Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-10-31 / 87. szám
Brassó, 1871. or szám. Kedd, október Hl. ■ -у-ачуу^ Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken. ira: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás : Kenyeres Ad о If ügyvédi iródája, Nagypiaczon. Hirdetési díj: 3 hasábos garamiul soréi t, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyomdájában. Kéretlen praeceptor és fogadatlan prókátor. A „Kolozsvári Közlöny0 okt, 21-iki számában jó tanácsokat oszt a románoknak. Azon alkalomból, bogy a szebeni román bizottság kérdés tárgyává tette, vajon egy nemzeti congressus, vagy pedig értelmiségi gyűlés beszélgesse e meg a románok nemzeti politikáját, — a Kolozsvári néne előrántja hétköznapi praedicatióinak egyikét és elmondja, hogy a románoknak jó lesz szeszes italokkal mérsékelten élni, szakösmereteket szerezni, ipar, kereskedés, gazdászat terén előhaladni. Ez kell nekik, nem nemzeti congressus. A Kronstädter néni mindjárt fölkapja — mint vak tyúk a hulladékot — Kolozsvári társa okos tanácsait; okt. 27-iki számában közli lapja élén szóról szóra, csak azért, hogy a románoknak védelmére kelhessen és elmondhassa, hogy azok a szeszes italok élvezetiben még mérsékeltebbek, mint a haza más ajkú lakói ; a mi pedig a szakmiveltséget illeti, jőjön el a Kolozsvári és nézze meg a brassai románkereskedőket. Természetes, hogy a jó akarat nem ingyen történik, a minthogy mindjárt utána is veti a románok fogadatlan prókátora, hogy: „Ezt a czikket azért közöltük, hogy lássák meg, hogyan gondolkoznak a románok felől irányadó magyar hirlapiró körökben. “ Erre a fecsegésre van egy néhány megjegyzésünk. Első az, hogy a Sándor József ur lapja, a Közlöny, ugyancsak nem i r á n y- a d ó semmiféle magyar körben ; ha az volna, nem állítottak volna az erdélyrészí Deákpárt tekintélyei uj lapot ez év elején a' „Keleti-ben. A jó Közlöny körülbelül olyan szerepet visz a magyar lapok közt, mint a Kronstädter a szászok közt: irigykedik a fejére nőtt uj nemzedékre, uj portéka gyanánt hirdeti divatból rég kiment tudományát; ábrándozik a múlt dicsőségen; mond jót is roszat is sok beszédüségében ; és tengeti életét hirdetésekből. Különben ha még annál irányadóbb volna is, a mit említett czikkében elmondott a románoknak, azt el lehet mondani akármikor és akárkinek. Es még nagyon sok olyan dolog van, a mit mind el lehet mondani, mert nem káromkodás, ha az embernek nincs sürgetőbb dolga és okvetetlen beszélni akar. Épen igy elmondhatta volna, hogy a románok fedjék be jól házaikat, mert különben beesik az eső ; télen bundát vegyenek, mert különben megfáznak; mikor éhesek, ne felejtsék el enni, mert különben elgyengülnek sat. Es mindezt a románok aztán visszamondhatnák teljes jó akarattal a magyaroknak, németeknek, francziáknak s a föld akármely népének. Ha a népeknek nincs egyéb dolgok, mint az arany ABC szabályait hallgatni, még el is ölhetnék az időt ilyen tanácskozásokkal s nem lenne belőle semmi baj, legfő- lebb néhány egésséges ásitás. A „Koloszvári Közlöny“ beszéde tehát magában igen ártatlan dolog, épen mint ezen vers : Jókor kelj fel, öltözz, mosdjál, Az istenhez fohászkodjál. Mosd meg szádat, szemed, füled, így tisztább lesz egész tested. Ártalmassá válhatik azonban az által, — hogy „Kronstädter“ féle emberek is vannak a világon, a kik élethivatásnak azt tartják, hogy az együtt élő népeket egymás ellen ingereljék, mert „zavarosban könnyebb a halászat“. Ugyanazon Kolozsvári Közlöny és minden magyar lap közlött elég czikket. melyekben a románok jó tulajdonságai emeltetnek ki, s azon nemzetiség érdekében a legmelegebb hangon történik felszólalás, sokszor épen a Krönstädterékkel szemben. Affélékről természetesen hallgat a brassai éhes tyúk. Mihelyt azonban kap valamit, a mivel a románokat a magyarok ellen izgathatja, rögtön kész a trombitával. Itt kell megemlitentink, hogy a Kronstädter szombati száma is siet méltó lenni a péntekihez és nagy tüntetéssel közli a „Kelet“ azon sorait, melyekben az vitatja, hogy ezen országban az országos törvény- hozásnak, központi kormányzásnak és a politikai nemzetiséget meghatározó intézeteknek magyaroknak kell lenni. — Ez, igy kiszakítva és vonatkoztatva a Kolozsvártt felállítandó egyetemre hasonló- kép jó izgató eszköz. De mindjárt más lesz, mihelyt összefüggésében tekintjük a dolgot. A „Kelet“-nek egy munkatársa, Mátrai Ernő ugyanis röpiratot irt ezen czim alatt: „a kolozsvári egyetem mint culturai szükséglet.“ Ezen röpirat. tartalmát Kolozsvár képviselete annyira magáévá tette, hogy a kinyomatott példányokat mind megvette és szétosztani határozta. Ezen röpirat egyebek közt azt sürgeti, hogy a kolozsvári egyetemen a rom á n nyelv is rendes előadási nyelvül fogadtassák el. Ezzel szemben aztán föláll a Keletnek egy más munkatársa és azt fejtegeti, hogy TÁKCZA, A magyar egyházak üldöztetése Brassóban. Minthogy a csürés-csavarás és dolgok elferdítésében páratlan a mi „Kronstädter“ kollegánk : szükségesnek találom előzményül a jogosság tiszta fogalmát adni részére, és azután hiteles adatokkal illustrálni a tényállást. A tiszta jog fogalma nem abstract képzelet, hanem erkölcsi realitás, az emberi társas élet rendező szelleme. A tiszta jog ezélja, az ember személyes biztosítása a társas életben, és korlátozni az önkényt az örökigazság követelései által. Minden tiszta jog az ember természetes osztályrésze, egyetemes és közös jó, nem pedig kiváltság és egyedáruság mint ön „Kronstädter“ ur bisszi. A tiszta jog teljes viszontagosság ; quod uni justum, alteri aequurn“ s a mit természet s ésszerii- leg követelhetek, hogy mások tegyenek vagy ne tegyenek nékem, ugyanazt ép azon alapon követelheti | mindenki tőlem. i ehát a hol jog van, ott van megfelelő kötelesség. A kötelesség szava pedig komoly és szigorú, annak mikéntiteljeitése az élet sarkköve és alapja. Annak elmulasztása vagy elferditése pedig csorbát ejt az ember személyes méltóságán belbecsüle- tén, a társadalmi élet jólétén és igy egyesek boldogságán, melyet pedig mindnyájan óhajtunk. Erős meggyőződésünk, hogy a kötelmeket melyeket a tiszta jog szerint kellett volna teljesitniők igen jól tudták a szász urak, hanem követték azt a circumspectusi elvet: „Video meliora, probocjue -, détériora sequor“ ! Ez az elv pedig szánandó lelki szegénység, vagy kárbozatos erkölcsi romlottságra mutat. Hogy a szász urak jogaikat miként szerezték és annak megfelelő kötelmeiket miként teljesítették szólnak a tények, és beszélnek hiteles adatok. Azzal ámítják a világot, hogy ők Brassó városát örök-időktől fogva bírták s a magyarok csak később szivárogtak ide be ; sőt némely az önámitás mesterségével azt is elhiteti tán magával, bogy a világ teremtése előtt is szászok lakták a helyet a melyen ma Brassó fekszik. Régi oklevelek azt mondják ezzel szembe, hogy Brassóban a város alakulása óta mindig laktak magyarok; sőt elébb voltak magyar, mint szász lakosai. Azt is tények bizonyítják, bogy „Brassó“ nevet nem a szászok, hanem magyar lakosai adták e városnak, s a német „Kronstadt“ neve csak később származott. Hiteles régi oklevelekben mind a vidékből mind főként Brassóból több magyar lakos nevére találhatni. Így például a csiki krónika már 1077 — 1005 között említi, bogy Sándor István adományul nyeri Törcsvárát és vidékét; s midőn a német lovagrend 1213-ban Willermus püspöktől a Barcza földének dézmáját nyeri adományul, az adómányle- velet aláíró egyik tanú Barczai nevű ispán. Magában Brassóban pedig mint nevezetes családok fordulnak elő s különféle hivatalokat viseltek hajdankorban a Sándor, Ördög, Bánfíy, Csonkabonka, Forgács, Veres, Horvát, Major, Hegyes, Boltos, Bóór, kőmives Czaczkó és Magyarosi családok. Ez időben Brassó Felső-Fejérmegy éhez tartozott és hatóságilag a székelyek ispánja alatt állott. Később azonban midőn a szászok kezdettek beszivárogni és megtelepedni : mint az ur választott népének egyszersmind privilégiumra is szükségök volt. Az 1353- dik évtől kezde szüntelen privilégiumért kiabáltak ; jajveszékelve hangoztatták : a szász jobb ember mint más ; ő privilégium nélkül megélni nem tud. S mindezt nem hiába tették, mert már 1402-ben a székelyek ispánja alól kivétettek és később a szász földdel egyesítettek. A Brassóba telc'pedettek főczélja volt, a magyart kiszóritani vagy magába olvasztani. Bízva ki váltságaikba, a világot vak fatum vagy a véletlen- ség színhelyének tartották. Hittek a praedestinatió- ban, mely őket Brassóba rendelte a liberum arbitri- umnak hatalmával. Ezzel ámították magokat, s az önámitást fel is használták. A magyarokat a birtok szerezketés jogából kiszóritották. Ily viszonyok között a brassói magyarság jelentőségét mindinkább vesztve a főbb családok vagy kihaltak vagy elmarattak innen, az alsóbb osziály- ból pedig nem emelkedhettek helyettük újak. De ezen alsóbb, főként hivatalt nem viselt nép megmaradt magyarnak, s mint biztosan föl van jegyezve, I a nagy szász templom építése alkalmával újabbakkal növekedett ; leginkább Bolonya külvárosban csoportosulva össze. Voltak tehát Brassóban magyar lakosok a város alapítása óta minden időben. A hamis-mondoság azt azonban igyekezett leplezni, igyekezett az igaznak a valónak szántszáudékos elhallgatása, elcsava- rása, s költött dolgokkali felcserélése által összekötve tisztátalan indulattal, ármánykodva másokat ámítani s hiedelmüket kizsákmányolni. (Folytatása következik.)
