steiger a jobboldali centrumban ültek; ott ült nehány sorral fölebb Tavaszi Endre is. Az egyházi rendből csak egy képviselőt láttunk, Popescu Elek g. kath. esperest, kinek vörös öve mutatta egyházi dignitását. A szélsőbalon a nemzetiségek padjai egészen megüresedtek. A szélsöbali alakok nehány vadmagyar arczczal szaporodtak, mig a párt legkedveltebb alakja, a kibukott Patay bácsi, a karzatról kandikált s Deák által észrevétetvén kedélyesen üdvözöltetett, mit maga nek tapasztalatait. Ebből az következik, hogy minél előbbre halad az emberiség az időben annál gazdagabb lesz ismeretekben, tapasztalatokban, következőleg annál miveltebb és boldogabb. Az első emberek pl. nagyon kevés, majdnem semmi tapasztalattal sem bírtak, minthogy csak is arra voltak utalva, a mit maguk közvetlen észleltek, tehát saját tapasztalataikra. S a miveltségnek is ma számításba is alig jöhető fokán állottak. A második generátio mar sokkal szerencsésebb volt tapasztalat, s következőleg miveltség dolgában; minthogy ez már saját tapasztalataihoz az első generá- tio tapasztalatait csatolta. így a harmadik, negyedik még gazdagabb, birván a múlt összes tapasztalatait a magáéi mellett. Az ismeretekbeni haladás olyan mint a szabad esés törvénye. Egy feldobott kő pl. minél közelebb jő a földhöz, annál gyorsabban esik; az emberiség is minél tovább halad, mindig gyorsított a mi- veltségbeni elöhaladása. Ne csodálkozzunk tehát a régi és a mostani kor műveltségi külömbsége fölött. A XIX-dik század magas műveltsége ne tegyen elfogultakká ; mert ez nem egyedül a mi érdemünk. Része van ebben egy Platónak, Sokratesnek, ép úgy, mint a mai kor legelső tudossá- nak. -Mai műveltségünk a múltban gyökerezik, ott van megvetve az alapja. A múlt gazdag tapasztalatokkal kínálkozott, s ha ezeket mi felhasználtuk, csak magunk iránti kötelességet teljesítettünk, csak azon szabadságunkat használtuk fel ésszerüleg, melylyel a teremtő minket megajándékozott. Mert isten az embert szabaddá tette; urává önmagának és sorsának; ezért ruházta fel ésszel és szabad akarattal; különben csak ösztönöket adott volna, melyek a földhöz lekötve tartanák. — Ezen szabadságáért az ember felelős; hogy azt saját magával szemben miként használja fel, vagy hogy egyáltalában felhasználja, ez legfennebb a lelkiismeret dolga lehet ; ahoz senkinek semmi hozzá szóllása. De mihelyt aképen él szabadságával, hogy mások jogai megsértetis viszonzott, fanyar mosolylyal, melybe az elkeseredés : elfojtott mérge vegyült. A minisztérium teljes számban volt jelen; a miniszterek friss üde arczain meglátszott a „procul nego- , tűs“ és a fürdői gyógyidény hatása. A miniszterek mind szívesen üdvözöltettek, Deák Ferencz pedig lel- j kés éljenzésekkel fogadtatott. A felsöliáz is ez nap tartotta első' ülését. A korelnöki széket gr. Károlyi István foglalta el. Azt Írják, hogy a főrendiház ezen első ülése ritka élénkséget mutatott. Ilyennek e házat az 1865-iki fölirati tárgyalás óta alig láttuk. Jelen voltak az országzászlósokon kívül a püspökikar, s a főispánok legnagyobb része. Sőt politikai pártcsoportulást is láthattunk. Ott volt a fiatal oppositionalista fractio, mely Keg- levich Béla gr. vezetése mellett Károlyi Pista és Battyányi Elemér grófokból állott, kik fekete magyar ruhájokkal is demonstráltak; mig a reformereknek Károlyi Ede gr. által vezérlett csapata Károlyi Sándor és Keglevich 1st ván grófokból állott. Másnap következett a trónbeszéd ünnepélyes felolvasása, melynek meghallgatására teljes diszben jelentek meg az országgyűlési tagok, minthogy ő felsége letette ez alkalomra a családi gyászt. Két czáíirat Benedek Gyula ur ellen. urnák a „Kelet“ f. évi augustus 28-án 196-ik számában — vesztét sejtető vonitásök közt megszülemlett önfeledt irályu czikkét olvasta; mert valóban nem emlékszem, hogy jourmilistikai ildom — egy volt képviselőtől — ily kihívóan ezégéreztetett volna, s midőn B. Gy. ur ezen epés czikkét irta, bizonyosan megfeledkezett arról, hogy az 1869-dik évi fogarasi politikai apathia következtében — inde unde — képviselői mandátumot nyert, s hogy igy legalább ezen állás iránti kegyelctes emléknél fogva: a műveltség és ildom iránt bizonyos érzéket kelletende affectálnia, hogy egyfelől magát a közvélemény előtt botrány tárgyává ne tegye, másfelől pedig, hogy féktelen szenvedélye által — védeni ezélzott — állása gyengeségét el ne árulja ............. A z emberi méltóságot a morál fő alapjának tartom, s ezért nem tudva azt magamban megalázni: B. Gy. urnák irmodorát kerülendő — a lehetőségig higgadt s tárgyilagos leendek vég szavaimban is. Vádolva vagyok általa, hogy szándékoson rejtőztem a két X alá; Epen nem; mert hivatok szellőztetésem végén határozottan kijelentettem, miszerént a felelősséget a sajtóhatóság irányában elvállalom, s igy alkalom volt adva B. Gy. urnák az illető szerkesztőségektől — hová saját nevem alatt írtam —- ki létemet megtudni, föltéve, hogy ha B. Gy. ur komolyabb lépésekre is kész leendett volna. A. Gy. ur azt is állítja, hogy én személyes am- bitióim kielégítése végett kész volnék a pokollal is szövetkezni, s hogy ez bírt volna az ellene való fellépésre. Ezen ur feledi, hogy midőn poklot emleget, ő juthat Benedek Gyula azon czikkét, melynek — ildomosságból — csak tárgyilagos részét hozta a „Nemere“ 67. száma: a „Kelet“ egész terjedelmében közié. Ezen czikk ellen két irat érkezett hozzánk: Bruszt Ignácz úrtól és több deák-köri tagtól. Mindkettőt közöljük: Viszon- s illetőleg* vég*-válasz Benedek Gyula urnák. Sepsi-Szent-György, 1872. aug. 3. Az alkotmányos intézményeknek egyik legbiztosabb őre: a sajtószabadság; de csakis addig, mig azt visszaélések ellen: törvény, ildom iránti érzék és köz- erkölcsiség védik; a journalisticai ildom feltétlen követeli, hogy midőn nézeteinkkel a közvélemény elébe lépünk : sorainkban értelmesség, higgadtság, tárgyilagosság s főleg a társadalmi műveltség iránti érzék — nem pedig a gubás, bicskás gorombaság — nyerjenek kifejezést. Én azt hiszem, hogy eltekintve saját érdekeltségemtől — bátran kimondhatom, hogy minden elfogulatlan müveit ember mélyen meg illetödött, a ki B. Gy. nek, már felelős cselekedetéért; igy kívánja ezt a társas együttmaradás lehetősége, melynek első követelménye a jogok biztonsága, sértetlensége. Pedig sokszor történik meg a jogrend megzavarása. Az emberben az önérdek hatalma, mely kielégítést kíván, sokszor nagyobb, mint a törvény iránti tisztelet. Nem törődik semmivel, bár tudja, hogy a bűnt mindenütt büntetés követi, csakhogy önérdekét kielégíthesse. A törvény ép arra való, hogy a jogtalan egyéni vágyakat megzabolázza. A társadalom hármonikus működése csak akkor lesz lehetővé téve, az állam akkor igazán boldog, ha tagjait az egyéni jóllét megalapításán kívül, még a közérdek magasabb szempontja is vezérli, ha mindenki félre teszi saját önérdekét ott, hol magasabb kötelességek teljesítéséről van szó. Az összes társadalomnak működése jótékony hatással van az egyesekre, tehát már a kölcsönösség elve is azt kívánja, hogy az egyes se legyen szűkkeblű az egészért. Ezen kölcsönös hatásnak kiegyenlítésén nyugszik a társadalom boldogsága. Ma a tettek korát éljük. Minden ember annyit ér, a mennyit dolgozik. Eltölt istennek hála az a kor midőn elég volt fényes nevű ősökre hivatkozni, hogy az utód bébizonyitsa létezhetési jogosultságát. — Ma a munkával mérjük kiilombség nélkül az érdemet. Csakhogy munka és munka között nagy a különbség. — A ki csak azért teszen valamit ország-világ láttára, hogy legyen mivel kérkednie az emberek előtt, semmi becse munkájának, mert nem a lelki megelégedésben keresi egyedüli jutalmát, hanem az emberek hizelgéseiben. — Erre pedig nagyon könnyen rá állnak az emberek. Egy kis anyagi haszon reménye elégséges, hogy készek legyenek a tömiénezéssel. Csak kit valódi eszmék hevitnek, kit az emberiség köz-sorsa igazán érdekel, ki munkáját önzetlenül hozza a közös oltárra, az tarthat számat az ember nevezetre. H u n f y. az embernek eszébe; feledi, hogy* egy oly emberrel szemben, kinek nevét a hazai sajtó is az utóbbi időkben már megszokta mint a magyar törvényhozó testület I kiváló szokatlan példányát emlegetni — még a napi I érintkezést is részemről resteltem ; hogy igy végtelen sokan gondolkoznak; s hogy eszerint ezen úrral szemben fellépni : nem ámbitio, hanem egy magasabb eszme a közerkölcsiség iránti áldozatkész önmegtagadás biztatott reá, hogy a fogaras-vidéki felső kerületbeli választók nagy tömege felhívásának engedjek ; igazolja ezen állításomat külömben érdekelt urnák irmodora, a minthogy valóságos áldozatnak is lehet azt tekinteni, ki oly egyéniségnek útjába kényszerült lépni, a ki saját lelketükréből kölcsönözvén az alakokat, saját tulajdonait a legnagyobb vakmerőséggel törekszik más galléréhoz várni. Mély szánalom fog cl ezen ur iránt, s fájdalmas megilletödés sülyedt közerkölcsiségünk irányában, midőn még ezen ember is fásult politikai lelkűiéiről, fondorlatokról, s a köztudat szerint közelebbről épen általa, másod magával — aláírás gyűjtés végett — tett házalásról, mint más tulajdonairól szólni merészel. Hol tanulta B. Gy. ur ezen nyomorult comödiaszerü alakoskodást? ugylátszik a vidéki színpadokról — melyeket bébarangolt — gyakran takarította le a szemetet, s rhetorical figurákban merész szellemét ott képezte ki. B. Gy. ur politikai érdemeiről is tesz említést, melyeknek Fogaras vidéke érdekében tett szolgálatai által nyert . . . melyek azok? talán a Halmágyi eljáráshoz hasonló Sárkányi vagy Vojlai s. t. b. esetek? mely községek érdekeit ezen ur, volt képviselői minősége alatt üzérkedve — úgy segítette elő, hogy százakat fizettetett magának. Azt hiszi ezen ur, hogy ezt nem tudja mindenki ? s ezen ur engemet merészel megtámadni, s törekszik saját sziliével bémázolni?? Uram ! nekem erkölcsi úgy mint politikai életem tiszta; meglehetősen ismernek engemet egész Erdélyben, — de nevemet mindenütt tisztán emlegetik; 26 éves közpálya áll hátam megett, s higyje el; ön nagy fába vágta a fejszét, midőn engemet saját illatával igyekszik körülfúvni s hazafiatlansággal vádolva: a fogarasi ev. réf. egyház híveit törekszik kortes fogásu méltatlan rágalmaival ellenem zúdítani; mert Fogaras városa polgári jóltudják azt, hogy a város önkormányzati joga í kivívásában egyik legfőbb tényező voltam, s hogy ez a magyarság érdekében történt. Épen azért alig is hiszem hogy önnek sikerülni fogna fogarasi polgártársaimat — kiknek jóllétét mindig szivemen hordoztam — irányomban! hálátlanságra bírni. . : . . Önről uram! hallgatok; de nem féltemben, mert: daczára azon ezélzásának, hogy , állítólagos épületes tettemről még most hallgatni akart : kijelentem, hogy félni legkisebb okom sincsen, mig önnek ezer meg ezer oka volt és van arra, hogy másokat hallgatásra bírjon. Én egyéb Stückliket nem is érintve, csak is az 1861-1863-ik évi politikai küzdelmekre szorítkozom, s emlékébe hozom önnek uram! midőn épen ön, személyes ambitiója kielégítése végett a fogarasvidéki románokkal — akkor elleneinkkel — ! szövetkezett; hol Ön assessorságra áspirált, — mig én ugyan azon időben, akkori vidéki főkapitány Brán de Lemény ur által assessorrá történt kineveztetésemet azért mert a törv. magyar—mint az 1861-ik évi január 21.