Napi Hírek, 1927. október/2

1927-10-26 [0165]

Hogy csak'néhány példát említsek, l; egykörösön, Szentesen nincsen polgári iskola, Cegléden pedi,., pandúr időkből való tömlöcben van a polgári iskola elhelyezve.' A Dunántúl is egész járásokban, igy Devecser környékén -hiány­zik a polgári iskola. Már padig a népiskola hat osztályában szerzett kul­turális javakkal a kis-és közép-polgár nem indulhat neki az életnek. Nem inpraktmkus irodalmi oktatásról, hanem aJ legkomolyabb kenyérkérdésről van itt szó. A gazdasági körök igen rosszul teszik, ha a polgári iskolák építésének ügyét ugy akarnák feltüntetni, mintha az értelmi proletariátust szaporítanék vele. De nemcsak uj középfokú iskolákról kell gondoskodni; itt vannak az uj közoktatásügyi törvények, a fiu- és i leányközépiskolai törvényeink, polgári iskolai törvényünk, - ezek mind csak nagy kereteket állapítanak meg-és jóformán a tanitástervek és módszeres utasitások is, ha részletesebben, de mégis csak kereteket jelölnek meg. A keretek ki­töltése igen nagy és nehéz feladat. Ezért fordultam egyik legelsőrendü pedagógusunkhoz, hogy jöjjön sorainkba és vegyen részt velünk együtt ebben a most folyó nagyarányú kulturális munkában. Meggyőződésem az, hogy a nem­zet mai helyzetében a kultúrpolitikai kérdések nelyes megoldása legfonto­sabb feladatunk. Itt van íme a felsőoktatás ügye is, Hálunk mindent frázisokkal döntenek el és nagyon nehéz ezeket a közvélemény'De dobott frázisokat kel­lő értékükre leszállítani. Kérdem, az én hívataloalépésem után jöttek-e létre a menekült egyetemek fentartására, a közgazdasági egyetem létesíté­sére vonatkozó törvények? Ezeket a törvényeket állasom elfoglalása előtt alkották meg, a numerus clsusuról szóló törvény után, amikor tehát már át lehetett tekinteni a szellemi proletariátus veszedelmét is. Amikorén jöt­tem, mindezek már végrehajtás alatt állottak s ha nem hajtom ezeket végre, joggal vád alá kellett volna ehgem helyezni. Kérdem,' hogyha a nemzet vala­mit ünnepélyes formában, törvénnyel akaratának kijelent, nem lett volna-e frivolitás részemről, na ezt egyszerűen félretolni, megváltoztatni akartam volna. Kinek van joga tőlem számonkérni azt, amit nem én csináltam, amit én 3 ez nem akar rekrimináció lenni - talán másként csináltam volna, de fel. kellé11 tételezneai, hogy gondosan, kellő megfontolással alkották meg. Erivolitás lett volna részéniről, ha azt mondom, nem kell amit pár hónap előtt törvénybe iktatták, csináljunk mást, csoportosítsuk másként. A magas kultúrában ez végzetes l^nne; itt egyenesen kell haladni és tiz-husz évre kell előre megszabni a kultúrpolitika irányát. Ekkora feladatok elé vagyunk állítva. S feladatok megoldása­hoz egész férfiak kellenek. Melegen köszönöm Nektek a mai napon is, hogy e feladatok megvalósításában, vagy a feladatok megoldása felé vezető uton engem támogattatok. Mert nagy illúzió azt hinni, ami esetleg a parlamentá­ris élet téves felfogásából ered, hogy a miniszter minden. Egy ember igen kicsiny tényező és nagy feladatok megoldásához nagy és teljes összemüködés­re van szükség. Ha áttekintek azon, ami itt aMLegutóbbi években történt, tisztán látom, hogy mirüez csak kooperációv..l volt elérhető. Kedves Barátom, köszönöm, hogy ebből a munkából ezen kul Te is ,kiveszed a részedet. Melegen üdvözöllek állásod elfoglalása alkalmából. Az egyetemi katedráról nagy tudást hozol magaddal, azonban nemcsak elméle­ti tudást, mert ismereteidet nem merevítetted meg, nem zárkóztatál el ku­tatásaidban, hanem elveidnek mindenkor szemmeltartásával iparkodtál eddig is megvalósítani azt, amit a nemzet mai Helyzetében szükségesnek tartottál. /folytatása következik./

Next

/
Oldalképek
Tartalom