Szent Benedek-rendi katolikus gimnázium, Nagyszombat, 1890
3 emlékét ezen érseki intézet „Annales“-eiben; a cypruslombot, melyet sirjára letesziink, levélkéi között, kegyeletes emlékezésünk virágaival diszítjük; fájdalmunkat pedig úgy enyhitgetjük, hogy reá való gondolásunkat nagy érdemeinek kegyeletes őrzésével és hálánk állandósításával vegyítjük .... Megdicsőült szelleme az elköltözöttnek ! . . sírod felett őszinte közvetlenséggel zeng eme fájdalmas emlékező szózat, nevében fiaidnak az egész tanártestületnek, melyet te alkottál, neveztél ki és tettél „emberré,“ mely hozzád mindenkor a szeretet állandó ragaszkodásával vonzódott; -— szivéből az ifjúságnak, melyet szerettél és melynek nevelése körül hő óhajod az vala, hogy a Hazának és Egyháznak tevékeny, derék, jellemes fiaivá neveltessenek az általad kiválasztott tanárok által; — nevében és hálás szivükből azon árváknak is, kiket a nyomorból és elhagyatottság veszélyeiből összeszedtél, a szent szeretet leányainak odaadó gondozására bíztál, aztán ami nevelő figyelmünkbe ajánlottál, hogy szaporodjék a magyar Haza értelmiségi eleme, és minél kevesebb egyéne a Magyar földnek essék a gondozás nélkül való elzüllésnek martalékul e Hazában, hol minden emberre nagy szükségünk van; „minden ember, legyen ember és magyar, akit e föld hord“ . . . ! Engedd meg dicsőült szelleme elköltözött nagy Érsekatyánknak, hogy, midőn őszinte bánatunk, fájdalmas könyükkel elfátyolozott megemlékezésünk ezen koszorúját sírodra lerakjuk, tanulságos életednek ‘kimagasló részleteivel még egy ideig és azoknak tanító részleteivel még sokáig foglalkozhassunk. A nagyoknak élete, az utódoknak világitó fáklya; vezérfonál az élet tömkelegében; hívogató példa az utánzásra, paedagogiai módszer a nagy példákban való eleven oktatásra. — Nem tudunk, nem tudhatunk megbarátkozni a szomorú gondolattal, hogy Simor nincs többé; jól esik időzni emlékezeténél, mert áldásban van és marad sokáig az ő Emlékezete. Ha az egyes ember, ki életét egy házi kör boldogitásának szenteld, bevégezve a földi pályát, pihenni ment, sírját neje és gyermekei álljak körül és a boldogult emlékét állandóan őrzik. De vannak emberek, kik dicsőbb pályán haladnak át az életen — kiknek élete nem egy család-é, de a hazáé, az egyházé volt — méltó, hogy őt gyászolja az egész nagy család, melynek boldogitásán dolgozott. 1*
