Napi Hírek, 1940. szeptember/1
1940-09-12 [0473]
0 VQ/IH /Folytatás/ extazisa a fülünkben csengett, de lelkünkben ott áporodott a sok keserű panasz, könny te len fájdalom, amely a nemzetéhez, hitéhez, meggyőződéséhez hü nagybányai magyarság ajkáról elhangzott és arcáról tükröződött. A románok már évekkel ezelőtt halottá Ítélték a várost. I magyar embernek nem volt becsülete, nyomták, ahol csak tudtok, megalázták, büntették. Amikor a köves, kátyús uton ide-oda hány az auxó. magy»ev előtt látom egy idősebb magjar embernek mélyen barázdí lt arcát, amint fojtott hangon, meg*-megcsukló szavakkal megelevenitette előttem az erdélyi magyarság huszonegy evi néma szenvedését és amint befejezte az elmúlt esztendők számtalan megpróbáltatását idéző szavait, láttam az arcán az öröm ji boldog felvillanását, amikor a bevonulás alkalmából hirtelenül fe lépi tett diszemelvény előtt feszes diszlépésben. harsogó kürtök ütemére elvonultak a honvédcsapatok. , Soha, de soha nem tudom emlékezetemből kiveszni hagyni ezt a s zép magyar arcot, anelyon a barázdák mintha pillanatok alatt kisimultak volna. Mindig érezni fogom keze forró szorítását, amely beszédesebb volt mindennél. Nem mondta, do remegő ajkán éreztem a szavak néma jelét, a szivekbe rögződött mondatot, hogy bízik a magyar faj ősi erejében, mindent legyőző magyar akaratban, anelvnek világraszóló bizonyítéka honvédségünk szelleme és' fegyelmezettsége. íSár a hegyek között, erdők között kacskaringózó, komisz, patkót vesztő, eutogummit lyukasztó uton jártunk, de még bennem élt az aranyat adó város gyönyörű esti kivilágításával, édesbús tárogató hangjával, a bányákz-zenekar térzenéjével, arról a finom, magyaros vendégszeretetről, amely a város egész közönsége részéről a magvar katona, Horthy Miklós katonája iránt megnyilvánul-. Románajhi falukon megyünk keresztül, k mezőkön, a szérűskertek között honvédek táboroznak, tankok, amelyek csodálattal bámulnak illő távolságról vasárnapi bocskort, fehérített gatyát és hosszú inget öltött férfiak és szines katrincás román asszonyrk. A férfiak fején széles karimájú, csúcsos szalmakalap. Megilletődve emelgetik és magyarul kiáltgatják felénk, hogy "éljen a magyar hadsereg". Dombré fel, dombról le visz állandóan az ut. 4 domboldalakon apró napraforgó táblák virítanak, itt-ctt még lekaszálatlanul áll apró tagokon a zab, további szénaboglyák, köztük hosszú pászmákban élénk zöld kukorica.Sok helyen még kalangyákban kint van a rozs is. érdekesek ezek a kalangyák. A rozskereszteket páronként kalászheggvel befelé egymás fölé helyezik, körülbelül másfél-két méterre egymásra' rakják és azután a keresztek Közepe táján fadoronggal a földhöz rögzítik, ™sö, vizmosta, mély árkokkal szelőéit hegyi uton kapaszkodunk felfelé. Fent a hegven lépcsőzetes mély árek, előtte magas földhányás. :.éhxl rendetlenül elszórt gerendák, cölöpök. Itt akarta a román hadsereg megépíteni a második, az úgynevezett hegyi védelmi vonalat. A kerékpáros osztagok, amint a meredeken felfelé tolják gépeiket, fitymálva nézik a "kutyakaparast". A Lápos patak völgyébe ereszkedünk. Toprongyos, mezítlábas katonafiuk jönnek sürü csoportokban. A román hadsereg szökött katonái. Minden elhaladó magyar katonát megsüvegelnek, vagy ha katonasapkáiuk yen,, szabályosan tisztelegnek. A magyar henvédség málnás oszlopai között ci/kázik az autónk, majd nehéz kapaszkodók, ha jtükanyaro s szerpentin következik. Ameddig a szem ellát, mindenütt magyar honvédek motoros, gépkocsis osztagait latja a füstszűrőén szálló• ködben a fürkésző szem. LennJ völgyben a felhőket szétoszlató nap ezüstösen megcsillan egy kígyózó vonalon. x \z már a Kraszna vize, nem messze tőle látszik a fényes sínpár. Deés felé közeledünk. Mint a kalitkájából kiszabadult madár,hatalmas lendülettel előresuhan az autónk.
