Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1912
IX tottunk a várárokba; melynek magas bástyái közt sétálhattak egy-egy félóráig vagy óráig a rabok. Csak a magasba nézhettek, a végtelen kék égbe. Elképzelem, mily hálás tekintetet vetettek ilyenkor az égre, hogy áldották azt a néhány percet, melyet a napsugáron tölthettek. Beethovennek ilyen kazamattákban kellett járnia s ilyen várárokba jutnia, hogy a »rabok karának« fenséges himnuszát szerezze. Amint a rideg várkápolnából kilépünk, magyar huszárt pillantunk meg szuronyos katona kíséretében. Egy pillanat felfedi előttünk a szomorú valót, magyar fogoly áll eló'ttünk. Mihelyt hallja a magyar szót, édes öröm mutatkozik arcán s kérdezés nélkül is bevallja bünhödésének okát: »Megszöktem.« A szuronyos baka tovalöki : »Gehns, ist schon genug,« de ő biztat, »Csak szóljanak még hozzám, máskor úgy sem szólhatok anyám nyelvén.« A Spielbergről nagyszerű kilátás nyilik Brünnre. A láthatárt kékló hegyek s a gyárkémények egész koszorúja övezi, e keretből emelkednek ki Brünn középületei, a Landhaus, a Technische Hochschule, a Stadthof, a Petersberg hatalmas, kettős tornyú dómjával, a Franzensberg árnyas sétáival és a sok vörös, kék, zöld torony. Valóban, mintegy kiterített mappa fekszik előttünk a város, látjuk nagy tereit, a retek és narancskofáktól hemzsegő Krautmarktot, közepén Fischer von Erlach művészi kútjával, a Cerberust legyőző Herkulessel; a Grosser Platz élénk forgalmát, a Schmer- ling-utca gyönyörű palota sorát; majd Alt-Brünn Kloster- platz-ját a cisterci stílben épült szép gótikus templommal és a Mendel-szoborral stb. A nap pazar fényt szór a tájra, aranyos zománc tündöklik a sok piros tetőn, a soklila, zöld tornyon. Amilyen kedves Brünn látképe, ép oly kedves és nyájas lakossága is, csupán a posztógyárak igazgatói mutatkoztak ridegeknek, egyiktől sem tudtunk látogatási engedélyt kapni. Különben avval a tudattal tértünk nyugalomra, hogy érdemes volt az osztrák Manchestert meglátogatnunk.
