Napi Hírek, 1925. május/2

1925-05-17 [0108]

-A hatóságok csak ritkán érnek reá tengernyi teendőjük folytán, hogy felvilágibsitő munkát végezzenek. Ha- ennek ellenére ennek a városnak közönsége minket érdemes embereknek tartott arra, hogy díszpolgáraivá vá­lasszon, ugy azt kell mondanom, hogy ennek a városnak közönséget ösztön­szerűleg a magyar belátás,öntudat és emellett jőzan politikai felfo­gás vezette,amely előtt kalapot kell emelnünk. - Arra kérem^önöket, y ' -tartsák meg bizalmukat i­rántunk. Mi haladni kívánunk azon.az uton, amelyet lelkiismeretünk és ha­zafias meggyőződésünk előir és amely azt hiszem, az ország javára vállig. Adjanak segédkezet ehhez, mert hiszen a népszerűségről, arről, hogy a nép tömogei^megértscnek, nem mondhatunk le mi sem. Adjanak segédkezet ahhoz, hogy előremehessünk és vezethessük a nemzetet felfelé azon az uton, ame­lyet kijelöltem és amely boldogabb jövő felé vezet. Szavai végeztével grőf Bethlen Isttfán miniszterelnököt hosszan­tartó' lelkes ovációban részesítette a megjelent közönség. Ezután Rakovszlcy Iván belügyminiszter köszönte meg az őt ért kitüntetést. Hangsúlyozta, hogy megválasztása folytán nemcsak a város polgárainak vált testvéreivé, hanem lelkével egybekapcsolódott azzal a lé­lekkel, amely a városban uralkodik és amoly gondozza minden polgárnak • az érdekét, líajd igy folytatta: A magyar önkormányzat az angol önkormányzat mellett a legré­gibb és széí> tradíciói vannak. Nálunk azonban az önkormányzat elsősorban árpolitikában ós a személyi kérdésekben éli ki magát. Ha lefolyásí módsze­rében talán szebb is mint a külföldi autonómiák, mégis ugy érzi, hogy­tartalomban ma még szegényebb. Ennek megvannak a maga történelmi okai, A mi önkormányzati testületeink politikai testűletek voltak, követeket kül­döttek, állami közigazgatást végeztek és- alig gondolhattak arra, hogy van egy másik közhasznú feladatuk is' szociális, gazdasági és kulturális fel­adatuk, olyan intézmények létesítése és olyan munkák megindítása, amelyek á közületnek gazdasági és kulturális igényeit hivatottak "kielégíteni. Gyakran lehetett hallani azt a szemrehányást, épm az ő sze­mélyével szemben, hogy az ősi önkormányzatnak ellensége, hogy uj formákat keres, amelyek a régi tradíciókkal súrlódásba kerülnek, amelyek azonban véleménye szerint arra hivatottak, hogy gazdagabbá, tartalmassá és erős­sé tegyék a magyar autonómiát. Ha egy város vezetősége a legnemesebb irányban vezeti is a kö­zösséget és élére a legszorgalmasabb egyéneket állítja is, ezen felül is van^még mindig egy nagyon fontos és az ország érdekében igen nagy jelen­tőségűéi eladat : a vármegye és a város lakosságának szociális és gazdasági gondozása. Ezt a jelszót szeretné minél szélesebb körben elhinteni az or­szágban, ahol sajnos, mindenki mindent az államtól vár s nem érzik azt, hogy nincs az a kormányzat, amely teremteni és alkotni tudna anélkül,hogy az ország lakossága oda^álljon melléje hazafias érzéstől és áldozat­készségtől áthatva abban a tudatban; hogy a kormány is csak azon tud segíteni, aki magán is tud segíteni. ' . Lelki szemei előtt látja a magyar önkormányzat ideális kife:­*lődését, mert tudja, hogy azok az egyének, akik a magyar önkormányzat e­Ictében a dolog természetes rendje szerint az élre kerültek, becsületes és hazafias emberek. Reméli, hogy azok,akik e gondolatof magukévá teszik és érmek szellemében akarnak élni, kívánják, hogy a magyar önkormányzati életnek ezt a teljességét minél hamarább elérjék a lakosság minél na­gyobb előnyére. phaJt A bel-ügymíniszter beszédé hosszantartó _ lelkes élj önzés­sel ^és tapssal fogadta a hallgatóság. Varga Mátyás polgármester' ezután bezárta a diszközgyűléstíí', amely után a miniszterelnok^kiséretében levő politikusok rövid pihenőre visszavonu,ltak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom