Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

Kereskedés „üzérkedés", nem való a magyar embernek, mondják a kényelmesek. Hái nem minden magyar embernek, különösen annak nem, aki azi nem tekinti olyannak, amilyennek azt tekinteni kell : komoly országépitő foglalkozásnak. Aki könnyű kereseti forrásnak nézi, aL ne is vállalkozzék rája, mert csak kompromittálja magát a kereskedelmet, de általában a magyar embert is ás visszaél a kormány jóindulatú támogatásával, amellyel különösen a keresztény kezdőknek segítségére jön. Megtörtént egy nagyobb városban, hogy a kormány egy kezdő valakinek igen nagy terjedelmű exportengedélyt adott, amellyel vagyont lehetett volna szerezni. És mit tett az illető ? Ahelyett, hogy nekifeküdt volna megfeszített és kitartó, hozáértő munkával dolgozni, eladta 20 000 P.-éit engedélyét a zsidónak, amely összeget, állítólag, rövidesen elvert, n zsidó aligha csak a 20 000 P.-t kereste volna meg. Az ilyen nem való kereskedőnek, de nem való semminek sem. — Nem állott hivatása magaslatán, valószinüleg előbbi pályáján sem, amelyet falán szinté i nein választott Istentől kapott képességei szerint. Ez nem értette meg a kormány szándékát, nem látta, hogy a világ milyen változáson megy át. Nem is sejtette, hogy neki itt a magyar hazában milyen hazafias nemzetépítő szerepe volna, hogy kell lenni erre hivatottaknak, akik ezen a téren szolgálják magyarságunk ügyeit. Tudnia kell, hogy nem élhetünk a régi módon, hogy a világ nem áll meg. Ennek változása, haladása nem tőlünk függ. Itt rajtunk kívüli erők működnek, amelyek már előre figyelmeztetnek, hogy készüljünk fel idejekorán. Ezt a vártán állók látják Ez irányban is dolgozni hazafias kötelességévé teszik az ifjúságnak, hogy ilyen pályákra is menjen. Ma már itt is lehet haladni. Láttunk úttörő vonzó példákat, tehát már nem is olyan „reszkírozás", kockázatos. Ma már a tanult, képzett iparos, kereskedő éppen olyan „úr", minta hivatalnok. Sőt, ki cserélne egyik- másikkal ? Ezzel a kérdéssel szemben sok szülő úgy van, hogy helyesli ugyan, de azért mégis kezdje ezt a szerinte szokatlan utat más a gyermekével. De még ez sem volna éppen nagy baj, ha egyébként komoly tudást várna gyermekétől, amelyet az élet mégis megkíván. Ehelyett azt látjuk, hogy csak arra törekszik, hogy gyermeke bizonyítványt kapjon, papírt, amely tudás nélkül is jogosít egy aztán nem hajlamának, hivatásának megfelelő, éppen kínálkozó, vagy táerőszakok pályára. Itt hibás különösen a már érettebb ifjúság is, mikor egészen passzív módon hagyja magát szülőitől erre, vagy arra a pályára utalni. Ez annak a jele, hogy az illető maga sem törődik jövőjével, nem vizsgálta még meg magát hivatásszerű pályaválasztás szempontjából, nem ismeri még az élet általános követelményeit, hanem kényelemből egészen átengedi magát szüleinek, akik őt aztán sokszor hajlamaival, hivatásával egészen ellentétes pályára irányítják. Ha megkérdeznénk egy ilyen fiút, mit tud önmagáról hivatását illetőleg, foglalkozik-e már ezzel a kérdéssel, milyen szempontból stb , meglepő feleleteket kapnánk, leginkább azért, mert nem ismeri önmagát és mert még sohasem tanult, képezte magát célirányosan egy bizonyos hivatásszerű pályát tartva szem előtt, amely eddig is különösebben érdekelte volna, szabad idejét ezzel a pályával összefüggő kedvtelésszerű önképzéssel, vagy határozott irányú olvasmányokkal töltötte volna.