Napi Hírek, 1938. július/2
1938-07-31 [0422]
Sz az előadási módszer olyan ? hogy a más szalmákban dolgozók számára, de ezen túlmenőieg a nagyközönség száraára is szolgáltja a .helyes ismeretterjesztés feladatait, ÍZ a legnagyobb társadatompolitikai jelentősége a nyári egyetemeknek. Ma ugyanis minden tanügyi embert a tudómá-" nyok népszerüsitese és a nagy tömegek tanítása tekintetében fokozott kö*telességtel jesités és feladat terhel. Ma mindenütt jelszavai "uralkodnak. Ezek a -jelszavak nemcsak politikai és társadalmi téren,"de sokszor gazdasági téren is azzal a veszéllyel járnak, hogy téves útra vezetik á szélesebb tömegek közgondolkozását, A magyar közgondolkozás gazdaéági és ezzel kapesoxatos műszaki kérdésekben'talán meg nagyobb változatokat mutat, mint politikai téren, aminek az a magyarázata,"hogy a magyar ember mindig előszeretettel foglalkozott politikával és meglehetősen elhanyagolta a közgazdasági kérdéseket. Ha figyelemmel kísérjük a társa-" dalnak fejlődését, megfigyelhetjük, hogy a tömegek érdekeinek szolgálata lép ujabban előtérbe, lassankint minden tömegmozgalommá válik, de"azt hiszem, senki sem akarja, hogy e jel éhséggel"kapcsolatban a nemzet fejnélküli tömeggé váljék. Ha ezt nem akarjuk, mindent el kell-követnie a nemzet szellemi elitjének arra, hogy a nemzet minél szélesebb rétegeiben minél magasabb nivóra emelkedjenek a gazdasági és műszaki ismeretek is, A helyes gazdasági érzék kifejlesztése egyenrangú probléma a magyar nemzeti és társadalmi szellem helyes kifejlesztésével. Ha valaha, most igazán áll a legnagyobb magyarnak, Széchényi Istvánnak száz év exHti"mondásai" A sötét jövendő nádig kizárólag csak azon feltétel alatt mutákozik biborszin távlatban, ./magyarság a közértelmesség által fejlend ki tökéletesen... ha valami felemelheti még e hazát önboldogságára, ura örök dicsőségére s hozzá illő magasságra, ami egyéb nem lehet, mint nemzetiség és közértelmesség". B gyönyörű gondolat jegyében - fejezte "" be beszédet Bornemisza Géza" iparügyi miniszter - üdvözlöm a második évébe lépő soproni nyári egyetem-t és kivánom, hogy nemes törekvései Sopron városának és az országnak, elsősorban pedig hallgatóinak javára szolgáljanak. 7-AfiL *u Bornemisza Géza ipairügyi miniszter beszédét hosszantartó lelkes tapssal és éljenzéssel fogadtak. Szily Kálmán államtitkár beszédében hangoztatta, hogy oopron városa büszke lehet városi kultúrájára és. iskoláira, Sopron városa kulturális hagyományai alapján joggal tarthat ige'nyt arra, hogy" a menekült selmeci főiskolát falai között hel'yezzék el. Örömnél állapította meg az államtitkár, hogy Sopron város közönsége mennyire szeretetébe fogadta az Erdészeti és Bányászati Főiskolát" és emelkedett gondolkodására vall az is^ hogy a nyári' egyetem intézményét is s" zi w el-1 élekkel felkarolta. Azt kivánja, hogy a soproni nyári egyetem minél szélesebb körben sugározza szét a magyar nemzet boldogulásához annyira szükséges műszaki és gazdaságii, kultúrát. Sopronyi-Thurner Mihály dr. polgármester beszédében kiemelte, mennyire fontos érdeke az országnak az, hogy a magyarság £az- " dasági és műszaki téren is elfoglalja az öt megillető helyet'." A város lakossága nevében hangoztatta, hogy Sopron az előadók szollemében kivan dolgozni a jövőben is a magyar kultúra szolgálatában a haza javára. Köszönetet mondott mindazoknak, akik a soproni nyári egyetem létrehozásában résztvettek. /Folyt.köv./