Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1940

Gyakorlati életpályák

Miután ezekből a leglöbb nem lép igazi hivatásának megfelelő pályára, ezekből lesznek az. örökös protekciót keresők és protezsáltak, a szamárlétra hivatottjai. Ezek szülője azt már előre számilásba veszi („vannak jó összekötetéseink"). Ezt hajszolja mindenhol, megpróbálja ínég és inár az iskolában is különféle fogásokkal, ahelyett, hogy gyermekét munkára szorítaná és szoktatná, vagy olyan iskolába adná, amely tehetségének, kedvének megfelelő volna és éppen azért aztán nagyobb kedvvel és jobb eredménnyel is tanulna. Nem törődik azzal, hogy, ha ez a kijárás sikerülne is, fia csak papírt, bizonyítványt kap tudás nélkül és nem gondol azzal, hogy amikor ebbe a gondolkodásába és a kijárások módjába gyermekét is beleavatja, megrontja annak jellemét. Sőt mert az iskola nem segíti ebben a kijárásban, sokszor az iskola és igy az élet kijátszásában, amelybe gyermekét is beleavatja, ellensége lesz az iskolának, összefog fiával ellene, aminek következménye sok fegyelemsértés és tekintélyrombolás és rontása mind annak, amire az iskola tanít és nevel. Csekély tudással és megrontott erkölcsi felfogással indítja neki a bizony nagyon komoly életnek, hogy most érdem nélkül, folyton mások támogatásával úgyahogy boldoguljon. Persze ez állandóan még sem sikerül és az élet, ez a komoly vizsgáztató is elvégzi a maga szelektálását. Ezzel jellemét rontja, mert nem látja a becsületes munka értékelését. Ezért aztán folyton elégedetlen, mellőzöttnek érzi magát, sőt igazságtalanságot is emleget, mikor képzelt, szerinte félreismert képességei alapján egyéniségének, — ha van neki — érvényesítése nélkül magát másokkal összehasonlítja. De hisz igazságtalanság is volna, ha ez mindig sikerülne. Tehát a gyermeket már az iskolában kell megfelelő pályára irányítani. Első sorban olyan iskolába kell küldeni, amely tehetségeinek, hajlamainak megfelel. Itt örömmel és éppen azért eredményesen is fog dolgozni. Igy nem fog naponta reszketve menni iskolába. Egy ilyen kényszerállapotba szorított gyermekkel történt a következő anekdotaszetü, de jellemző eset, amely áll sok felsőbb osztályú gimnázistára is Hivatalos látogatás volt az iskolában. Valamelyik osztályban az egyik gyermektől azt kérdezte, mondjuk, a tanfelügyelő: Mi az iskola ? A kis tanulónak ijedtségében hamarosan nem jutott más az eszébe, mint a katekizmusnak a pokolra vonatkozó kérdése és azt felelte : „Az a hely, ahol az elkárhozottak lelkei szenvednek" Tényleg, így szenved sok tanuló a saját hajlamának és képességeinek meg nem felelő iskolában, aki sokszor tán nagy szorgalma mellett sem boldogul, folyton rettegésben él és félelemmel megy minden nap az iskolába. Ennek számára ilyen iskola nem lélekformáló, hanem lélektorzitó intézmény. Ki van zárva, hogy az ilyen tanuló lelkileg egészségesen fejlődjék, sőt még jellemére is káros befolyással van ez a lelkiállapot, amely sohasem ismeri a megnyugtató biztonság érzetét és siker örömeit, amelyek további töitetésre serkentenek minden más tanulót a neki való iskolában. Hazafias nagy közérdek, hogy megfelelő oktatásssl és neveléssel mindenki a maga helyére jusson. Ha mindenki kí'vetné, vagy követhetné hivatását, mindenki a maga helyére is jutna. Egy biztosan súrlódásmentesen járó gépezet volna a társadalom, ahol mindenki a maga helyén, egyik sem akadályozná, hanem inkább előresegítené a másikat és nagyban előmozdítaná a közjót, egymás megbecsülését, és fő-