Állami gimnázium, Nagykikinda, 1915

II. Adatok az intézet történetéhez

házi és utcai magaviseletük ellen sem volt panasz 4 tanuló kivételével A téli hónapok elején ugyan, egy­néhány tanuló, aki lazább házi felügyelet alatt állt és a kiknek az intézet fegyelmi szabályainak áthágása ön fegyelmezetlenségük miatt könnyebb volt, félreeső kávéházba billiárdozui kezdett járni. Miután a taná­ri testület meggyőződött, hogy ezen vétség csak egy­néhány tágabb lelkiismeretű tanuló csábításaira vezethető vissza, 1916. jan. 8-án <>gybegyűjtöttük az egész ifjúságot ós komolyan figyel nezljettük a fegyelem­sértés következmónj'ei'-e Egyúttal az érdekelt szü­lők tudomását a is hoztuk az esetet. Magától értetőd'k, hogy a felbujtók szigorú büntetésben részesültek. A tanév végén magaviseletből 121 tanuló jó osztályza­tot, 49 szabályszerűt ós 4 kevésbbé szabályszerűt ka pott. Ezek a számok is mutatják, hogy tanu'ó ifjúsá­gunk magaviselete ellen általában véve komolyabb panasz nem volt; mindazonáltal meg kell jegyeznem, hogy ez a magaviselet mégsem volt olyan teljesen ki­fogástalan, mint a háboiú előtt. Határozottan ki kell jelentenem, hogy a háború teremtette viszonyoknak ifjúságunk ön fegyelmezettségére, kötelesség tudására és erkölcseire káros befolyásuk volt. 3. Oktatás, aj A tanítás menete általában. Azon nehézségek miatt, amelyek az előbbi tanévben abból származtak, hog3^ az intézet rendelkezésére csak 4 tanterem állott, ós hogy ennek következtében a tanítás délelőtt és dó'után folyt; hogy a tantestület 4 tagja bad­bavonult — minek folytán tetemesen megnövekedett óra­számmal ós néhány tantárgy tanítási óráinak csökken­tésével keliott tanítanunk : a mult tapasztalatain okul­va, a tanév elején szorongóérzóssel fogtunk hozzá a munkához. Ugyanazon óraszámmal, ugyanazon beosz­tással kezdtük meg a tanítást, mint a tavalyi eszten­dőben. Ezen állapot azonban csak szept. 20 ig tartott, amikor legnagyobb örömünkre új ós a tanítás céljai­nak sokkal jobban megfelelő helyiségeket kaptunk és még hozzá nem 4, hanem 10 tantermet, úgy hogy az előadásokat mind a 8 osztályban egyszerre ós tel­jes óraszámmal tarthattuk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom