Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-19 [0181]

Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a pos­taépületek további épitkeaíse szempontjából szükséges a postaforgalmi pénzek felhasználása, mert maholnap már nem tudjuk a vidéki postahivata­lokat elhelyezni. Gondoskodni fog a pécsi fémipariskola költségeinek fel­emeléséről. Bár nem nagy az az összeg, amit a kisipari hitelre fordí­tunk, örülnünk kell, hogy a mai viszonyok között ennvit is fordítha­tunk a kisipar támogatására, s reméli/hogy ez a támogatás fokozód! k. A kereskedelmi kikötő épitjése szükséges / s annak befejezése jelentősen elő­mozdítja majd gazdasági eletünk fellendítésé t. A vizierő kihasználása nem indokolt , mert nincs olyan vizünk, amelyet rentábilisan kihasználhatnánk. Helyesli az export megszervezését és a rendelkezésre bocsátott ös szeg kö­retén belül azt a közeljövőben meg is indítja. Mayer Károly államtitkár kiemelte, hogy a földmivelésügyi kormány a többtermelés céljaira felvett összeget a legrácionálisabbai kívánja fel­használni és mindent elkövet, hogy ugyanolyan költség és munkaerő mellett legalább azt az eredményt érhessük el, amit a legfejlettebb külföld. Külö­nös gondot kivannak fordítani a helyes talaj müve lesre, a traktorakciót folytatni kívánja. A műtrágya használatának terjesztése érdekében, külö­nösén a kisgazdák között^ nagyobb mennyiségű műtrágyát osztat ki a föld­1­mivelésügyi kormány, de jiittat kedvezményes áron.a nagybirtokosoknak is. Platthy György aat kérte,_ hogy a kormány lehetőleg csökkentse az ármentesitő társulat oklszemély i kiadásait. A bizottság ezután általánosságban és részleteiben is elfogadta a törvény iavaslatot'és elhatározta, hogy annak tárgyalására a sürgősség kimondását kéri. Az ülés félkilenc) órakor ért véget. E e 1 g r á d,jujjLÍus 19. /Magyar Távirati Iroda./ A szküpstina na dé_utáni ülésén az'ellenzlk és a többség között ismét viharos szóváltá­sokra került sor, Radic?; István ezt kiáltotta a többség felé: Szavazó­barmok! A rac..;áM)ok kord ben óriási felzúdulás támadt.Több radikális kép­viselő ezt kiáltotta: Itt vérnek kell folyni 1 Az ülést félbe kellett sza­kítani. Rögtön a szünet után huszonhárom radikális képviselő sürgős indít­ványt adottját az elnöknek amelyben arra szólítják fel, hogy Rádiós db or­vosokká: vizsgáltassa meg]annak megállapítására, hogy normális-e, mert eddigi magatartása alapjáéi jogosan'lehet ké telkedni"abban, hogy normális ember- .'Az ellenzék a maga résziről sürgős indítványt nyújtott be ama kor­mánypárti képviselők kizárására. akik az "ellenzéket á többi között tisz­tán kivehetően meggyilkolással fenyegették. § k Magyar Távinti Iroda jelenti: A kormányzó a külügyminisz­ter előterjesztésére megeigedte, hogy kissolymosi Magyar y Antal" dr. I. osztályú követségi tanácsosi címmel lelruházott II. osztályú követségi tanácsos, a portugál kormínynál való képviseletet ellátó m'.kir. kö­vetség^ vezete se alél felmentessék és ennek a követségnek vezetésével állandó ügyvivői minőségben a madridi m.kir. követség vezetésével megbí­zott tvarozsnai és felsorísztokai Matuska Péter dr. II. osztályú k : vét­se ri tanácsos megbízassák!

Next

/
Oldalképek
Tartalom