Napi Hírek, 1924. december/2
1924-12-17 [0098]
Az elnök ezután ismertette a párt eddigi munkásságát es kijelentette, nogy a párt küzdelmei többnyire meddők voltak és a fáradozások nem vezettek az óhajtott eredményekre,aminek azonban nem a vezetőség, hanem a mostoha körülmények tfoltak az okai. Memorandumot^ meorandum után irtak, a magyarság panaszait szóval és Írásban előadták, de meghallgatást és orvoslást alig kaptak. A kormánnyal két ízben is megindult tárgyalások eredményre nem vezettek. Az elnöki széket ezután , Thury Kálmán alelnök foglalja el, majd a jelölő-bizottság nevében Fekry Sándor terjesztette elő a jelöléseket Ugrón Istvánt^ közfelkiáltással-egyhangúlag a magyar párt elnökévé választc taR^z elnökért küldöttség ment. Ugrón Istvánt megérkezésekor zugő, lelkes éljenzés fogadta. Thury Kálmán alelnök üdvözlő szaval után Ugrón István mer tartotta elnöki székfoglalóját. Köszönetet mondott a nagygyűlésnek megválás zijáaáé&rt. Kijelentette, hogy kellően értékeli a megválasztás erkölcsi jelentőségét, egyúttal azonban a súlyos feladatot és a még' súlyosabb feleié séget is,amely állásával jár; Részletesen ismertette azokat az okokat, amelyek pár hónap előtt arra a ki/jelentésre indi'Ották, hogy a pártvezetőségtől vissza kíván lépni, azonban előrehaladott kora, megrendült egészsége ellenére ^az erdélyi püspöki kar óhajára, az intéző-bizottság majdnom egyhangú kérésére mégis vállalta a 'jelöltséget* Beszédét igy folytatta; Az elnökséget vállalom, mert azt vállalni kötelességemnek tartom, s morc azzal a reménnyel kecsegtetem ma^ar., hog} elhatározásom által a párt egységének fenntartásához hozza tudok járulni. Nem hiúságból, nem ambícióból, hanem kötelosoégérzetből határoztam magam erre el: kéremélőgyének meggyőződve, hogy amig a párt élén állok,^annak érdekeit; teljes erőmből, tehetségem szerint fogom szolgálni és ezért dolgozni hazafiúi kötelességemnek tartom. As Nem kivan hosszabb programmot adni, mert programmja ner. lehet más,mint az országos magyar párt programmja,amelyet a megalakuláskor állapítottak meg. Programmja Jósika Samu programmja, aki ezt nohány szóban foglalta össze: Maradjunk egyek.' A megváltozott ^viszonyokkal számolva,az államnak megbízható lojális polgárai, az uralkodóház hűséges alattvalói akarnak lenni, de a magyarság isteni és^embori jogaiból nem hajlandók semmit feladni. Ezekért - mondotta - emelt fővel, nyilt sisakkal do alkotmányos és a nemzetközi szerződések által megengedett fegyverekkel utolsó csepp vérünkig küzdeni fogunk. Küzdoni fogunk^politikai jogegyenlőségünkért, nyelvünk szabad használatáért, egyházi és iskolai^autonómiánkért, kultúrintézményeinkért, azok elismeréséért és biztosításáért, gazdasági fejlődésünk és népünk legszélesebb rétogei jólétének előmozdításáért, i'em tűrhetjük, hogy a román és/magyar nemzetiségű alattvr.lók között különbség tétessék; egyenlő elbánásban kell hogy részesüljünk, egyformán kell fejleszt&Lnk kultúrintézményeinket és egyformán kell hordoznunk az állam terheit. Vallásunkért,nyelvünkért, iskoláinkért, kulturálnkér , gazdasági megélhatésünkért a jogosság fegyverével a végletekig fogunk küzdeni, ^hhez a nagy küzdelemhoz a magyarság összességének támogatására van szükség, A magyaifá'sgnak egynek kell éreznie magát álmagyar párttal. Mindenki vegye ki részét az önfeláldozó,önzetlen munkából c-s az anyagi áldozatkészségből. A magyarság jelmondata ez legyen; In unitate robur , Az elnök szavait'hosszantartó viharos éljenzés kövotto. Ezután xx alolnökökké megválasztották gróf Bethlen Györgyöt, Grandp ierre Emilt, J akabffy Elemér dr.-t és Sándor Józsefet. Az elnöki ta nács tagjai: Bernády György, i'órenczy Géza, Gabányi Imro^ Gyárfás Elemér, Rajdu István, Róth íiugő, Teleki Artúr gróf és Thury Kálmán. Ezenkívül 50 tagu intéző-bizottságot választottak, . /£ folytatása következik/