Napi Hírek, 1938. augusztus/1
1938-08-13 [0423]
0 Kö/Wa § Almási Balogh Elemér titkos tanácsos, a felsőház örökös tagja, a Hangya Szövetkezet elnöke, augusz tus 13.-án reggel Budapesten agyvérzésben elhunyt. XXX Almási Balogh Elemér 1671-ben született Budapesten. Unokája volt dr. Balogh Pálnak, Széchenyi és Kossuth háziorvosának és Hajnik Pálnak, Magyarország 1848-49 évi rendőrminiszterének, Kos suti Lajos bizalmas barátjának ás hü kisérő jenek a száműzetésben. Balogh Elemér iskolai tanulmányainak elvégzése után a Magyar Országos Központi Takarékpénztárba lépett be, mint gyakornok, majd külföldre ment és az ottani bankok körében szerzett gyakorlati ismereteket. Ezzel párhuzamosan folytatta egyetemi tanulmányait és közgazdasági irodalmi tevékenységet is fejtett ki. Első munkája' 5 "A valuta szerepe a gazdasági válságban™ 1896-ban jelent meg. Ez a munka ráterelte Kám lyi Sándor grófnak, az agrártársadalom vezér Snek figyelmét úgyhogy a fogyasztási szövetkezetek központja gondolatának felmerülésekor Károlyi Sándor gróf e központ megszervezésére Balogh Elemért szemelte ki. Balogh Elemér sziyesen tett eleget Károlyi Sándor gróf meghívásának és a Hangya megalapítása óta, mint az alapító első munkatársa, rövidesen pedig mint az intézmény első vezérigazgatója végezte a szervezést nagy körültekintést igSnylő munkáját. Lelkes és odaadó munkájának eredményeképen épült ki a Hangya Szövetkezetek hatalmas hálózata és lett a Hangya néhány évtized leforgása alatt jelentős intézménye a magyar gazdasági életnek. Balogh Elemér az ország megcsonkítása folytán szenvedett súlyos vérveszteség után ás a háború követő gazdasági válságok idején is biztos kézzel vezette a Hangya hajóját. Az 5 kezdeményezésére alakult meg 1916-ban a rjangya-ipar r.t. és 1919-ben a "Futura" Magyar Szövetkezeti Központok Ár ufor ga Imi Re* sz vé ny tár sa s ág a. Balogh Elemér már 1900-ban propagandát indított közgazdasági egyetem felállítása érdekében és 20 év kitartó agitáció jávai elérte, hogy az egyetemet valóbán felállították. Midőn az uj egyetem 1915-ben < a közgazdasági kar első hallgatóit doktorrá avatta, hálája jeléül . ' _ '.. * tiszteletbeli doktorrá avatta Balogh Elemért, közgazdasági téren szerzett érdemei elismeréséül. A kormányzó Balogh Elemért 1920-ban gazdasági főtanácsossá, a felsőház létesítésekor pedig annak életfogytiglani tagjává nevezte ki, majd 1935-ben az elsőosztályu magyar érdemrendet, 1937-ben pedig a m.kir. titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki. Balogh Elemér 1934-ben közel 45 esztendei közgazdasági tevékenysége után nyugdíjazását kérte és a Hangya igazgatósága, elnökévé vála sztotta meg, hogy közreműködését és értékes tapasztalatait az intézet érdekében továbbra is biztosítsa. Elnöke volt továbbá a Hangya-ipar r.t.-nak, alelnöke a Putura Magyar Szövetkezetek Központja áruforgalmi Részvénytársaságának, azonkívül sok más vállalat és közérdekű intézmény vezetésében is tevékeny r-szt vett. Balogh Elemárt, a magyar agrárszövetkezeti mozgalom nagy halottiát augusztus lb.-án, kedden délután 5 órakor temetik a Kerepesi ut melletti temető halottasházából a református egyház szertartása szerint a Budapest székesfőváros <Utal adományozott díszsírhelyre ./MTI/