Napi Hírek, 1940. szeptember/1
1940-09-12 [0473]
Náray gyönyörű melódiája tehát a bevonuló honvédséget is megelőzte. Valamelyik lelkes magyar még"az utolsót vonagló^román uralom napjaiban becsempészte Kolozsvárra. - De az Erdélyi-inaulót ismerik már szélesebb rétegben is, mert a rendezett sorokban felvonuló sportegyletek, az aradi és temesvári menekültek is hatalmas kórusokban énekeltek. Ma már halljuk a dalt: "Edes Erdély itt vagyunk. Erted élünk és halunk..." s azután "Énekeljetek völgyek és hegyek... Külön lapot érdemelnek az erdélyi magyar cserkészek. Erdély különböző városaiból az elmúlt esztendőben diákkiküldöttek mentek el és vettek részt a hárshegyi táborozáson. Ott letették a cserkészfogadalmat és a kiküldötteket felvették a honvéd-cserkész őrsvezetői karba. Ez vetette meg az erdélyi magyar cserkész-szervezet alapjait. Ez a szervezet titokban végezte épitőmunkaját. Egy ey/.tendő elég vqlt ahhoz, hogy kiépüljön ez a remek cserkészszervezet, uz eredményeket már a bevonuláskor láttuk. A karszalagos öreg harcosok mellett ez a cserkész-szolgálat tartotta fenn a példás rendet. Ruházatuk kifogástalan, mintha valamely budapesti cserkészboltban szerelték volna fel magukat. Fejükön a magyar katonasapkától alig különböző cserkészsapka, ing és viharkabát. A legteljesebb titokban készítették el felszerelésüket, mert súlyos büntetés várt volna rájuk a románok részéről, ha ezeket a magyar sapkákat megtalálták volna . náluk. Az unitárius kollégium udvarán látjuk, amint oéldás rendben felsorakoznak ezek a nagyszerű erdélyi cserkészek. Most mirajtunk, bevonulókon volt a sor. hogy elérzékenyüljünk, hogy könnyet töröljünk le a szemünkből, amikor láttuk a magyarságnak ezt a sok áldott virágát. Elfelejtették, talán egyetlen éjszaka alatt a szorongás gyötrő érzéseit, az elnyomatás ólomsúlyát s a jelen tiszta örömével harsogják világgá titokban énekelt dalukat: "Oszlop, oszlop, menetoszlop jobbra Menetirány Kassa magas tornya. Lesz meg nekünk menetirány más is Szamosmenti kincses Kolozsvár is." Igy szabadultak fel a lelkek Kolozsvárott, alig néhány órával a bevonulás után, Szeptomber 11-én reggel még oláh lovasok lovainak patái alatt csattogott az utcák kövezete. Már menekülésszerűén hagyta el a lovas román utóvéd Kolozsvárt, de annyi'. időt még szakított magának, hogy megszégyenítse a meggyötört magyarságot. Sok helyütt még időélott kitűzték a magyar lobogót, nem sejtve, hogy a vak román gyűlölet és kíméletlenség meg az utolsó percben is időt talál arra, hogy leszakitsa. A lovasok # lovuk farkára kötötték vagy a lovak patájára csavarták a magyar zászlót, azután vágtatva neki indultait, hogy ronggyá szaggassák az előkerült magyar lobogókat. Az egyik ló a lábára csavart magyar zászlóban megbotlott, térdrerogyott s román lovasa ivben repült ki a nyeregből a kövezetre. Ott véres fővel, csaknem élettelenül terült el. Kolozsvári jóérzésű emberek mosták fel és emelték ismét nyeregbe. Isten ujja volt - mondta egy kolozsvári ember, aki nekünk ezt az éoületes esetet elmesélte*
