Napi Hírek, 1924. december/2
1924-12-23 [0098]
§ Pari s,december 23, /Magyar Távirati Iroda./ Henri Bergson tanárnak, a Képszövetség "Szellemi 3gyüttmüködés ,, csoportja elnökének a magyar tudományosság istápolására irányuló felhívásával kapcsolatban 1.A Magyar Távirati Iroda párisi tudósítója kikérte a francia politikai élet és tudomány képviselőinek véleményét, Georges Raynald szenátor,a szenátus külügyi bizottságának alelnöke, az alábbiakat mondotta; Bergson párisi egyetemi tanár a múltkoriba: a nemzetközi szellemi együttműködés bizottsága nevéber^elhivást ^intézett a különböző nemzetek egyetemeihez, akadémiáihoz és tudományos társulataihoz, hogy lépjenek összeküttetésbe a megfelelő magyar intézményekkel, tanárcsereakció és kölcsönös előadások magtartása céljából.. - Remélem, hogy ez a felhivás kellő érdeklődésre fog találni;^ Bergson tanár igen nagyfontosságú mixnkásságot fejt ki és Magyarország szerepe az univerzális szellemi tevékenység terén nemkevésbbé fontos, - knen Genfben voltam tavaly, midőn a Szellemi Együttműködés szabályzatait megállapították. Kemsokára azután Magyarország kiküldöttei utján kifejezést adott ama kívánságának, hogy az uj alakulásban részt akar venni. Semmi kétség, hogy ennek.az együttműködésnek igen nagy fontossága van, - Magara i3 és mindazok a franciák, akik valaha Budapesten tartózkodtak, meg vagyunk győződve arról, hogy Magyarország erős és régi kultúra központja. Oly szoros kapcsolatos tartanak ott fenn a francia kultúrával, ^hogy az érintkezésnek mindjárt első percoiben teljes a szellemi együttérzés és megértés. L magyarok nagyrészo ismeri irodalmunkat,mint ahogyan ismeri Európa többi államának iroaajjllmát is. Bennünket azonban főkép az érdekel, hogy M'agyarország magával fogja hozni az emberiség közös ^kincséhez a maga kultúrájának gazdag és szép termékeit; irodalmi és művészi munkáit, költészetét, tudományos'téren is a legszerencsésebb ini"ciáló képességét és gyakorlati készségét. - Annyi bizonyos, hogy semmi sem mozdíthatja elő jobban az európai rend helyre állit ásat akar politikai, akár szocális téren, mint az ilyen szellemi unió. Mindazok, akik mint én is, értékes rokonérzésre akadtak Magyarországon meg lesznek győződve róla, hogy Magyarország közreműködése csak erősíted fogja a szellemi együttműködést, melyet Franciaország indítványára a Népszövetség most megszervezett. léo Bouysson, a francia képviselőház alelnöke, igy nyilatkozott; -Bergson felhívta a világot a Magyarország érdekében való szellemi együttműködés elősegítésére. Tin melléje állok. Meg vagyok győződve róla, hogy mihelyt mindent nyélbeütöttünk, Franciaország teljes mértékben részt fog venni ebben az együttműködésben, tanár- és diákcseréket létesítve, amelyek előmozdítják majd, hogy a nemzetek ügymást közelebbről megismerjék. - Franciaorazágra mindig lehot számítani, amidőn tudományról, .rrűv ofszetről, irodai ómról van szó. Történelmét végiglapozva számos bizonyaágát találjuk err-:. való készségének^ Ami pedig Magyarországot illeti, bizonyos vagyok feíle, hogy olyan országok,mint Franciaország közreműködésével a tartós béke megalapítására fog törekedni. Ez a tudósok és tanárok együttműködésének feladata, akik otthonosak a szellemi élet mindenféle, megnyilvánulásában, Gustave 1-anson, az "Ecole Kormaié Supérieure" igazgatója, igy . válaszolt; - Igaz örömmel szólok a magyar közvéleményhez, már csak azért is, mert az "Ecole kormaié Supérieuro" évek óta szoros összeköttetést tart f3nn a magyarok kitűnő Eötvös Kollégiumával. - Bergson professzor a Népszövetség nevében a világhoz intézett fílhivása mindenképen megfelel a francia érzéseknek és tradícióknak, Hazám valamennyi szellemi munkása és tudósa kész arra, hogy a lehetőség szorintközremüködjön és valósággá tegye a szellemi együttműködést, s ebből egyetlenegy nemzetet sem lehet kizárni, aki barátságos és lojális szándokkal jön; Magyarország bizonyára ezek közé tartozik, /Folytatása következik./