Napi Hírek, 1922. október/2

1922-10-27 [0046]

:: Páirjsi, október 27. Majdvani, a kaukázusi szövjelszövetség elnöke a; Liberté jelentése szerint Kónstantinápolyba érkezett, ahol a török hatóságok ünnepélyesen fogadták. A török sajtó képviselőinek Madvani kijelentette, hogy utjának céljj|a a török nem­zetgyűlés ős Kemal pasa üdvözlése. Reméli, hogy Oroszország felfogása Törökországéval a tengerszoro­sokra vonatkozó legközelebbi tárgyalásokon azonos lesz. (MTI.) :: G ö r 1 i t z, október 27. A német nemzeti párt nagygyűlése ma Graeve és Wulle képviselők ügyével foglalkozott és 160 szavazattal 12 ellenében jóvá­hagyta a pártvezetőség határozatát, hogy a párt vezető­ség és az országos pártszervezet mellett német nem­zeti munka- és tanulmányi bizottságokat terveznek, ellenben a német nemzeti munkaközösségnek a párt kebelében belül való megalakitását elutasítják. (MTI.) i :: Paris, október 27. Az Oeuvre szerint a jóvátételi bizottság Berlinben a németek munkála­tait és javaslatait veszi alapul; így például tanulmá­nyozni fogja Hirsch államtitkárnak a márka slabs­lizálására vonatkozó indítványát. A belga kompro­misszumos javaslat a lap jelentése szerint a márka stabilizálására és a költségvetés egyensulybahozata­lára vonatkozik és a német fizetések újrafelvételét a költségvetés rendbehozatalától teszi függővé anél­kül, hogy elébevágna annak a határozatnak, ame­lyet a szövetségesek Brüsszelben a németek összes tartozásának leszállításáról és végleges megáliapitásá­ról esetleg hozni fognak. A belga javaslat techni­kailag és politikailag a szövetségeseknek meghozza a megoldást. i A Journal szerint a bizottsági meg fogja hall­gatni nemcsak a német kormány tagjait, hanem a nagyipar és a munkások képviselőit "is. Dr. Hermes birodalmi pénzügyminisztert kedden felszólítják, hogy terjessze elő a márka tsabilizálására vonatkozó ter­vezetét. (MTI.J P á r i S, október 27. Az Echo de Paris jelentése szerint Poincaré miniszterelnök személyesen foglal­kozik a frank árfolyamsülyedésének komoly pro­blémájával. A lehetőség keretén belül igy kszj(kl a (hosz­szabb ideig tartó váltóárfolyamhausset megakadá­lyozni. (MTI.) Varsó, október 27. (Lengyei Távirati Iroda) Az ukrán szovjetköztársaság meghatalmazott képvise­lője a külügyminisztériumban erélyeshangu jegyzéket uyujtott át, amelyben tiltakozik az ellen, hogy fegy­veres bandák több ízben átlépték a határt és hogy ukrán területen ilyen bandákat szerveznek. (MTI.) (-) Prága, október 27. A cseh fémiparban tervezett munkabérleszillitás ügyében október 12-én megkezdett tárgyalások megegyezésre vezettek és ez­zel a konfliktust elintézték. A handlovai (Felsőma­gyarország' szénbányák munkabérének rendezése ügyében folytatott tárgyalások során megállapodtak! abban, hogy a munkások beleegyeznek a munka­béreknek október 1-től számított 25 százalékos és november 1-étől kezdődően uj'abb 50 százalékos le­szállításába^ (MTLj = ^ == ^^^^ ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom