Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-08-25 / 68. szám
Brassó, 1871. Első évi folyam 68. szám. Péntek augusztus 2f>. wmagsataaaaarat'aagn’дсаа суоюгаюзстсгаудгга-'Л -ал Megjelenik ez n lan heten- kint kétszer kedden és pénteken. Ára: Egész évre ■ • 6 ft. kr. Félévre . . . • d tt. — Ur. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvéd i irodája, |Nagypiaczon. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj : 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 — 10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kanmer nyomdájában. Brassó, augusztus 23. Mennyiszer halljuk és mennyiszer olvassuk, hogy a magyarok, és magyaror- szágnak minden nemzetei, mily nagy mértékben hátra maradtak a művelődésben. Sok keserű igazság van ebben az állításban ; bizon mi csakugyan elvagyunk maradva. De ha meggondoljuk, hogy hazánk századokon keresztül folytonos csaták színhelye volt, és hogy az utóbbi kétszázadban olyan kormányok alatt éltünk, a melyek fennálbatását csak is a butaság biztosította ; nincsen miért csodálkozzanak és sajnáljanak jó barátaink. Hogy a háborúk a mivelödést gátolják, nem kivan magyarázatot. Hogy az absolut kormányoknak nem áll érdekében az átalános mivelödést emelni tudva levő dolog, De hazánkban ezen gátokan kivül a rósz akarat és bizalmatlanság az útra kelt népnevelésnek más. torlaszokat is állít útjába. Feledhetetlen báró Eötvösünk által ki dolgozott népnevelési törvényünk az egész miveit Európában elesmerésre talált ; csak a hazában tekintettek arra gyanús szemekkel. Egyoldalról úgy tüntették fel mint a vallásosság a felekezeti élet megrontóját másfelől, mint a, nemzetiségek ellen intézett attentatot, / Es voltak igen sokan a kik a törvény elleni lázitóknak hitelt adtak, az ellenszenv az uj és üdvös törvény ellen némely helyeken csak nem ellenszegülésé fajult, még egy pár olyan eset is fordult elő, hogy véres fők követték áldást hozandó nyomdokait. — A szentesített törvény végre is érvényre kell hogy jöjjön. így volt a népnevelési törvénynyel is. Báró Eötvös istenben boldogult vallás és közoktatási ministerünk áthatva azon eszmétől, hogy a haza csak akkor lehet nagy és szabad, ha a népnevelés gyökeret ver, és a műveltség felekezet és nemzetiség klilömbség nélkül annak minden fiai közös kincsévé válik ; nem késett a népnevelési törvényt életbe léptetni. A törvényhozatala után rövid idő alatt kivoltak nevezve a tanfelügyelők, azon hivatalnokok kiknek kötelessége a népnevelési törvényt életbe léptetni. A korra mikor a tanfelügyelők álla- másaikat elfoglalták, a roszakarat megtermetté volt vad gyümölcseit. A nemzetnek legdrágább kincse szellemi művelődése felett őrködő hivatalnokai az államnak, csak nem mindenütt ellenszenvre és bizalmatlanságra tanáltak. A katholikus azt mondotta, hogy a vallástalanság terjesztői, a protestáns meg. hogy mindent catliolikusá teendő. Nem magyar nemzetiségű hazánkfiai pedig azon meggyőződésben éltek, miszerint a kormány ezen őrködő és végrehajtó közegei főfeladata mindent magyarizálni. Hogy ilyen viszonyok között mennyire nehézé tétetett a törvény életbe léptetése mindnyájan tapasztaltuk. Hogy mekkora harezot kelle vivni a rosszakarat ellen és mily tapintatoson kellett fellépni, hogy az alaptalan de megrögzött bizalmatlanság eloszoljan lehet gondolni. — A czél vidékünkön legalább nagy részben el van érve ; a catholikus nem fél, hogy megfosztatik vallásos érzületétől. Tiz községben a hol a magyarok némelyikben magyarok és románok közösön alkottak községi iskolát egy lélek sem catholisált. Román testvéreink átlátták, hogy nyelvük ép agy tiszteletben tartatik ; mint mi a miénket tiszteletben tartatni kívánjuk. A magos kormány elesmeréssel is volt vidékünk lakói jóindulata iránt, ’a legtöbb község iskola építésre és tanítói fizetésre tetemes államsegélyben részesül ; ezen kivül majd minden iskola elláttatott kitűnő tanszerekkel. Felnőttek oktatására nagy öszvegek osztattak ki. Jelenleg“ városunkban a vidék és tá- volabb helységek néptanítói össze vannak gyűlve pottanfolyamra, és a ki ezen pot- tanfolyam működését megtekinti hamar meg győződhetik arról, hogy nem szándéka kormányunknak sem a vallásos érzület lanyhitása sem pedig más ajkú hazánkfiai magyarosítása, hanem hogy mind három nemzetiség egy fedél alatt három illetőleg mindenik saját anyanyelvén részesül a tudományok elsajátításában. Báró Eötvös ministerünk egy alkalommal igy nyilatkozott: „A tudatlanság olyan mint a sötétség, nem láthatja egyik is a számára kijelölt utat; innen van hogy egymásba ütközünk, igyekezzünk minyájan az általános mívelö- dés emelésében, és meglátandjuk, hogy mindnyájan mint szerető testvérek minden súrlódás nélkül mozoghatunk egymás mellett. — Törekedjünk mivelödni, hogy szégyenüljön meg a rosszakarat, és tűnjön el a bizalmatlauság. Küzdjük le a rosszakaratot és bizalmatlanságot, hogy legyünk miveitek, nagyok és szabadok. Némely emlékeim a régi*jó időből. (Folytatás). 2. A prókátor. Szomorú tapasztalatokat tett Cs. barátunk. A leányoskázaknál neki az ötödik kerékéhez hasonló becsülete kezdett lenni. A pajkos leányok kikaczag- ták, az asszonyok pedig szép szóval kidobták. A férfiáknál tudományákból kifogyott, és azok az ócska históriáért nem jószivvel fizettek bort. Csak egy hely volt e világon, a hol Cs. barátunkat placsintával várták. Az egyházfinak volt egy istemgazában zápon maradott piszeorru nagyszájú hárpialeánya. No itt már minden ember meg adta a tiszteletet, a teinsurból ki nem fogytak. Az öreg egyházfi magos sovány zöld képű fráter vala. Mint mondák sok pénzt kapart össze ; de fösvény olyan volt, hogy csodájára jártak. A felesége korán meg halt, azt mondák jól járt, legalább nem koplal. A mikor Cs. barátunk a háznál volt, az öreg- fösvény szive nagy kint látott, mert Sári leányasz- szony igy hívták az öreg egyetlen magzatját, egy cseppet sem sajnálta a pinezét meg kamarát. Ha látta jönni Cs. barátunkat kétféle hideg rázta, az egyik bánanatába, hogy mennyi mindent rak az majd gyomrába, a másik örömébe mert gyanította, hogy ez lészen Sári lánya férje. Hogy a vendég hogy érezte magát, azt gyaníthatni abból, hogy háromszor nyelte le minden falatját, pedig rakott elébe Sáry leányasszony, pecsenyét meg túrós lepént bövébe. A bort sem sajnálta egy cseppet is teile ; de az öreg mindig nagyot sóhajtott mikor látta, hogy egyik poharat a másikra töltötte. Meg is mondotta volna, hogy megárt, hej de megharagszik s ki veszi el lányát. Az egész társaságban csak Sári volt boldog, a prókátorra zöld fogával oly szerelmesen mosolygott, hogy annak szegénynek a háta is fázott. Az öreg aztán estve felé a házból ki balloga, úgymond jobb, ha a fiatalokat egy magukra hagyja Ilyenkor Sári közelebb húzódott a prókátorhoz, elbeszélte mennyi szöllöje, háza, kertje, bora, meg tallérja van az öregnek, meg a házban levő kék takaros nagy ágy, barna locza, tulipános furtlábu székek, meg a czimtányérok mind csak reá néznek. A szegény prókátor számította gombját : elvegyem, ne vegyem, ez képezte gondját. Egyfelől sem mitse dolgozni és meg is jól élni, másfelől elevenen gyehennára menni. Bizon nem gyerekjáték ez a ki nem hiszi kisértse csak meg. Susogtak a szomszédok és adtak a prókátornak szép biztató szót. Jaj barátom angyal az mondá az egyik, jól vigyázz ha szél van, mert különben mint papiros sárkány repül fel az égig. A másik meg mondá :• hej de jól lessz dolgod, a világon te kapod a legnagyobbik csókot. A harmadik erösité, hogy nagyon jól választott, azt küldje csak a táblára : ki porol az hetvenhét prókátort. Nagy gondba volt Cs. barátunk, szerette volna az ördögöt találni, hogy megkérdje hát pajtás mit csinál junk, de biz ö aztot meg találni nem tudta ; a helyet a hol Sári volt az messze futotta. Végre a prókátorra rá disputába a világ, hogy az másként nem is lehet, vagy Sári leányasszonyt, vagy a nyakába egy követ. Meg volt az esküvő, meg a lakadalom bus volt a prókátor, egész a szánalomig. A szegény prókátor most a nyomorúságba, megint érdekkel birt a szép asszonyokra. Hej de Sári asszony úgy őrizte fejét mint a hétfejü Sárkány, és úgy kellett élni mint parancsolták, mert göcsöt kapott ö sárisága a legsimább kákán is. Azért árva Cs.-nek jól ügyelni kellett, mert ha rajta érte jaj volt a fejének. He hát a mi Cs. barátunk sem volt bikkfából faragva, s néha az ő esze az Árgus szemét és ki játszta. — Egy éjszaka Sári hirtelen meg ébred, valami rósz álma lehetett szegénynek. Hallgatodzik, micsoda hát hol van az a vén akasztófa, a prókátor mindig rengeteg hortyogott s ime a szobában most telyes csendesseg volt. Sári asszonynak meg állott a szive, maga sem tudta mérgébe vagy ijedtébe. Ennyi tiszta volt, hogy a prókátor vagy szépen el sompolyga, vagy pedig mi szint oly nagy baj, megütötte a guta. Sári asszony nem sokat tétovázott, mint egy szárnyas egér a férje ágyához ugrott. ínnyé láncz hordta véu kötele, e bizon szépen megszöke. No de meg álj átkozott gazember a hajad egyenkint szedem ki ezzel a két kezemmel. Hirtelen a parázsba egy kénköves szálkát gyújtott, s aval a szobában kereken matatott ; magára vette sárga szoknyáját, felhúzta magos sarkú czipök-
