Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-05-19 / 40. szám
Itrassó, 1872. Másod évi folyam 40. szám. Vasárnap, május 19. Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer csötőrtükön és vasárnap. Ara: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 1er.) — Bélyegdij minden igtatáskur 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. A képviseló'választó kis városoknak és taxés helyeknek. Huny ad vagy Tordamegyében 100,000 leiekre esik egy országos kspviselő; mig Vízaknán, Kolozson, Széken, Ilyefalván, Bereczken, Olálifaluban satb. egyre-másra 2000-re. Onkénytelenül azt kérdezi az ember, hogy hát az oláhfalnsi ember egyenkint 50-szerte derekabb : miveltebb, vitézebb, okosabb, áldozatkészebb, — mint a Hányad vagy tordame- gyei- Avagy tán -50-szer annyi adót fizet ugyanannyi jövedelem után? Ha az ország sorsának intézésénél egy ilye - falvinak épen annyi joga van, mint 50 torda- megyeinek : gondolom, hogy helyén való azt kérdezni, vajon 50-szeres mértékben hordozza e a megfelelő' terheket? A tordamegyei 12 esztendeig tartozik katonaszámban lenni; vajon a bereczki 600 esztendeig eszi-e a profontot? Mert ezt kívánná az arány ! Ezt nem mi kezdjük emlegetni, hanem emlegették már számosán ; és valaki csak alkotmányunk hiányairól, viszszásságairól akar beszélni, — az erdélyi kis helyek képviselő — küldési jogát első sorban emlegeti. Ö kegyelmük bizonyosan azt fogják vetni, hogy őseiktől örökölték ezen jogot; ne merje hát bántani senki! — Hanem ezzel az argumentummal még nem messze futunk. Hiszen a nemes ember is. őseitől örökölte jobbágyait ; mégis elvették tőle. Pedig az a magán jog körébe tartozik. Hát az ország1 ügveinek vezetése nem neО <D j mesi jus volt-e? Most bizony helyet kell engedni még a zidónak is; és ha a paraszt fiú alkalmasabbnak tanúsítja magát, mint a sok százados grófok csemetéje, —- amazt hívja meg a király koronája tanácsosának. Itt ugyan semmire sem megyünk már a régi jussal! Csupán eszélyességi és méltányossági szempontból lehetne még tartogatni ezen kis helyek képviselő-küldési jogát, ha t. i. oly bölcsen, nemesen és eredményesen gyakorolják a választást, hogy más választókerületek példányai lehetnek. Ha megvesztegetés közéjük be nem fér; ha valóban elv és meggyőződés után mennek; ha'olyan férfiakra ruházzák bizalmokat, a kik alkalmasak a parliament kitűnőségeivé válni. Akkor lehet mondani legalább,, hogy: ime, ezt s ezt kevesen választották, de ő maga nagy és kitűnő szolgálatokat tesz az országnak ! Ezen egyetlen egy szempontból lehetne pártolni még a kis városok és taxás helyek képviselő-választási jogának fenntartását. De hátha ezen kis kerületek épen ellenkező eljárást követnének ? Ha talán azt tennék, hogy elvre, személyre nem tekintenének, hanem megnyitnák az árverezést, hogy ki ád többet érte? Ha úgy tekintenék a képviselő-választási jogot, mint a falu legelőjét, a melyen saját borját, ökrét igyekszik hizlalni mindenik? Ha minden apró — cseprő falu kolomposa a képviselőválasztás által akarná fölpénzezni magát három esztendőre? Ha megnyitnák házokat, szívókét a kupeczeknek, a kik kereskednek velők, mint a bordélyház-tulajdo- nos a kéjleányokkal? ...............Abban az esetben csak igyekezzenek kivenni részüket mentői busásabban ez alkalommal, mert ezt a fejős tehenet nem fogják fejhetni többé sem ők sem maradékaik. Ha az egyenjogúság ellenük lesz; az elnézést pedig nem engedi mellettök szólani a megsértett szemérem, ngy elvesztik kiváltságokat, mint a hogy elveszett és el kell veszni minden középkori kivételességnek a mai államban. Figyelmeztetésünket vegyék jól eszökbe ; most mig nem késő. Dobják ki bizalmukból az alkuszokat; ne hallgassanak a kupeczek szavára : hanem emelkedjenek föl a meggyőződés színvonaláig; válasszanak lelkesedéssel kitűnő képviselőket az ország legjobb fiai közül ; akkor azt lehet mondani róluk, a mit Sz. László királyról mond a történelem : hogy törvény szerint nem illette ugyan őt az uralkodás, mig Salamon életben volt ; de nagy nemes leikével, kitűnő intézkedéseivel nemzetének nemcsak elnézésére, de örök tiszteletére tette méltóvá magát. Figyelmeztetjük újból is az illetőket, mig nem késő ! Brassó, 1872. máj. 18. Az erdélyi románok politikája napról napra határozottabb és szerencsésebb alakulást vesz. Már azon körülmény, hogy mig a maros- vásárhelyi minden^ ígérő baloldali gyűlésen egyetlen ösmert nevű román sem vett részt, mig a szebeni értekezlet egészen a Deákpárt felé hajlott, — már ezen körülmény mutatja, hogy az erdélyrészi románok kibékültek a mostani állam alakulással. Aradon is a tekintélyesebb tagok ez értelemben nyilatkoztak; s csakis a Mócsonyi testvérek dúsgazdagságánaк, gazdagságuk következtében nyert befolyásuknak tulajdonítható, hogy ezen értelmes rész kisebbségben maradott. Mocsonyi urék azonban csakis Arad vidékén hatalmasok; s ha az erdélyi románság más irányba fordul, ők Arad vidékével nem fogják megakadályozhatni ezek politikája sikerültét. Az erdélyiek pedig már is messze haladtak az ellenkező irányban, mint legújabb események mutatják. A szebeni értekezlet csak azért választott egy 15 tagú comitét, hogy az kérje föl az ösz- szes románság ügyeinek vezetésére a két érse' ъ*---* ■ -’-7УЗЛГ-*.-«.»аж дш П—»А1Дмши.^ШаеяеВ8Я—В—ЗИЯЕ1 ocvsl Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás). IV. « Az árn 1 ó. Gopaul megparancsolta a szekerek mellett léptető csapat vezénykijének a lehető leglassabban haladni. 0 ellenben gyorsította az előcsapat lépteit, hogy előnyt nyerjen, l^ihelyt mintegy 500 lépésnyi távolság létezett közte és a főcsapat között, nyugodtabban légzett Gopaul s elöresíetve mintegy 10 perezre eltűnt az erdő sűrűjében ; majd ismét megjelent Vilma palankinja mellett és nem is hagyta el többé azt. Egy szűk és feneketlen sárii utón haladva, hol a szekerek tengelyig sülyedtek le, hirtelen minden oldalról vad, egetverö orditás hallatszott. Az út két felén levő sűrűből előrohantak a dacolták s rendetlen tömegekben vetették magokat kardok és lándzsákkal fegyverkezve a kis csapatra. A harcz rövid volt, mert daczára egy vén irlandi tizedes bátorságának, a bennszülöttek elfutottak, s kinek futni nem volt ideje, arczczal a földre borult. Gopaul — a ravasz indus — az utolsó pillanatig hösileg védte a szállítmányt, mihelyt azonban biztosítva látta a dacoiták győzelmét, elveté álarczát, s Vilma palankinját rohanta meg, ki már ekkor lóra vétó magát. Gopaul egyik karjával átölelte a bájos leányt, mig a másikkal a kantárt rántotta ki kezeiből. Vilma elszömyülködve ez ember vakmerőségén, hihetlen erővel lökte öt hátra és lovagostora ezüst gombjával arczul- csapá. De az — bár arcza azonnal vérbe borult— még jobban átölelte a leányt. Megfizetsz te ezért szép angyalom. Nincs hatalom, mely kiragadja boldogságomat karjaimból. S te büszke apának még büszkébb leánya nem hagyod el sátoromat többé. „Inkább meghalok —- kiálta Vilma lángba borult arczczal segítség! segítség!“ E pillanatban a közeli bokor megmozdult és több egyén léptei voltak hallhatók. Még egy pillanat s Fitzmoor kapitány 20 sipovval kilépett a sűrűségből két lépésre Vilmától. A kapitány felvont pisztolyát Gopaul keblének irányzá, ki futásnak eredt, miközben Vilmát magával kurczolá. „Ne lőjjetek !“ kiáltá Fitzmoor, attól félve, hogy egy roszul irányzott golyó a leánykát találhatná. — S ezzel a menekülő után futott, ki más menekülést nem látva szép terhét földre ejté s a sűrűségben eltűnt. „Nem történt önnek baja?“ kérdé Fitzmoor remegő, elfogult hangon, melynek hallására Vilma szive mélyében megindult. Nem kapitány; áldva legyen érte Isten és ön, ki épen a legválságosabb pillanatban jött segélyemre. „Aldassék érte Isten szent neve!“ viszonzá ez lát* ható örömmel vonásiban. Ezután, egy vénaltiszt és tiz sipoyt rendelt a még mindég remegő hölgy védelmére. „Ti éltetekkel álltok e hölgyért jót, — monda — 50 font sterling jutalom, ha sértetlen találom viszont, és golyó agyadba, ha legkisebb baj éri öt !“ Ezzel a megmaradt kis csapatot rendbe szedé, fegyverét feje felett megforgatá, miközben két éles .Máltást hallatott, mely a zajt felülmúlta. — Narain-Bissumbhur ezalatt mintegy százfőnyi csapatát maga köré gyűjtve megrohanta Fitzmoort. Ugyan-e pillanatban jelent meg a kiséret utócsapata az ellenkező oldalon és derekasan tüzelt az utonállókra, kik bár két tűz közé szorulva, a kincs látásán feltüzelve eszeveszetten harczoltak. A harcz néhány pillanatig kétes volt. Daczára akiállott félelemnek és a veszélynek, melynek folyton kitéve volt: nem fordithatá el szemeit Vilma о rémes harcztúl. Tekintete Fitzmoort kereste s csakhamar fel is találta. A kapitány egy gyönyörű ménen ült, melyet épen akkor vett el a haramiák egyik főnökétől. F pillanatban szúrta ke-1 resztül Gopaul az altisztet, ki az utócsapatot vezényelte. Parancsnokuk elvesztésén megrémülve néhány pillanatig határozatlanul álltak a sipoy-k néhányan közülök pedig azonnal futásnak eredtek. Fitzmoor ezt látva mint sebzett oroszlány felorditott s felemelkedett kengyelében, miközben kardját böszülten forgatá feje fölött. Azután sarkantyúit mélyen a ló oldalába szorítva a haramiák közé rohant, s höszült tusa után áttörte magát az utócsapatig, hol egy lázadó katonát agyonlőtt, ki néhány lépésről öt lelőni megkisérté. A mint megállt, sebekkel terhelt paripája élettelenül rogyott össze; ez alkalmat használni akarván a dacoiták vadorditással rohantak reá, de a kapitány már ismét talpon állt. Néhány másod perez után már katonái közt volt. Ha a bennszülötteket egy európai tiszt vezérli, bátran tudnak har- czolni. Most is a kapitány jelenléte elegendő volt arra, hogy ismét rendbe szedjék magokat. Lovat hoztak Fitz- moornak ismét. „A kapitányra! előre a kapitányra!“ kiálták Na- rain és Gopaul, kik átlátták, hogy a harcz kimenetele Fitzmoor életétől függ. Hét—nyolez bandita kapaszkodott lova serénye és zablájába. Vérrel borítva, villámokat szóró tekintettel sarkantyúzta az meg lovát, mely felágaskodott s azután magával hurczolva a zablába kapaszkodott rablókat, elvágtatott. A katonaság egyre fogyott; a rablók kétélű fegyverétől lesújtva, zúzott koponyákkal hulltak minden felé, — a következők kipó- tolák helyeiket, hogy hasonló sorban részesüljenek. — Fenséges volt e pillanatokban Fitzmoor alakja. Erezve Vilma tekintetét rajta nyugodni, bámulatos vitézséggel harczolt. — Egyszer már elveszettnek tartá öt a bájos leányka. — Lova derekára egy izmos indus ugrott fel, ki még balkezével torkát ragadta meg, jobbjával át- szúrni igyekezett ; ugyanekkor Narain-Bissumbur is feléje vágtatott, kardját magasra emelve, s már-már fejére hullatja a halálos csapást, midőn Vilma egykek l- rázó sikojt hallatva, lovát önkény télén felé irá • Fitzmoor a vad lármán keresztül meghalld a 1
