Napi Hírek, 1940. szeptember/1

1940-09-12 [0473]

VK Bá/Ve Kolozsvá r, szeptember 12. Az erdélyi bevonulás csaknem egyenes Kelet felé vezető utján érkeztünk el az ártcindi lerombolt határsorompótól Nagyváradon és Bánffyhunyadon keresztül Kolozsvárig. ízen az útvonalon is, akár Szatmáron vagy Maramarosszigeten át rengeteg szivbemarkolo, feleixhetétlen ünneolés viharzásában vonult el a magyar honvédség. Mindenütt egetverő üdvrivalgás, csók, ölelés és virágaso fogadta a magyar katonákat és ebből alig valt ki egy-egy romttnlakta raluvég. Az ünneplésnek azonban itt is voltak "csodálatos," egymástól különböző arnyai.,tai, amelyeknek emlékét megőrizzük szivünkben. Nagyvárad népe csupa közvetlenség volt. Valami vidám

> könnyűséggel ünnepelt es ünneplése ugy csapta meg a nonvédek poros, verejtékes arcát, mint a friss szellő. De az is megragadta az ember figyelmét, hogy itt mindenki a lelkesedésnek valami egyéni jelével akarta kitüntetni a bevonuló katonaságot. Az emberi lélek sokrétűségének ezt a kifejezését alig láthattuk másutt. Bánffyhunyad mesebeli virágcsokorként tárult elénk. A román népviselet a szinek orgiája. A kalotaszegi a szinek művészi harmóniája. De a kalotaszegi varrottasok és szőttesek gyönyörű virágoskertjének álomszerű keretében egy kemény, öntudatos székely nép érte meg a fels zabadulá s nap j ai t. Véres magyarok vagyunk, fejezte ki magát egy bánffyhunyadi legény, hogy jellemezze az ottani magyar nép érzését. Ebből a néhány szóból csakugyan kiérezhetjük, hogy itt dacos, kemény, önérzetes magyar nép lakik. Ugy is ünnepel. Nekiengedve, minden boldog indulatát, f

átlás nélkül, csaknem erőszakos szeretettel szoritotta magához és déel^ette harsogó örömével honvédeinket Bánffyhunyad rangos népe. A gyönyörű népviseletbe öltözött asszony- és leánysereg körében ez a rangosság természetesen másként jutott kifejezésre. Erről lehetett megkülönböztetni az ugyancsak népi viseletbe öltözött uri középosztály hölgytagjait, az egyszerű székely telkesgazda lányától. Olyan elragadóan bajos, finom és választékos modorúak valamennyien. . Kolozsvár sirva ujjongott. A könnyek mögül elősugárzo boldogság volt ünneplése, mert ennyi könnyező embert egész sor falukon keresztül seholsem láttunk. A meghatottság és a mélységes emberi érzések lirája tette emlékezetessé az itteni bevonulást. Az imádság áhitatával fordultak az arcok a honvédség felé. Egy öregúr szorongatja a kezemet: - nogy milyen kimondhatatlan gyönyörűség magyarnak lenni - mondja - szabad • magyarnak, azt csak az tudja, aki végigcsinálta a román uralmat. Ezt a szabad magyarságot Kolozsvár lakosságának fiatalja, öregje mar az első napon gyönyörűen juttatta kifejezésre. Régi békebeli és háborús katonák előszedtek rejtegetett mundérjaikat és abban járták ragyogó arccal a várost. Láttunk egy öreg ezredest, régi közös hadse-" regbeli Waffenrock-ban, tele háborús kitüntetésekkel, csákóval a fején, a kardján pedig ott volt hiven megőrzött, viharvert kardbojtja. Hófehérhaiu hetvenéves öregember régi csendorőrmesteri egyenruháját öltötte magara, kalpagján ugyanúgy lobogott a kakastoll, mint mai csendőreinkén. , A fiatalság olyan bámulatos lendülettel ugrott talpra, mintha sohasem lett volna román uralom Kolozsvárott, Az elővéd megérkezésének órájában már felvonult diszmenetben a Katolikus Legényegylet 250 tagból álló csoportja és 50 tagú zenekara. A pompásan összetanult zenekar az egy csapásra néoszerüvé vált Nuray-Somogyváry'szépséges Erdélyi-indulóyal lepett meg bennünket, azzal az indulóval, amely még az anyaországban is csak most kezd ismeretessé válni. /Folytatjuk./