Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-19 [0181]

§ Bukarest, junius 19. /Ori ent-Radio/ Benes cseh külügyminiszter I feleségének ós a kisantant értekezletén résztvevő cseh delegátusoknak, va­lamint a kiküldött ujságiróknek társaságában ma délután 5 órakor Bukarest­be érkezett, A vendégek fogadására a feldíszített pályaudvaron megjelentek ; Titulescu külügyminiszter, a román külügyminisztérium magasrangu tisztvi­selői, a cseh es jugoszláv követség személyzete, továbbá több előkelő tiszt­viselő, valamint számos hirlapiró, Titulescu megcsókolta Benest, majd a szál­lodába kisérte, ahol a két államférfi féltére hosszat tanácskozott egymással* /MTI/ B é C s, junius 19. /Bécsi Távirati Iroda/ A rendőri kihallgatás során megkérdeztek Pöffel Oszkárt, hogy miért követte el tettét, - Nem tudom, - válaszolta. Kijelentette, hogy egyáltalán nem tud arról, mit cselekedett. Elmon­dotta, hogy mindig revolvert hord magánál. Ma reggel is, amikor a tárgyaláe­xa ment, szokása szerint zsebébe tette revolverét. Az volt a szándéka, hogy ha a biró elutasitja azt az indítványát, hogy a panaszt tegyék át az országos bírósághoz, akkor agyonlövi magát. Amikor a biró bejelentette azt a határoza­tát, hogy a döntést fenntartja magának, ez a közlés őrületes izgalomba ejtet­te. Nem tud visszaemlékezni arrB, hogy mi történt vele ebben a pillanatban. Nem^tudja most megmondani, hogy Wolff mennyire megrágalmazta őt. Tartozott magának azzal, hogy valamit cselekedjék; csupán abban látott volna elégtételt a maga szamara, ha az .ügyész megindítJB az eljárást rágalmazás cimón Wolff ellen, ^Pöffel kijelentette még, hogy nem volt szándókában Wolffot megölni ­/legalább is nem a kritikus pillanatban, noha beismeri, hogy a rendőrségen ' azt mondotta, hogy ismételten foglalkoztatta Wolff lelövésének gondolata, Pöífel Oszkár 40 éves, áldozata 44 éves, Föffelnek két eyermeke van. /MTI/ Bécs, junius 19, . Emlékezetes még, hogy gróf Czernin volt kül­ügyminiszter sajtópert^indított a Die neue Welt Cionista folyóirat ellen cs^hogy stz ez cv májusában megtartott tárgyaláson a tárgyalás befejezte utan Kahn János ' tettleg bántalmazta dr. Plaschkest, a szerkesztő vcdojct. Kahnt emiatt vád alá helyeztek. Ma tárgyalták ezt az ügyet, egy­bekapcsolva azzal a becsületsőrtósi pörrel, amelyet Kahn indított Plaschkes ellen. A biro'ság^ egy-hónapi fogságra itclte feltételesen Kahnt becsület­sértés cs szindckos könnyű-testi sertés címén; Plaschkest felmentetto a becsületsértés vádja alól. /MTI/ t Róma, junius 19, /Stefani/ Eredia, a romai egyetem tanára interv­juban nyilatkozott arról, mi lehetett az oka annak, hogy a Nobile után ku­tató repülők nem vették észre Nobile vörös sátrát, A sarki látóhatárt - mondotta Eredia - tengeri horizonttal hasonlít­hatjuk össze,amelyen a megfigyelő számára semmifőle sziget vagy hegycsúcs nem kínálkozik^támpontul. Ily körülmények között az,hogy a megfigyelő meddig lát el, egyébkent tiszta légkör mellett attól függ, hogy milyen magasságban végzi a megfigyelést. Ahhoz9 hogy a tárgyak jól kivehetők legyenek, a repülők­nek körülbelül 100 méternyire kell leereszkednlj^s ebben a magasságban megle­hetősen szük kört láthatnak csak be. Ha a repülők 500 méter magasságban re­pültek ^ akkor érthető módon Nobilenak 2 méternél nem magasabb sátrát bajosan vehettek észre, mert a szög,amely alatt a sátrat megfigyelhették^ nem nagyobb mint a foknak egyezredrésze, vagyis gyakorlatban alig észrevehető. Kedvező lesz a helyzet a megfigyelés szempont jából, ha az 5 méter szélességűnek gondolt sátor a repülőgép Vertikális vonalának közelébe kerül, mert e,z esetben fél íoknyi lesz a sgóg.A sátor ez eőetbena látóhatáron megjelenő teli holdkent fog a megfigyelő előtt feltűnni. /MTl/ r• 1 ORSZAGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom