Napi Hírek, 1928. június/2

1928-06-20 [0181]

§ Belgrád, junius 20. /Avala/ Jelasics képviselő, aki az első pillanatokban szárnyakelt hirek szerint megsebesült, mint megállapitha tó, sértetlen maradt. Racsics képviselőt délután 5 órakor fogságba vetették. /MTI/ § Belgrád, iunius 20. w ' Valamennyi lap különkiadásban közli a tragikus parlamenti eseményeket. A Politika tudósitást közöl Sándor királynak a megsebesített képvise­lőknél tett látogatásáról. Nyomban a katasztrófáról történt értesités után a király kérte, vezessék a sebesült képviselőkhöz. A kórházbe be lépve,a ki­rály a jobboldalon elhelyezett Prenar képviselőhöz ment, aki lapockacsont­ján, a kulcscsont közelében sebesült meg. Majd a király levett katona sapká­val haladt el az ágy mellett,amelyben Radics Pál néhány perccel előbb meg­halt. Pár pillanattal később a király belépett a pavillonba, ahol Radics István a műtőasztalon feküdt. Az orvosokon kivül Krajacs Radics-párti kép­viselő és Pribicsevics, a parasztpárti demokrata koalíció alelnöke is jelen volt. Amikor az orvos közölte a sebesülttel, hogy a király személyesen meg* látogatja, Radics összeszedte minden erejét és hálásan felkiáltott: "Éljen i király!". Sándor király üdvözölte a horvátpárt vezérét és szivélyes hangon azt mondotta neki: .Ne tartson semmitől/ %j a több vigasztaló szót intézett hozzá. Radics megragadta az uralkodó kezét és ajkához emelte e 'szavakfel : "Felség/ nem törődöm az életemmel, de élnem kell,hogy dolgozzam,mert sok még a tennivalóm". A király ezután elhagyta a kórházat./MTI/. § A Magyar Távirati Iroda jelenti, a kormányzó a külügyminiszter elő­terjesztésere megengedte, hogy Almásy László országgyűlési képviselő az olasz koronarend nagy tiszti keresztjét. Huszár Hadar nyug. kúriai biró, az országgyűlés felsőhazának tagja ás Fráter Iván dr. miniszteri titkár a Johannita-rendbe tiszteletbeli lovagkánt való felvételük alkalmából nekik , adományozott lovagrendi jelvényeket, bárdosi Bárdossy László külügyminiszte­riumi miniszteri osztálytanácsos a norvég királyi Szent 01 af-rend II.oszt. középkoré sztj át és Déry Béla. a Nemzeti Szalon igazgat ója; a lengyel Polonia Restituta-rend tiszti keresztjét elfogadják és viselhessek. _ A pénzügyminiszter a cséplőgáptulaj donosok általános forgalmiadó­alapjárak ^megállapításáról rendeletet adott ki. A miniszter elrendelte, hogy i cséplőgéptulajdonosok általános forgalmi adóalapját a jövőben kizáróan a gépkeres^ alapján, vagyis annak f igy ölembe vét elével kell megállapítani, hogy milyen részért /hany százalékért/ vállalta a cséplést és az adóalap kiszámí­tásinál a cséplőgépnél alkalmazott munkásotok a csépeltet ő gazda által ki­fizetett járandóságot ne vegyék számitásba. A rendelet tehát a bárcsáplésnél alkalmazott rékzes munkásotok kifizetett termásézetbeni járandóságot mentesi­ti az általános forgalmi adó alól,amelyet eddig a csáplógéptulajIonos adóalap­jának negállapitásakor mint a munkateljesítménnyel kapcsolatos kiadást az ado alapjából levonni nem lehetett. Az uj rendelkezés következtében remélhető ,hog'f nagyobbszámu mezőgazdasági munkást fognak alkalmazni nemcsak az aratási, ha- ; nem a csáplési munkálatoknál is. (y\Ti) — — — SM*lrs<-»/

Next

/
Oldalképek
Tartalom