Napi Hírek, 1941. március/2

1941-03-21 [0486]

:: Gu Té/M /l.lüncheni pohárköszöntők I.folytatása./ Ezekoen az években - ezt ma meg kívánom állapítani ­a magyar nemzet Horthy kormányzó ur őfőméltóságának vezetése alatt mind szorosabb kapcsolatba lépett a tengellyel és ajszenvcdés sorsközösségéből kialakult a tett sorsközössége, uagyarország volt az első állam, amely a • háromhatalmi szerződés megkötése után csatlakozott a szövetséges nagyhatal­makhoz.! Németországhoz, Olaszországhoz és Japánhoz. Hogy Németország és Olaszország ebben az időben szintén sikraszállt Magyarország 'mellett, ez magától értetődő volt és az a körülmény, hogy a fejlemények során sikerült ismét jóvátenni azt a súlyos területi jogtalanságot, amelyet «.Ía^yarorszá~gal szemben a trianoni szerződésben elkövettek, különös megelégedéssel töltött 4 el minket, Nem mulaszthatom el, hogy ebben az összefüggésben ne emlékezzem meg az. Ön hivatali elődjéről, gróf Csákyról, erről a magyar ál­lamférfiról, akinek korai halála nemrégiben mindnyájunkat őszinte gyászba döntőtu. Gróf Osáky, aki iránt mi valamennyien a legbarátibb érzelmeket táp­láltuk és akivel én személyesen a legszorosabban együtt munkálkodtam,biztos ösztönnel és világos pillantással előrelátta a most már bekövetkezett eürboai fejleményt és abból levonta iua^yarorszá^ra nézve a következményeket. Az ő munkája döntő mértékben járult hozzá a mi két országunk mostani szoros barát* sugának kifejlesztéséhez. /Folyt.köv./

Next

/
Oldalképek
Tartalom