Napi Hírek, 1938. július/2
1938-07-31 [0422]
A nyári egyetemeknek rendkívül nagy a jelentősége a magyar" közművelődés előDbrevitele szempontjából, de különösen nagy a jelentősége a soproni nyári egyetemnek, mert a hasonló jellegű intézmények közül ez az egyedüli, ahol megfelelő szószéket kapnak a technikai és természettudományok. A technikai tudományokban örökös fejlődés.mutatkozik és talán egyetlen más tudomány sem mutatott fel az utóbbi időben "olyan rohamos fejlődést, mint a műszaki tudomány. Ez a rohamos fejlődés szükségessé teszi, hogy azok, akik a technikai tudomány valamelyik ágával foglalkoznak, szaktárgyukban minél mélyebben merüljenek el. De éppen ez a nagyfokú differenciálódás teszi egyúttal szükségessé, hogy ugyanakkor minden komoly szakember tisztán lássa, hogy saját munkaterülete milyen vo-~ natkozásban van a rokontudományokkal és általában az egész emberi tudással. TehátarészLetekbemenő szakképzést kell. hogy nyomon kövesse egy szintetikus szemlélet nyújtása, mert különben csak egyoldalú szakembereket adunk a magyar közéletnek, elsősorban a magyar gazdasági életnek. Mindnyájan tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar technikai szakoktatás világviszonylatban is elsőrangú. De amikor ezt megállapítjuk, meg kell állapítanunk azt is, hogy nemcsak nálunk, hanem világszerte bizonyos" " hiányosságai vannak a technikai oktatásnak éppen a szintetikus szemlélőt nyújtása tekintetében, és sok a teendő, hogy összhangba' hozzuk a különféle tudományágakat egymás" sai és az egyetemes műszaki képzés szolgálatába állítsuk a szakoktatást. Mint gazdasági szakember örömmel köszóntjSm a nyári egyetemek intézményét. A nyári egyetemek, mint "a soproni is, " az egyetemes szemlélet nyújtásával* és annak feilesztésével lehetővé te-" szik azt, hogy a magyar mérnökök kiváló szakképzettségük mellett gazdasági és egyéb hasznos ismereteiket is kibővithessék. " ' - A másik nagyon fontos szempont, amelyre a soproni nvári egyetem működésével kapcsolatban rá kell mutatnom, á műszaki továbbképzés problémám, aminek szükségességére a prorektor ur is rámutatott. A^müezaki tudományok fejlődése, az ipar csodálatos teljesítményei napról = napra uj problémákat tárnak a szakközönség elé. A közönség nem is tudja, milyen nagy jelentőségű részletkérdések'kerülnek megoldásra napról-napra a" tudomány műhelyeiben. Ha valamilyen szakembernek szüksége van arra, hogy ismereteit felfrissítse, szakmájának haladásáról tu- " domást szerezzen és az elért iudományos eredmények gyakorlati alkalmazását elsajátítsa, akkor a mérnök az o-tyan tőkeszegény országnak a boldogulása, mint amilyen Magyarország, különösen pedig iparának fejlődése áttél függ, hogy a magyar műszaki társadalom milyen"tudást, felkészültséget és technikai kultúrát tud a nemzet érvényesülésének szolgálatába állítani. Ha végignézem a soproni nyári egyetem előadóinak illusztris névsorát, és különösen az elondások tárgyat, akkor örömmel állapithatom meg, hogy mind a szintetikus technikai es gazdasági szemlélet tekintet'ben,''mincr a mérnöki továbbképzés 4 tekintetében teljesen megnyugtató anyagot és remélhetőleg megfelelő sikert is fog felmutatni a'soproni nyári egyetem. - Szeretnék rámutatni még egy társadalompolitikai kérdésire is. Ha a nyári egyetemek, elsősorban "a soproni nyári egyetem előadásainak módszerét vizsgáljuk, akkor örömmel állapíthatjuk meg, ' hogy bár a tudományok legújabb fejlődéséről igen magas színvonalon tájékoztatja hallgatóit, ezt mégis olyan módon teszi, amely-nem jelenti a tudományok művelőinek a nagyközönségtől való elkülönülését, az elefánt-'" csonttoronyba való elzárkózást. / Folyt, kov./