Állami gimnázium, Nagykikinda, 1915

II. Adatok az intézet történetéhez

heteiikint 1 hittani órájuk volt. Minden vasárnap részt vettek az isteni tiszteleten. A református vallású tanulók száma 6 volt. Ezek 2 csoportba voltak beosztva és hetenkint l-l órájuk volt. Mivel lielyben a reformátusoknak csak minden második vasárnap van isteni tiszteletük, a reform, ta­nulók csak 2-szer jelenhettek meg a templomban. Az Ur asztalához minden nagy ünnepen járultak. Izr. vallású tanuló 40 volt; két két osztály összevon­va, egy csoportot alkotott s csoportonkint heti 2-2 órá­ban, az izr. hitközség tanácstermében nyertek okta­tást. Mivel az izr. tanulók szombaton az előadások miatt a délelőtti istentiszteleten nem vehetnek részt, a hit­oktató szíves volt részükre délután 3 órakor isteni tiszteletet tartani, amelyet rendesen szent beszéddel kezdett meg. Többen az izr. vallású tanulók közül ön­ként vettek részt a kora reggeli órákban tartani szokott isteni tiszteleten ós ezéit a hitközség részéről még külön jutalomban részesültek. A gör. kel. szerb hitoktató szerbül kérdezett, de magyarul is magyarázott, a gör. kel. román románul ós magyarul, a többiek pedig mind csak magyar nyel­ven tanítottak. Az ifjúság vallási kötelmeinek kifogástalanul tett eleget. 2. Fegyelemtartás. Már a mult tanévben helyiség hiánya miatt nem voltunk abban a helyzetben, hogy az egész tanári testület jelenlétében az egybegyűlt ifjúságnak ünnepé­lyesen felolvassuk és megmagyarázzuk a fegyelmi sza­bályokat. Ebben a tanévben is arra kellett szorítkoz­nunk, hogy az osztályfők saját osztályaikban kih r­dessék a fegyelmi szabályokat ós az újonnan beirat­kozott tanulóknak azoknak egy-egy példányát szüleik­kel való aláíratás céljából kiosszák. A tanulók magaviseletét 6 gyűlésen, körülbelül minden 6 hétben bírálat alá vettük. Tanítványaink általában véve a fegyelmi szabályok követelményeinek megfeleltek; különösen az intézetben tanúsított maga­viselet tekintetében panaszra okot alig szolgáltattak;

Next

/
Oldalképek
Tartalom