Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)

1871-06-20 / 49. szám

Brassó, 1871.

Első évi folyam 49. szám.

ívedd, június 20.

Megjelenik ez a lap heten- kint kétszer kedden és pénteken.

Ára:

Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr.

Szerkesztői s kiadói szállás: KenyeresAdolf ügyvédi iródája, Nagypiaczon.

Politikai, közgazdászat!' és társadalmi lap.

Hirdetési díj:

3 hasábos garmond sorért., vagy annak helyéért •! kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Karaner nyomdájában.

A román-nemzeti politika. — A brassói testvéresülés.

(A Telegrafulu Román ultiból.)

(Folytatás).

A mondottakból meggyőződhetik minden igaz román, a ki nem akar ábrándban élni, hogy nemzeti érdekeink biztosítása és előmozdítása végett Szerdahelyt elfogadott eszközök nem csak nem vezetnek czélhoz, hanem ártalmasok és sérelmesek lehetnek a nemzetnek.

Mi azonban a mondottakból csak azon következményt akarjuk vonni, hogy a Szerdahelyt kezdeményezett politika nem vezet biztosan czélhoz és ennek következtében nem zár ki más jobb nemzeti politikát.

Hasonló körülmények között nem csoda, ha a Brassai románok látva ezen politika hiányait, azt tették, mit helyzetük következtében tenni kötelesek voltak, t. i. nemzeti politikánkban más irányt kerestek és vettek.*)

A magyar ember Pesten és Brassóban.

A „PestiNapló“ tárczaczikk-irójához e napokban egy vidéki atyafi egy levelet intézett, mely sajátságos tartalmánál fogva megérdemli, hogy о la. pok tisztelt olvasói is tudomást szerezzenek róla.

A levél tartalma következő :

Tekintetes ur !

„Alólirott-e haza távol eső vidékének lakója, kinek a sors kedvező kegyelme e napokban először engedé meg Budapestet láthatni. Megérkezésem után legelső sétám ős Buda volt, melynek néhány ron*) Kilátásunk van, miszerint ezen derék czikk sorozat folytatattni fog, és akkor a többit is közöljük. — Szerk.

gált falán a bajdánkor felett el akartam álmodozni. Ős Buda és Mátyás király palotája képezték vágyamat, s az uj sikló igen kényelmesen szállított a palota alá. Bejártam azon csarnokokat, melyekben a mi nemeslelkü lovagias királyunk szokta országunk nagyjait fogadni, azon kertet, melyben hazánk védasszonya — kinek nevét csak lelkes hódolattal és tiszta kegyelettel emlitgetik az utolsó kunyhóban is — időzni szokott. Hogy éppen e helyen kellett egy fájdalmas tapasztalást tennem ! Sokszor bosszantott Pesten a magyar nyelv mellőzése „feliratokon“, s valóban nem is értem jó pesti testvéreim türelmét ; mindazáltal alig illető valami fájóbban lelkemet, mint annak látása, hogy a „magyar“ király és királyné lakában, azon palotában, hol a legmagasabb ajkakon is valahára zengnek anyanyelvűnk hangjai, csak ily felírásokat olvashaték : „K. k. Schlossha u p t- m a n n“ vagy „K. k. Hofkeller* stb. És csak ily feliratokat ! Értem én, hogy ő felségeik alattas közegeik e figyelmetlenségét nem ismerik, de éppen azért tautom kötelességemnek kifejezést adui annak, mily rosszul esik a magyar embernek, ha koronás fejedelme lakában „külső“ jeleken észre nem veheti, hogy „itthonn“ van.

Ezen levelet a „Pesti bT a pl ó“ tárczaczikk Írója a mondott lapban nem régiben közreadta és jegyzetekkel is ellátta, melyek nem épen a legkedvezőbb sziliben tüntetik fel a jelenlegi fővárosi magyar társadalmi viszonyok állapotát.

„Érzékeny vidéki atyafi — mondja jegyzeteiben nevezett tárczaczikk iró — te még meg nem szoktad, hogy magyar hátadon dphányt vágjanak! Hisz ez igy van rendében, s a te kötelességed ezt eltűrni. Úgy van édes magyarom ! Ha az idegen p i n c z é r nem akar magyar d megtanulni, nagyon tci-móoactco, Rogy te tarmid ir.vy <"

azért adsz neki jó borravalót, melyet ö elfogadni elég kegyes.“

„Ha a korcsmáros nem tartja szükségesnek zeneelöadását magyarul is a közönség tudomására hozni, azért te szót sem szólsz, hanem elmégy az ö német mulatságára. Hogy is ne? Ne mondja, hogy paraszt vagy, hogy te még németül sem tudtál megtanulni, noha ez kötelességed, erre születtél s Berlinben nevetve elmondják rólad : milyen derék faj ez a magyar, erőszak nem vetkőzhető ki nemzetiségéből, s ime önkényt hódol egy német pinezérnek, fogadósnak vagy azon boltosnak, ki már magyar ezéget sem akaszt ki boltja fölé, vagy azon dunagöz- bajozási társaságnak, mely szemben a királyhalommal a magyar akadémia szomszédságában csak ezt bigy- gyeszti fel : „D a m p f s c h i f f a h r t s - W aaren- Aufgabe.“

„Mindezt, mit a cseh Prágában, a lengyel Lembergben, а г о m án Bukurestben, a szerb Belgrádban el nem szivei, azt mi, a megadás csuhá: jába burkolva eltűrjük s a sajgó honfisziv sebeit bekötjük „türömfíível és jajlapival.“

„Helyesen, mert ők nagy — mond nagy — nemzetek, te pedig csak nyomorult lietedfél milliós nemzetke vagy !“

„Türelmes magyar — derék magyar nép, még te igen sokra viheted, még dicsérő okiratot állítanak ki számodra a müveit Németországban (melyet hie- tőleg Bismarck is készséggel fogna aláírni. T.), mert te sokkal tisztességtudúbb nemzet vagy, semhogy a boltba, melyen magyar ez ég sincs, be se lépj, hol drága pénzedért jó magyar szót sem kapsz, ne vásárolj, ne egyél.“

„A napokban egyik vendéglő igen mulatságos jelenet színhelye volt. Egy derék vidéki ur két leányával leül s rendelni akar ebédet. Magyar hangjaira azonban a mosolygó pinezér csak hivatkozással német származására tudott felelni. A vidéki u1’ nem felel, felkel, s két leányával kifelé tart. Atalá- nos meglepetés. A vendéglős megszeppenve hozzásiet. A vendég kijelenti, bogy magyar pinezért (tehát nem kellnert) óhajt, s azonnal ott terem négy magyar gyerek. Milyen boszorkányi művelet!

„Volna minden, ha követelnéd. Hanem ahhoz te nem értesz, vitézlő magyarom, mértté a barezté- ren vagy a csárdában tudsz nagyon vitiÜkedui, hanom n ni ПР.’7,0.Г- bnli.aa ttu rrxr vnml АгуЗ-Яа txnrc(ZOZiáSí

finom műveltsége oly lesújtó hatást gyakorol reád, hogy szégyenkezve meglapulsz.“

„Ne hidd derék magyarom, hogy kevés bolt, vagy vendéglő van Pesten, hol magyarul ne tudnának, s csak azért élnek német szóval, mert magad sem követeled ; ne hidd, hogy jogod van nyelvedet kivánuod azoktól, kiknek szolgálatáért megfizetsz és kik hazádnak csak vándor népei ; ne hidd, hogy mihelyt te. makacs vagy, ök engednek ; ne hidd, hogy a német nyelv túlkapásait e téren csak te magad idézted elő ! Mindezt ne hidd, hanem legyen erős bited, hogy zsellér vagy e városban, melynek ugyan

Poroszország* létre jövetele és terjeszkedése.

(Történelmi correpetitió,)

irta a Denevér.

(Folytatás és vége.)

Töb Ízben tett kisérlet a protestáns vallás felekezetek egyesítésére 1817 év reformatio ünnepén sikei’ült, de hátramozditólag foganatosítva, valódi haladás helyeit pietisticus, „Muckerthum“ állván be, és némely künn megfordult lutheránus magyar pap ezen idézett viszony közepette sajátította el az úrvacsora és áldáskor való, — a liocuspocust száműző protestantismussal meg se férő — kereszt hányást. — 1821-ben a király a pápával, az azon év Julius

16. kelt „De salutem animarum“ bullát elfogadván, concordatumra lépett.

A német egyetemi hallgatók, kik nagy része az 1813—15-diki „szent háborúban“ részt vettek, aca- demiai kiváltságaikban tetemesen korlátoltattak, mire különösen az 1817 October 18-diki warthburgi események szolgáltattak okot, — sőt Kotzebue meggyilkoltatása folytán 1819-ben a Karlsbadi minister! értekezlet elhatározta, bogy a politikai czélokat követő academiai taisulatok (Burschenschaften) feloszlatassa- nak, és több állítólagos demagog akademicus ellen kereset indíttatott ; mely szigorú rendszabály azonban a nyilván üldözött társulatokból annál szorosabban össze függő titkos társulatokat hozott létre.

1824 Berlinben uj vizsgálatok tartattak s több deák lmrcoltatott várfogságra; — igy fizetett a kormány egykori harczosaiuak, kikbe tizenegy év előtt ő gerjesztette a szabadság szikráját.

1818-diki congressus óta poroszország mint nagy hatalom a német szövetségben pedig mint második tényező szerepelt és a tanács plénumában négy szavazattal birt, —- sőt az 1829 diki Driuápolbau kötött béke alkalmával Oroszország és a porta közt mint közvetítő működött.

Oroszország és Austriával a franczia júliusi forradalomkor sub titulo retinendae pads még szorosabban szövetkezett.

1830-ban és a későbbi lengyel felkelésekkor a porosz kormány mindig lehető szigorral működött az elnyomásban sőt mint régebben a bornabóri és borúst slávokkal történt, most is germanisatori hivatását igyekezett betölteni.

Az élő generatió korszakát érve ezennel csak a főbb tényeket fogjuk érinteni.

1832-ben a bambachi ünnepélykor a szabad német egysógi tűz újból feléledvén a „fekete, veres és arany bárom szín“ fogadtatott el német egységi nemzeti színül, — minek azonban keserű gyümölcse az lett, hogy a Burschenschaftok tagjai hivatal képteleneknek nyilváníttatván, a porosz kormány a kül egyetemekre való menetelt ministen engedélytől tette függővé.

Bekövetkezett 1848. midőn a német szabadelvűek nem lévén kormányi uszályhordozók a magyar szabadság harczosokkal is a leghöbben ronkonszen- veztek, (mit Gelch ramassi szász pap német ország- báni fogadtatása eléggé igazolt azon fogadtatatásal szemben, melyben Szalai és követtársai Frankfurtban részesültek.)

A szabadság, egyenlőség és testvériség eszméi

Európát felzaklatták 30 éves rothasztó béke álmából a trónok inogni kezdettek és ezen mozgalom élén mindenütt az egyetemi ifjúság állott. — Mig a dolgok Karlsruheban fejlődtek, Berlinben fejlődésükben Vilmos herczeg, a mai német császár által fojtattak el; — ő a népre lövetett és ezért „Der Kartetschen- Prinz“ czimmel tiszteltetett meg ; — ő a veres fekete és arany szinti zászló alatt a német szabad egyesülésért harcolókat lövette, azaz azon zászlót, melyet ma dynasticus érdekből magasan lobogtat, megfertőztette.

Az 1850 beli Porosz Osztrák hadjáratot, melynek négy osztrák vadász mint sebesült (Legedits altábornagy hadtestéből) és egy porosz tiszt szürke paripája esett Brunnzellnél áldozatul, ismerjük ; — a szent béke persze örök időkre megköttetett és a poroszok akkor már gyútiis puskával ellátva az osztrákokat be kezdették húzni a Schleswig-Holsteini eredoba. —

De a dolog még nem volt megérlelve, Austria még mindig birt némi népszerűséggel a német nemzet előtt, tehát 1864-ben vezette Poroszország Ausztriát ismét Schleswig-Holsteinba — a jégre, — és a. már akkor szerepelt Bismark terve fényesen sikerült. —

Bismarck dicséretére legyen megemlítve, hogy ö bebizonyította miszerint diplomatának nem szükséges a jogi vizsga diplomája.

1865-ben Cusa Sándor Romania trónjáról elü- zetvén, csak hamar tukmáltatott Hohenzollern Károly herczeg román szomszédjainkra, hogy eshető!eg a már tervezett osztrák — porosz háború esetére, a románok viszonyait kizsákmányolva és az Erdélyi románok holyzetót is javára fordítva, porosz kerülő csapatul szolgálhasson az osztrákok ellen.

1866 eseményeit ismerjük, és csak azt jegyez-