Napi Hírek, 1920. november/1
1920-11-07 [0003]
§ Vasárnap, november 7-én. kedveső időben folyt le as előirt nrogramm ,sse r int a Magyar Aeroszöve tsé g által a gyar Aeroforgalmi &éssvénytársaság közreműködésével Morthy Miklós kormányaó és Jóssef f őheroeg védnöksége alatt a ráKosi repülőtéren rendé ze tt repülőverseny- A nemzeti zászlókkal és címerekkel díszített repülőtéren már reggel 7 órakor nagy katonai és rendőri készültség állott fel. mely mindvégiq példásan tartotta fenn a rendet. A katonai Kassal tség felért Putnoky István ezredes-térparancsnok 9 a rendőrség* fele tt SzeszTér Hugó főkapitányhelyettes és Beniczky Tamás főparancsnok rendelke stek. Kivonultak a mentők is, de tennioal áj uk nem akadt. Pontban 10 órakor érkezett ki Horthy Miklós kormányzó ur Ojfőrnél töság.a családjával. Magasházy századojs-szárnysegéd kíséretében, érkezésekor a katonai zenekar a himnuszt játszotta, A kormányzót é3 családját az intézőség részéről Gerenday György, Krisztinkovich Béla, Pelróczy István, a légiforgalmi Hivatal igazgatój a, Czapáry Gyula, az Aeroforgalmi Részvénytársaság igazgatója, és J/eleky ^Miklós főtitkár üdvözöltek és kalauzol ták. falamipmc később érkezett József királyi herceg Auguszta főhercegasszonnyal és József Ferenc kirá {y{ herceggel Algya esredesfszárnysegéd kisérésében* A védnökök ftibünjén vjgignézték a mutatványokat gróf Teleki Pál miniszterelnök, Sréter István honvédelmi minisster. Berzeviczy Béla altábornagy,vezérkari főnök, Laenqer tábornok, Aádpssy rendőrfőkapitány. A kereskedelemügyi minisztert, aki a Faluszövetség nagygyűlésére utazó tt, &ipták Pál államtitkár képviselte. \ A műsor teljesen zavartalanul és a legszebb eredménynyel folyt le. BenéliX József igazgató és Krisztinkovich Béla alelnök tisztelgő repülése után Gergye József műrepülése, majd Albl István, Minár Gyula, Jdvardu Lászíó és Kerekes János utas ver senye látványos rajrepülés, sasviadal, látványos csoportrejpülés következtek. A legnagyobb hatást Minár Gyula izgalmas es bravúros mutatványai, de fL~Mképen a programm legfe szült ebben várt pontja, Kovács Kndre ugrása keltette, akik 2000 méter magasságból ejtőernyővel ereszkedett le és teljes biztossággal ért földet* hagy volt az érdeklődés az utasrepülés iránt, valamint állandó ostrom alatt állott a két postahivatal, ahol a feladó tt küldeményeket külön repülőnapbél yegekkel és alkalmi bél uegzésse2 látták el. JRep^lőhirlapseolgálatot is rendé ztek be,amelyet targa István főellenőr és Szekér Kálmán ilenőr vezettek . As egész műsor alatt katonai zenekarok szórakoztat ták a közönséget. A verseny végeztével valamennyi résztvevő gép tisztelgő repüléssel vonult el a védnökök előtt, akik fél egy órakor a- himnusz hangjai mellett hagyták el családjukhál és kíséretükkel együtt az ünnepség színterét. ? Szédelgés gyüj tői vekké 1 . Több ol dalról történt érdeklődésre a Magyar Királyság Pártja /royalista párt/ elnöksége annak a közlésére ké H fel bennünket,hogy a magyar királyság odrija /royalista párt/ ssm most, sem a múltban soha senKi'íiek nem adott megbízást arra,ho.dy a. Pá H részére adományokat guüjtsön.> A Párt elnöksége ennélfogva felken mindazokat, akiknél valaki jelentkezik azzal a keressél,hogy a Magyar AIrálység Pártjának /royalista párt/ részére adományodat nyújtson, az illetőt mint közönséges szélhámost a legközelebbi rendőrőrszemnek adja át és ennek megtörténtéről/* Ü*gy** Királyság Pártja /royalista párt/ elnökségét 13 /Károly királykút 3. X./* értesíteni szíveskedjék, B u k a r e s t,novemb er 6. /Damián./ Take Jonescu holnap visszaérkezik,/MTI./ \ "•--•""*•*•B b h e r e s 1 1 november 6\ /Damián./ A minisztertanács elhatároz t&, hogy as internálást tábor okát feloszlatja. Azokat, akik román nőket vettek feleségül, és azokat, akik az uj területek csatlakozása folytán román állampolgárok lettek, elbocsátják, az oroszokat és az ukránokat hazaszállítják, a magyarokat, a németeket, a bolgárokat é3 a törököket kiutasítják. /MTI./ & u k a r e s t, nooember 7, /damián./ A parasztpárt a legközelebbi időben egybeolvad az erdélyi nemzeti párttal. Az uj pár i ne ae nemzeti parasztpárt lesz./MTI./ G e n f,november 7.Mint a Meue Züricher Zeitunt értesül, a genfi aeroklub külföldi katonai repülőket meghívott, hogy tt népszövet3ég november 15^-iht megnyitőülésén vegyenek részt. A me^ghívott repülők közt franciák;,' angolok, olaszok, belgák, svédek, stb. vannak. A lap megjegyzi', hegy atekintétben eltérők lehetnek a vélemények, hogy a népszövetségnek tanácskozása megkezdésekor szüksége van-e ilyen katonai oarádé^ ra./g fj* / Stockhol m t no vembsr 7. Calonder volt svájci elnök és Beyens volt berlini belga követ, akik a népszövetségben as Aland-kérdés előadói. ideérkeztek aszal a céllal, hogy Svédországban, Finnországban és az Áland-ssigetekén alapos tanulmányokat vég ejtsenek* A svéd sajtó az előkelő vendégeket a legnagyobb bisalommal fogadja és pártatlan ítélnie t vár tőlük. Az alandi lakosságnak most meg kell mutatnia, hogy Svédors zág csak az ő me gbi sásuk alapján a se lékedét t,/Mti./ Milán o, no vembe r 7. /Svájci Távirati Iroda./ A köztársasági vári veseiősé$n as Avaati jeleníése szerint„legutóbbi ülésén határozati javaslatot fogadott el,amely tiltakozik mindenféle katonai összeesküvés ellen./MTI./ ' G e nf.november 7. /Svájci Távirati Iroda./ A népszövetség november 12.-iki ülésén a sajiő képviselői helyet kapnak. A külföldi ujságiráknak a népszó ve t ség saj t óirodáj ában /Bú* de Montblanc/ ke 11 átnyujtaniok megbízólevelüket. A Cercle de la Presse /Place du Lac/ készséggel szolgál fe 1~ világoSitással./MTIJ