Napi Hírek, 1935. augusztus/2
1935-08-30 [0353]
l> ^ . /-SKJ 7>O R T § B 1 e d, augusztus 30. /Magyar Táyirati Iroda/ A kisantantállamok külügyminisztereinek értekezlete ma este véget ért. Az értelezletről közleményt adtak ki. amely hót pontba foglalva ismerteti az értekezlet lefolyását és az értekezleten hozott döntéseket. Az első pont hangoztatna a kisantani-államok egységét, politikai, diplomáciai, gazdasási és katonai téren egyaránt. Ez az egység nagyobb és erősebb, mint valaha volt. ' A második pont utal arra, hogy a kisantant-államoknak minden erőfeszítése arra irányul, hogy megőrizzek a békét, és miután a békének egyetlen biztositéka a népszövetség, a kisantant-államok hivek maradnak a népszövetséghez, báraikép alakuljon is a helyzet. A harmadik pont szorint a kisantantállamok kormányai meg vannak győződve arról, hogy a jelenlegi külpolitikai helyzet nehézségeit lénye-f esen csökkenteni lehet a keleti egyezmény és a dunai egyezmény megkötésével, zt a két egyezményt a lehető legrövidebb idő alatt tető alá kell hozni. A. dunai egyezménynek az a célja, hogy biztosítsa az egyes államok belső politikájának kölcsönös tiszteletbentartását, valamint biztosítékul szolgáljon az egyezményt aláiró államoknak területi épségük és politikai: függetlenségük tekintetében. Az egyezmény megkötése körüli tárgyalásokat a kisantant állandóan élénk érdeklődéssel kiséri. A kisantant a francia és olasz kormánnyal egyezően szükségét látja az ilyen egyezmény megkötésének. Ennek az egyezménynek a békés és őszinte a együttműködésen kell • , alapulnia. Az egyezménynek őszinte és baráti légkört kell teremtenie egyrészt a kisantant-államok, másrészt Ausztria és Magyarország között.Ebben az egyezményben látja a ... * kisantant barátáágos és békés viszonyának alapjait Németország és Olaszország felé is. Ezért jelentik ki hajlandóságukat, hogy lojálisán közre akarnak működni az egyezmény megkötésénél; azzal a feltétellel, hogy nemzeti érdekeik megfelelő védelemben részesülnek. A kisantant-államok arra-törekednek, hogy a jelenlegi tárgyalások kedvező eredményekkel járjanak. Ir/Vn /Folyt.köv./ y %J) - ^augusztus 30. /Havas/ ^ jfctrabladet jelentése szerint Goering tábornok yachtja tegnap Stubbekoebingbe érkezett, majd tovább haladt Koegebe. A terv szerint a tábornok hajójával körülutazza Dániát és Kopenhagában is kiszáll. /MTI/ Bl/Vn - - . . .• .-©? § Luzern, augusztus 30./Svájci Távirati Iroda/ A cionista kongresszus kulturális bizottsága tanulmányozta a héber kultúra palesztinjai kiterjedésének kérdését. A politikai bizottság foglalkozott a kivándorlási és pénzügyi kérdésekkel, továbbá a zsidók alkalmazásával a közszolgálatban, úgyszintén a zsidók magatartásával a palesztinai népképviselet megteremtésének gondolatával szemben. A cionista szervezet es a palesztinai zsidók e pillanatban ellenzik, hegy népképyiseletet hozzanak létre, amelyben zsidók, arabok és angolok foglalnának helyet. Ez a mostani helyzetben . ' t .' (súlyos" bitaná a zsidók és arabok ellentétét.. , <JS(\K\ " v ""' A kongresszus valószínűleg hétfőn zárul be. /MTI/ Bl/Vn ~ - * J §Addisz-Ábeba, augusztus 30. /Havas/ Az ethiop nank újból megkezdte a külföldi devizák árusítását, de csupán az utasok szükségleteire és a kereskedők produktív ár ükért, továbbá élelmi cikkekért esedékes külföldi tartozásainak megfizetésére. A deviza! Stéget a behozatali fölösleg okozta és különösen érezhetővé tette a tőkemenekülés , Sokan, akik attól tartanak - valószínűleg tévesen -/hogy háború esetén Dzsibuti és Addisz-Abeba között a vasúti forgalom megszűnik, nagy mennyiségben halmozták fel az európai árucikkeket. Másrészről viszont Ethiopia mezőgazdasági erőforrásai bőségesek, cukor-és sókész;létei különösen nagyok. Hangsúlyozzák,hogy ha az ethiop bank megszorította is a de vizaeladást, a ; valatahelyzet távolról sem-rossz. A bankjegyek^ szaz százalékig fedez\ . a bank ezüstkészlete- ./MTI/ Bl/Vn - ORSZÁGOS LEVÉLTÁR