Napi Hírek, 1930. november/2
1930-11-26 [0239]
- Nem is azért mentem, hogy valami ismeretlen, vagy misztikus blokk létesítését mozdítsam elő, amit már ankarti utamrol valő visszatértemkor is határozottan megcáfoltam, s amit a leghatározottabban dementálni ezúttal is kötelességemnek tartom. Nem erről volt sző, hanem arról, hogy érintkezést keressek a német kormánnyal mindszoknak a kérdéseknek megbeszélése érdekében, amelyek a nemzetközi élotboaa közel és távolabbi jövőben jelentőséggel bima^, hogy informálódjak, információt adjak es kapjak a felfogasokról _ és megállapítsuk ezen a réven, hogy felfogásunk teljesen*harmonikus, egybevágó, hogy közöttünk nincsenek olyan momentumok, amelyek o magyar és német állam politikáját egymástól szétválasztanák és divergens irányba terelni alkalmasak volnának. -Tehát ismétlem, nemi szerződés kötése, nem revíziós vagy hasonló blokk létesítése volt utam célja hanem a kit állam külpolitikai irányának harmóniába terelése, különösen azoknak a kérdéseknek megbeszélése ezen a térorr , amelyek a két államot közösen órdoklik. Megállapíthatod, hogy teljes harmónia áll fenn közöttünk és felfogásunk között ezen s terén, ami bizonyára a jövőbon is biztosítéka nnsk, hogy • Magyarország: és Nemetország között a szoros baráti viszony fenntartható, -"utrmnr.k másik célja szoknak a gszdasági problémáknak megbeszélése volt, amelyek a közolmultVn bizonyos nehézságeket okoztak. 1920-ban kereskedelmi szerződést kötöttünk Németországgal, amely a legtöbb kedvezmény elvén épült fel, amoly azonban tsrirális intézkedéseket nem tartalmazott. JSZ volt az első szerződés, amelyet Magyarország külföldi állammal kötött i háború befejezése után. Azóta sok minden változott a világban gazdasági téren és a kereskedelempolitika tarén is. a fejlődés divergens irányokat követett. A legtöbb kedvezmény elvezetébe léptünk"Németországgal a kereskedelempolitika terén, a beviteli lehetőségek szempontjából szemben a többi államokkal. Németország azonban fokozatosan elzárkózó politikát követett mezőgazdasági téren, amely az utolsó években ügyen-sen a teljes elzárkózáshoz vezetett ós oxportunkat annyira megkötötte, hogy az napról-napra csökkent, s ma már ott állunk, nogy legfőbb mezőgazdasági cikkeinket úgyszólván nem is tudjuk Németországba exportálni. A másik oldalon viszont más államokkal, a szomszéd államokkal egész sorát kötöttük meg a kereskedelmi szerződéseket, amelyekben ipsri*téren engedményeket .tettünk ezeknek az államoknak, s amelyoknok a legtöbb kodvozmény alapján teri'. mészetszerüleg Németország élvezetébe lépett. Ez . . fokozottan növelte Németország impoattjat Magyarországba, Fejlődés állott be tehát ezan a téren, amely Magyarország szempontjából káros, Németország szempontjából hssznos volt, s teljesen áttörte minden kereskedelmi szerződésnek azt az elvét, hogy mindkét félnek meg kell találnia a maga előnyeit, ha a szerződést^fenntartani kivánjSk* /Folytatása következik/