Napi Hírek, 1937. december/1
1937-12-07 [0407]
Gu/Vi /F-lsőház együttes bizottságának ülése. II. folytatás/ Utalt arra, hogy a felsőház eddigi működésében nom állta ' útját a demokratikus fejlődésnek és volt mindig kellő szociális érzéke. II Téves az a felfogás, hogy a törvényjavaslat a képviselőháztól jogokat" akar elvenni, valamint az a felfogás is, hogy a felsőház most diktatórikus háta mat kan, amellyel évszázadokon átnem rendelkezett. A "két ház az országgyűlésnek paritásos része, a törvényhozó hatalmat igazsá"-' gosan és méltányosan kell megosztani a történelmi jogoknak megfelelően, uz régi vágya volt a felsőháznak s ezért a törvényjavaslatot örömmel üdvözli és elfogadja. A vitában résztvett még-Szontagh-Jenő majd utána Lázár Andor igazságügyminiszter szólalt fel, /Folyt.köv./ // Kern szabad engedni, hogy a két ház egymásra farkasszemmel' nézve és féltékenykedve működjek, mert á nemzeti gondolat megvalósításaiban, alkotmányunknak minden diktatórikus támadás elleni megvédésében a két háznak egyesült erővel egymást kiegészitve kell résztvenni. o- Ha/K § A Magyar Távirati Iroda jelenti: A képviselőház közgazdasági, közlekedésügyi valamint külügyi bizottsága deeember 9-én, csütörtökön délelőtt 10 órakor az I. j számú bizottsági teremben ülést tart. Az ülés tárgya a Budapesten 1937 március 2-án kelt magyar-brit légiforgalmi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Ennek letárgyalása után a közgazdasági és közlekedésügyi valamint társadalompolitikai bizottság tart ülést. Az ülés tárgya: 1. / Az 1935ében Genfiben tartott nemzetközi munkaügyi, egyetemes értekezlet által a nőknek bármilyen bányában földalatti* munkára alkalmazása tárgyában tervezet alakjában elfogadott nemzetközi egyezmény becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. 2. / Az 1930-ban Genfben tartott XIV. nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezleten elfogadott egyezménytervezetekről ás ajánlásokról szóló iparügyi miniszteri jelentés tárgyalása, 3. / Az 1935-ben Genfben tartott XIX. nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezleten elfogadott egyezménytervezetekről és ajánlásokról szóló iparügyi miniszteri jelentés tárgy alása. ü-zek letárgyalása után a közgazdasági és közlekedésügyi bizottság tart ülést. Az ülés tárgya: az iradi és Csanádi Sgyesált Sasutak St. Magyarország területén maradt vonalainak üzemben tartásara alakult Szeged-Csanádi Vasút Rt.-ről szóló törvényjavaslat tárgyalása. 0 Ha/K § A felvidéki bá^ amely az idényben a felvidékiek tizenötéves jubileumi eseménye lesz^ a Britannia-szálló uj diszes kupolatermében tart jak meg s azt a felvidéki isjuság felsegélyezésére és a Felvidéki Ház téglaálapja javára rendezik. Az eddigieknél nagyobbszabásunak tervezs tt jubiláris bálra művészi kiállitásá emlékmeghivők készülnek. A rendezőség a rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a közönség érdekében már most kéri a meghivók mielőbbi igénvlásét s a torlódások elkerülése céljából a jegyek előre történő megváltását a Felvidéki Egyesületek Szövetségénél ^ák^ozi-ut 36. I. 4., telefon: 13-41-77/. A felvidéki bál január 8-án lesz.