Napi Hírek, 1928. június/2
1928-06-21 [0181]
Az Autótaxi Részvénytársaságo t az uj alakulatba maguk a részes vasúti vállalatok vonták be, mert megfelelő ismeretekkel és tapasztalatokkal nem rendelkeztek és igy kézenfekvő, hogy az üzem szakszerű vezetését is lói felfogott saját érdekükben ennék vezérigazgató iára kívánták bízni, aki e terén otthon elis.ert szaktekintély. Mellékesen megjegyzem, hogy a MAVART részvényeinek jegyzésében nem az autotaxivállalat vezérigazgatója vett részt, mint ezt Szilágyi képviselő ur interpelláció iában állította, hanem maga a vállalat. Ennek a vállalatnak bevonása egyébként nemcsupán az ott rendelkezésre allo tapasztalatoknak az uj vállalat vezetésében leendő érvényesülése erdekében történt, hanem főként gazdaságossági okokból, nevezetesen, hogy a MAVART-nál egyébként szükséges'berendezkedések,/adminisztrációs személyzet, javítóműhely stb./ egyelőre, míg a forgalom kellőkénen ki nem fejlődött. - mellőzhetők legyenek. Amit Szilágyi képviselő ur kíván, hogy t.i. a két vállalat közti kapcsolat megszakittassék, az az uj vállalat " részére feltétlenül kiadási többletet jelentene, mert külön vezetőség, esetleg önálló javítóműhely, stb. felállítását tenné szükségessé nagyszámú tisztviselői karral, mely egyelőre kellőkéoen foglalkoztatva és kihasználva nem volna. A MAHART járatainak engedélyezéseiéi az érdekeltség meghallgatása tekintetében a t. Képviselő ur tévedésben van. Az általa is hivatkozott 1922. évi 12. törvénycikk, nevezetesen 40. §-ának második és 66. §-ának első bekezdése értelmében ugyanis,az autóbusz és árufuvarozási iparengedély kiadásánál az érdekelt törvényhatóságot tartozom meghallgatni. Ez pedig mind a posta, mind a MAHART minden egyes járatának engedélyezésénél mégtörtént. Ami a meglévő vállalatok érdekeinek megóvását illeti, e részben a következőket kell megjegyeznem: Rogy a posta es a MA2AHT milyen járatokat vettek tervbe, afelől bárki bármikor felvilágosítást nyerhetett, mert az azokat feltüntető térképet nemcsak hogy bárki érdeklődő megszerezhette, de azt a képviselő ur elnöklete alatt alló érdekképviseletnek hivatalból meglüldettem. Mindennek dacára .tömegesen érkeztek magánosok részéről oly kérelmek, melyek a posta és a MAVART progEammiában szereplő vonalakra vonatkoztak és amely vonalak berendezése a ket vállalat által csak fokozatosan történhetett. Özekre a vonalakra természetesen csak ideiglenes engedély volt kiadható mely nemcsak hogy kizárólagosságot nem biztosított, de amelyben a folyamodó előzetes beleegyező nyila-tkozata alapján kifejezetten kiköttetett, hogy amikor az útvonalon a'posta, vagy a MAVART járatait megindítja, nevezettek üzemükei minden kártérítésre való igény nélkül kötelesek lesznek beszüntetni. Az ily engedélyeseknek az emiitett körülménnyel számolniok kellett és berendezésükét, beruházásaikat ehhez kellett szabniok. Nevezettek tehát a posta, vagy a MAVART járatainak megindítása miatt /jogosan nem panaszkodhatnak, sérelem őket• egyáltalában nem érte, és kártalanításukról semmi esetre sem lehet szó. Reg kell jegyeznem, hogy abban az esetben, ha az ily ideiglenes engedély birtokosa kötelezettségeinek megfelelt, engedélyét igen gyakran meghagytam, illetőleg a MA VAR rp menetrendjének és esetleg a viteldíjnak megfelelő megállapítása és más alkalmas kikötések révén"igyekeztem érdekeit megvédeni. /Folytatása következik./