Napi Hírek, 1941. március/2
1941-03-21 [0486]
:: Gu Té/n li ü n c h e n, március £5. /Ua^yar Távirati Iroda/ Á magyar külügyminiszter tiszteletére adott villásreggelin Ribbentrop birodalmi külügyminiszter a következő pohárköszöntőt intézte a magyar miniszterhez: - Kegyelmes Uram! Amikor 1918 -ban a mi két államunk - mint a Führer jellemezte - a világtörténelem legnagyobb csalása után a fegyvereket letette, rövidesen nyilvánvaló lett, hogy Németország és akkori szövetségesei súlyos sorsot vállaltak. A szenvedésének az az utja, amely ettől kezdve a német népnek és a magyar népnek is kijutott, súlyos volt, még súlyosabb, mint ahogy a legsötétebb jóslatok alapján annakidején várni leheteti.. Ebben az időben - először a megaláztatás, majd az aléltság és végül a látszólagos hanyatlás idejében - Németország és Magyarország ugy, amint az a világháború fegyiertársaihoz illett, hiven kitartott egymás Qellett, sőt felismerve azt , hogy jóban és rosszban sorsközösség fűzi össze, mé~ szorosabban közeledett egymáshoz. Azonban semdféle méltánytalanság és sem úféle szenvedés nem tudta az izzó hazafiasságtól egyformán lelkesített két népben kioltani azt a hitet, hogy egyszer majd mégis változásnak kell jönnie és hogy e szenvedések utjának a végén a két nemzet újból felemelkedik. Amikor azután a Führernek néhány év alatt sikerült Németországot aléltságából ismét a világ egyik legerősebb hatalnának a rangjára felemelnie, akkor elkövetkezett annak ideje is, hogy szétfeszitsük a Versailles! és trianoni szerződések elviselhetetlen béklyóit és hogy népeink számára ismét biztositsok azt az életteret, amely őket természetszerűen megilleti. /Folyt.köv./