Napi Hírek, 1922. október/2
1922-10-27 [0046]
. Bukarest, október 27. (Cseh Sajtóiroda.) A parlament rendkívüli ülésszakát tegnap berekesztették. A kamara utolsó ülésén a magyar parlamentben! Ferdinánd király megkoronázása ellen felhangzott támadásokkal foglalkozott. Duca külügyminiszter Jorga képviselő interpellációjára adott válaszában kijelentette, hogy Szilágyi képviselőnek a magyar parlamentben tartott beszéde csak megvetést érdemel. A magyar kormány igen jól tudja, hogy Románia a fennálló békeszerződések keretein belül a legjobb viszonyban szándékozik vele élni, ha azonban tényleg' Románia ellen intézett szavak hangzottak el, a magyar kormány »eltévelyedésenek« meg lesz a maga következménye. (MTI.) Berlin, október 27.. Az állami munkások bérkövetelései ügyében a birodalmi pénzügyminisztériumban folytatott tárgyalásokat mivel a felek nem tudtak megegyezni, félbeszakították. A kormány részéről felajánlott 22 márka órabértöbbletet a munkások visszautasították. A hivatalnokok drágasági akciója eddig szintén eredménytelen. A lapok jelentése szerint különösen vasúti munkások körél)cn nagy az elégedetlenség. A német vasutas-szövetség tisztviselői karának tegnap tartott gyűlésén elhatározta hogy a vezetőségtől követelni fogják, közölje a kormánnyal, hogy a vasutasok követeléseik elutasítása esetén a végső eszközöktől sem fognak visszariadni. (MTI.) Berlin, október 27. (Wolff.) A rendőrség a Role Fahne megjelenését a köztársasági védelméről szóló törvényjavaslat alapján két hétre betiltotta. A betiltás ok/al a lap mai számában a vasutasokhoz intézett felhívás, amely többek közt ezt mondja: Grön r tábornok, ez a huncut ember azt akarja, hogy éhen haljatok! A ma estére tervezett vasutas gyűlést szintén betiltották. (MTI.) Bécs, október 27. Ségur pénzügyminiszter a reform- és szanálási programm megbeszélése végett értekezletre hívta a tartományi főnököket akik clőatíiók kíséretében jelentek meg Az értekezlet kimondta, hogy. a reform- és szanálási tervezet elfogadható alapja a szövetség és az egyes tartományok kölcsönös pénzügyi viszonyainak rendezésének. (MTI.) :: Paris, október 27. Kitűnő forrásból eredő információ alapján azt jelenti az Echo de Paris, hogy Berlint akarják megtenni Prága, Amsterdam, Kopenhága és Zürich váltó- és arbitrage-müvelelinek nagy központjává- Ezt a tervet a kitűnő uj, távbeszélőösszeköttetésekre alapítják, amely módot ad a berlini bankoknak, hogiyj a felsorolt városok tőzsdeivel szoros érintkezésben legyen. (MTI.) : ^^j^og LEVÉLTÁR. K szekció :: PáriS, október 27. (Kamara) Soulier, a keleti kérdésről beszélt és kifogásolta Franciaország keleü politikáját Felszólalásában a törököket megvádolta Szmirna felgyujtásával. Poincaré miniszterelnök és a kamarának a Keletről nemrég visszatért egyik tisztviselője szembeszálltaik a felszólaló fejtegetéseivel. (MTI.) ,