Napi Hírek, 1940. február/1

1940-02-04 [0459]

Ili i"- ő ai s, február 3,/Magyar lávirsti Iroda/ WcnSirii Az olasz lapok nem közölnek önálló kommentárokat a bel ­aradi értekezlettel kapcsolatban, de részletes belgrádi jelentésekben szá­molnak be az ottani munka folyásáról. E Jelentésekben megelégedéssel szól­nak a belgrádi értekezlet eddigi menetéről ás egyöntetűen megállapítják, hogy a balkáni államok igyekeznek fenntartani eddigi óvatos és : körűitekintő semlegességi politikájukat, amely teljes mértékben megfelel 0la s z o r szág óhaj ának. A Giornal e* d, Ital ia belgrádi tudósítója szerint uj közti 1­mény a belgrádi össze jövetein az, hogy, ugy látsz ik 4 Szarádzsoglu török kül­ügyminiszter igen határozottan állást 'foglalt, a Bulgáriához való közele­dés mellett. Az olasz tudósító szerint megállapitha^ó, hogy Magyarország és Bulgária nincsenek ugyan jelen az értekezlelten, de Jugoszlávia és Töuvk­ország'a maguk részéről meggyőző érvekkel mutatnalc rá a lagyarorszaghoz ós Bulgáriához való kapcsolatok megjavításának fontosságára. Viszont vi­lágos az is, hogy a harmadik távollevő hatalom, vagyis Olaszország szem­pontjait szintén a legnagyobb mértékben f igy elemben; eszik Belgrádban, Ju­goszláv és román körökben igen bizalomteljes hanquh baszélnek az olasz­jugoszláv barátságról és az olasz-román viszonyról. Az a bizalomteljes lég­kör, amely Olaszország és Jugoszlávia között négy évvel ezelőtt megterem­tődd tt,keZd tehát az egész Balkán-félszigetre kiterjedni, A legfontosabb tény a Balkán-értokoz!ettél kapcsolatban, hogy Talán még sohasem hangsú­lyozták ilyen nyomatékosan a Balkánon kivüli"'érdekekkel és szempontok­kal szemben a különleges balkáni érdekekot és a balkáni együttműködés szűk­segesseget, , .. Róma, február G./áa^yar Távirati Iroda/ vLHchn-i t Románia politikájával kapcsolatban az olasz sajtó ma két figyelemreméltó cikket kozól: A két egymásnak ellentmondó jelent'-s mutat ja, hogy a román kormány külpolitikája a nemzetközi sajtó megítélésében is milyen ellentmondásokkal teli helyzetet teremteti,.' k Lavoro Fascista berlini tudósítója ugyanis azt írja, hogy Berlinben megelégedést okozott- Románia kőolajpolitikajának legújabb alakulása* A kőolajközpont mogalakitásával - mondjak a német fővárosban ­Románia bebizonyította, hogy felismeri a, függetlenségét és gazdasági sza­badságát fenyegető veszélyeket. Boriinben egyébként ügy látják, hogy Ro­mánia ellent tűd majd állni annak a nyomasnak. amelyet London a nyersanyag­szállítások felfüggesztősévol igyekszik rá gyakorolni, ' A Tribuna londoni tudósítója ezzel szemben azt jelenti, { 1( ?gy. az angol fővárosban ugy látják, hogy a román kőolaj kérdésben tisztu­lás következett be. London'elhatározta,"hogy a Romániába irányuló kivi-' telt ism*ét megengedi, de a kiviteli; engedély eket abban a mértékben fórja kiállítani, amilyen mértékben Románia kéolaiat szállít Nagy brittan iának. Londoni gazda .ági körük ebben inoéz kehesben annak jelét iatják, hogy a korálLate sat íban ( logal ább is egyelőre, az angol álláspont győzött. London "min­den további intézkedése - mondják az angol fővárosban - a- román kormány­nak a jövőben követendő magatartásától itigg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom