Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1902

Miként ha őseink nyugvó porából Zúgó szélvész szórt volna szerte-szét,

És elfelejtett néma sírjaikból Hallatszanék titokzatos beszéd :

Mely lángra gyújt és tettre lelkesiti A hajdan olyan hitbuzgó magyart,

Hogy törje szét a rút közöny bilincsét, Mely annyi lelket gyáván fogva tart.

S e szózat, nem röpül csáló lidérczként, Melynek nyomán hiú remény fakad, Fölébredt nemzetem discő reménye Es rontja a hamis oltárokat.

Szemét, mely mostanáig földre nézett. Keresve mi szivét betöltené,

Csalódástól könnytelen égre vetvén,

Tekint hazánk Nagyasszonya felé.

Zászlót lobogtat szűz Anyánk kezében, Zászlót liljom fehéret s ékeset:

Köréje lelkes ifjú nép seregük,

Kiket hozzá a szív szava vezet.

A lelkesültség lángja ég szemükben,

A harczi kedvnek pirja arczukon. Harczolni, küzdeni örök babérért,

Melyét nekik szűz Máriájuk fon.

* *

*

Ők azok .... ti vagytok Mária vitézi, Soraitok ég s föld szent örömmel nézi, Mert ti hősök vagytok, égi tűztől égve Mentek egy világnak bátran ellenébe Kezetekben villog az imádság kardja,

De hogy is ne . . . látom, az olvasát tartja. S hangzik ajkatokról szivból jövő ének, Égi királynőtök a szüzek Szüzének.

Ifjú szűtök tiszta érzelmeit s lángja. Hazánk nagyasszonya! tenéked ajánlták. Szentül Ígértétek s híven fogadtátok Lelketek liljomját, hogy el nem dobjátok.