Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-11-07 / 89. szám

Brassó, 1871.

Első évi folyam 89. szám.

kedd, november 7.

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken.

Ara:

Egész évre . . 6 ft- — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft- 50 kr.

Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Adolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon.

Politikai, közgazdászati és társadalmi lap.

Hirdetési díj :

3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 — 1U sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában.

Magyarok és németek.

Hohenwarth bukása alkalmából a „Presse“ igen derék czikkben fejtegeti, mekkorát használt a cseh válság az által, hogy magyarok és németek szorosabban fűzó'dtek egymáshoz, s mintegy ez által látták be, hogy szövetségesekké kell len- niök, mert érdekeik közösek.

A „Kronstädter Ztg.“ 174 számában közölvén ezen czikket, után veti, hogy „jó volna, ha ezen szép szavakat a „Nemere“ is szivére venné és nem támadná folyvást a szászokat, mi által azok is védelemre kény szerittetnek. “

Megkísértjük nem jöni méregbe ezen jezsuitizmus által ; hanem felelünk rá nyugodalmasan a következőkben:

Mieló'tt a „Pressét“ a nyomorúság kény- szeritette volna ezen bölcs tapasztalásra, a „Nemere“ már azeló'tt — megindulása napjától kezdve — azon elvet követte, hogy magyaroknak és németeknek egészen közösek az érdekeik főként azoknak, a kik együtt laknak ; éljenek tehát egymással jó barátságban, bizalmasan.

A „Nemere“ törekvése nem is volt sikertelen, mert Brassóban magában van legalább 4000 német, és az hű társa valamennyi a magyarságnak, minden hazafias törekvésében.

A mi azt illeti, hogy mi a szászokat nemzetiségökért támadtuk volna valaha meg, — az haszontalan ráfogás.

Epen az a prögrammunk, hogy midőn hazafiról van szó, ne kutassunk nemzetiség után ; hanem tekintsük egyedül a tetteket. — Azért kötöttünk baráti szövetséget a románokkal és németekkel, mert épen azt óhajtjuk, hogy közös czéljaink elérésére munkáljunk közösen, egyet-1 értéssel.

Vajon vannak-e a szászokkal is közös érdekeink ?

Mi úgy hisszük, hogy épen annyi, mint a románokkal és németekkel. Épen azért fájdalommal látjuk, hogy a „Kronstädter folytonos ferdítésének sikerült nyelvünket nem értő szász polgártársainkat annyira félre vezetni, hogy azok a „Nemerédben fajuk elenségét lássák.

Nyilvánítjuk újból, a mit kimondottunk százszor is, hogy becs ülés, hazafias, szabadelvű szász ember jobbját ép oly őszinte barátsággal ragadjuk meg, mint hasonló tiszteletre érdemes román, német vagy magyar polgártársainkét.

Az effélét persze nem tetszik átfordítani : hanem közügyekre vonatkozó, szászokra mint nemzetiségre épen nem czélzó fejtegetéseinkből kiragadni egyes részeket, élére állítva, összefüggés nélkül, és sokszor ferdített értelemben trombitálni, ahoz nagyon értenek.

A mi szerepünk biztos, mi igazán várhatunk, „Kronstädter" collega. Mi meg vagyunk győződve, hogy minden jóra való szász ember befogja látni elébb-utóbb, hogy Sz. István bizodalma területi épségének, önállásának, és szabadelvű, jogegyenlőségre allapitott alkotmányának hű megőrzése, utóbbinak czélszerii fejlesztése ép úgy áll érdekeiben, a szásznak, mint nekünk; következőleg nem ellensége, hanem barátja a szászoknak az, a ki ezekért küzd.

Akkor, „Kronstädter“ néne még számon kérhetik öntől, hogy miért tartotta

mesterségesen távol érdektársaiktól a szászokat !

Addig is ajánljuk, hogy vegyen példát ön a „Pressé“-től. Lám az is sok időn át igyekezett kisebbíteni ezt a magyar nemzetet s yégül belátta, hogy mégis jó az szövetségesnek.

Csak ezt kövesse „Kronstädter“ néne, s megfogja látni, hogy könnyen felejtjük az elmúlt méltatlanságot. —t —

A „Kronstädter Zeitung“ jeremiád- jaihoz.

il

Czikkiró „Es gebt uns wirklich herzlich schlecht“ további sóhajtásaiban azt variálja, hogy a szász nemzet Comes választási jogát elveszitette. Ezen választási jogról, mint a szász nemzet jogait biztosító egyik oszlopról, a maga idejében sokat Írtak.

Ha e tárgygyal bővebben foglalkoznánk, annyi lenne mint Athénbe baglyokat vinni. Elégséges azért magára a tényre mutatni, miszerint a Comes választási jog tulajdonkép csak a nagy szebeni városi com- munitásnak főjoga volt ; és hogy ennek gyakorlása külömben sem gátolta, hogy a nemzetnek ügyei „nagyon roszul mennének. Hogy ez tulajdonkép nem egyéb mint sok szó semmiért, legjobban megvilágítja azon körülmény: hogy az Üniversitás utolsó ülésének kissebbsége ezen nemzeti palládiumot teljesen elfelejtette; mely kissebbségnek a mi municipálás igényeit illeti, az ildomosság határán belől legkevesebb szemrehányást sem tehetni.

A „szabad kézt“ melyben czikkiró ismételve megbotránkozik, már érintettük. Hogy annak jelenlétében a valódi alkotmányos eljárást nélkülöztük, azt mi is hangoztattuk és ki is emeltük, miszerint az csakugyan nem alkotmányos alapon nyugszik. A mi a zázjelbe bigyesztett kaján jegyzetet illeti „mi tudjuk kinek jávára leendő“ a szabad kéz kormány hatalma, őszintén megvallva előttünk nem tiszta ; noha tudjuk, hogy a közelebbről választott Comes, a mi az autocraticus kormányzást és önkényes eljárást

T ál€14*

A magyar egyházak üldöztetése Brassóban.

(Folytatás.)

Ezen pap Szeli György volt, a szász lutheránus pártnak egy tevékeny és munkás hive. Jóllehet czélját nem is érte el egészen, de mégis igen sokat tett a brassói, úgyszintén a vidéki magyar megyék átalakulására. Utódai hagyományként követték példáját ; s a mily erős buzgóságra ébredt a megye egy része a ref. vallás iránt, ép úgy megszaparodtak másrészről azok, a kik a szász luth, vallás mellett nyilatkoztak: úgy hogy ettől fogva ugyanazon egy magyar megyében már két külön vált felekezetet lehetett megkülömböztetni, melyek közül felsőbb pártolás következtében, hatalom és számra nézve a magokat szászok kegyébe dobott lutheránusok voltak túlnyomók.

Uy viszonyok között állott elé 1675-ben dál- noki Gothárd Jakab mint a magyar egyháznak Mae- cenássa, hogy elődei alatt ref. színezetéből és magyar nemzetiségéből már szintén kivetkeztetett egyházat ismét vissza reformálja, mit kezdetben akkori fejedelem első Apafi Mihály is elősegített. Mutatja ezt egy 1675-nek elejéről kelt rendelete, melyből kitetszik, bogy a brassói magyar egyházi személyeknek az országos harminczadról rág! időktől fogva évenkénti- fizetésük volt, de az a sz ászok által tőlük elvonatott, s most ezeket a fejedelem v>4szarenf]e]i Gothárd papnak. A rendelet igy hangzik:4

„Ennek előtt elmúlt esztendőnként a brassai

magyar papnak törcsvári 30-adunkról járván 50 forintja; ugyanaz ott való magyar mesternek is 25 forintja; kegyelmesen és serio parancsoljuk hűségednek a megért brassói papnak, annunátim 50 forintját és ugyanott való magyar mesternek 25 forintját kiadni.“

Kelt Fogarasban, márcz. 29-én 1657-ben.

Midőn ezen rendeletnek eleget kellett tenni, akkor tűnt ki, hogy az egyház helyzete sokkal bo uyolultabb, — ügyei a helybeli szász megyével sokkal inkább össze vannak zavarva, mintsem, bogy an • nak reformátává visszaalakitása könnyen sikerülhetne. —

A volt bolonyai ref. egyháznak neve még meg volt ugyan, de a tagok nagy többsége bevonatott a szász hatalom alá. Es igy olyan felekezetűnek tartót ta magát, a minő egyházi felsőség — és papi felvigyázat alatt élt.

A szegény pap pedig részint fizetése miatt, részint azért mert a szász luth, egyházi igazgatás suprematiójától függött, a lutherana egyházhoz volt kénytelen hajolni. Elannyira, hogy némely pap, szász parancs következtében az úrvacsorát lutherana értelemben osztotta ki.

Ily helyzetben az egyház tagjai a háromszéki megyékből próbáltak papot hozatni úrvacsora kiasz- tása végett, de azokat a városba nem bocsátották be a szászok.

A helyzet jobbítása végett egy uj fejedelmi rfendelet érkezett ekkor a brassói tanács és szász luth, egyház elöljáróinak. A rendelet főbb része igy hangzik :

„Mivel pedig, a mint informáltattunk bizonyo- |san, azon magyar eklézsiában vannak számosán reformata religion levő emberek, kik is lelkiismeretek sérelme nélkül, az augusztána confession levő miniszterektől az úrvacsorájával nem élhetnek, mi is nem akarjuk behunyt szemmel nézni azoknak is lelki szükségüket : parancsoljuk a sepsi széki orthodox re- ligiónkban levő senior T .-Vásárhelyi Jákob hívünknek, hogy valamikor szoktanak a mi igaz reformata eklézsiánkban úrvacsoráját osztani, mindenkor vagy maga menjen be, vagy más becsületes atyafit küld jön be, és a kostatban, egy ref. emberséges ember házánál szolgáltassa ki az úrvacsoráját, hogy éljenek azon ref. emberek minden alkalmatosággal stb. a co- mmunióval.

Azonban a mely igaz ref. predicator ; becsületes hívünk, dispositionk szerint, a communionak kiszolgáltatásában bemegyeu a kostatba, se személyében becsteleniteni, annál is inkább háborgatni és semmiben károsítani ne merészeljék. A kik egyéb kéut cselekesznek semmiképen serio animadveri- onkat el nem kerülvén ! ! stb.

Kelt Fogarason 1677-ben.

Ezen fejedelmi rendelet világosan mutatja az akkori viszonyokat. Ha a történelem lapjait forgatjuk még csak a keresztények első felléptekor találjuk az üldözésnek ily nemeit. Ez megmagyarázható volt a pogány korban de amaz a 17-ik század első felében sehogy sem.

A rendelet végrehajtása ellen ezer meg ezer akadályt gördítettek a szászok. Végre országgyűlés elő került az ügy hol ez határoztatok :

A kálvinistáknak, vagy Bolonyában lakozó Bolonyai igaz hitüeknek templomot és szabad vallás-