Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1905

24 A vallásos ember fárad a közjóért, segíti a szegénye­ket, sőt még ellenségével is jót tesz.1) Senecának e tana már teljesen keresztény tan, amely tan kötelességévé teszi mindenkinek az ellenség szeretetét is. Hogy a fele­baráti szeretet gyakorlásához hozzá szokjunk érvényesíte­nünk kell ezt társadalmi és családi körben egyaránt. De itt is óvatosságra int: »Káros ránk a tömeggel való tár­salgás, mert nincs senki sem, aki valami hibát ne ajánlana nekünk, vagy ne erőltetne belénk, vagy észrevétlenül ránk ne ragasztana. Természetesen annál nagyobb a veszély mi­nél nagyobb a tömeg, amelybe vegyülünk . . . Szorítkozzál amennyire csak lehet magadra. Azokkal érintkezzél, kik téged jobbá fognak tenni. Azokat bocsásd ma­gadhoz, akiket te jobbakká tehetsz. Ez kölcsönbe megy: az emberek miközben tanítanak maguk is tanulnak.«* 2) Ismét más helyen: »Úgy élj az emberekkél, mintha az Isten látna, s úgy beszélj az Istennel, mintha az emberek hallanának.«3) Gyakorolni kell a szeretetet a családi körben : szeressék a gyermekek szülőiket s viszont szeressék és ne­veljék istenesen a szülők gyermekeiket. Seneca ezt ily ha­tározott formában ugyan sehol sem mondja, de hogy így érzett, így gondolkozott következik abból, hogy anyja Helvia iránt kiváló gyermeki odaadással viseltetett és hozzá fiúi szeretettel ragaszkodott, kiről mindig a legnagyobb tisztelettel és szeretettel emlékszik meg műveiben.4) S viszont azokat a szülőket is keményen megrója, kik gyermekeikkel nem törődnek, avagy velük szemben szívtelenek.5) A felebaráti szeretet kapcsán a baráti bizalomról szólva figyelmeztet, hogy csak olyant válasszunk barátunkká, akivel tisztában vagyunk: »Am ha valakit barátodnak tar­') De otio I. 4. 2) Ep. mór. 7. 3) Ep. mór. 10. 4) Consol, ad Helviam cap. 14 et 15. 5) De dementia cap. 14 et IG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom