Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1915

A főgimn. története az 1915—16. iskolai évben

A szent miséket a tanári kar tagjai mondották. Zordabb őszi, a téli és tavaszi időben az ifjúsági szentmiséket csak vasárnapokon és ünnepnapokon tartottuk. Misék alatt az ifjúsági énekkar énekelt, jelentősebb* alkalmakkor az ifjúsági énekkar és zenekar egyesítve zenés-misét adott elő. A róm. katli. ifjúság két csoportban hallgatott szendbeszédeket. Az első csoportot (I.— III. oszt.) Schandl Béla főgimnáziumi tanár, a másodikat (V.—VIII. oszt.) Vidákovich Dániel főgimnáziumi igazgató exhortálta. Gyónáshoz és áldozáshoz négy ízben járultak a tanulók: Szent Imre napján, Jézus nevenapja hetében, a nagyböjti ifjúsági lelkigyakorlatokkal kapcsolatosan, végül a tanév végén Áldozócsütörtökön. Szent misét hallgatott még a tanuló ifjúság október 4., október 6., november 19., március 15., április 11., mint nemzeti ünnepeken, az elhunyt kegyesrendi tanárokért november 3., február 28. az iskolaszolga elhunyt felesége lelkeüdvéért, március 21. Palczer Ernő kegyesrendi nyug. és tiszteletbeli kormánysegéd lelki üdvéért, március 2. Ferenc királyért, mint a kegyes-tanitórend nagy jóltevője lelkeüdvéért, február 3-án Szent Balázs napján és március 8-án hamvazó szerdán. A karácsonykor és húsvétkor hazautazott tanulóktól visszatérésük alkalmával tekintetnélkiil arra, hogy milyen vallásúak, szigorúan megköve­teltük, hogy bemulassák saját felekezetük lelkészeinek bizonyítványait, mely szerint a szünidőben otthon vallásbéli kötelmeiknek pontosan eleget tettek s kifogástalanul viselkedtek otthon való tartózkodásuk ideje alatt. Főtörekvésünk volt, hogy a különféle hitfelekezetü tanulók egymást becsüljék, egymást szeressék s hogy tanulóink ne csak névleg legyenek tagjai hitfelekezetüknek, hanem valóban, szívszerint hívői is. A más vallású tanulók saját hitfelekezetiik lelkészeitől, hitoktatóitól nyertek tanítást. A református tanulók heti 8 órában nyertek hittanítást és 1 órában exhortálást. Hitoktatójuk Kürthy Károly ref. helyettes lelkész és hit­oktató volt. Az ág. h. ev. tanulók hitoktatója volt Rédei Károly ev. lelkész és hitoktató, ki két órában tanította az ev. növendékeket. A gör. kath. tanulók heti 5 órai hittantanítását és 1 órai exhortálását Szócska János gör. kath. magyar lelkész és hitoktató tartotta. Az izraelita statusquo-ante hitközség kötelékébe tartozó tanulókat heti 5 órában Lisszer Jakab izr. e'emi iskolai igazgató-tanító, az izraelita orthodox hitközség kötelékébe tartozó tanulókat heti 2 órában Kertész Jakab izr. elemi iskolai igazgató-tanító tanította. Más vallású tanulóink a közoktatásügyi miniszteri rendeletben biztosított szünet­napjaikon az előadások alól fel voltak mentve. Az együttműködés érdekében a hitoktató urak esetleges panaszaikkal az igazgatóhoz fordultak, aki a bepanaszolt tanulót külön figyelmeztette arra, hogy viselkedésében és vallás­béli kötelmeiben engedelmeskedjék feljebbvalóinak s nem egy esetben a viseleti érdemjegy megváltoztatását is eszközölte ezen alapon. A róm. kath. tanulók közül hatot részesített a bérmálás szentségében méltóságos Boromissza Tibor szatmári püspök úr Pünkösd hétfőjén junius 12-én, amikoris városunkban osztotta ki a bérmálás szentségét. Több izraelita tanulónk elérvén a 14. életévét, konfirmáltatott, ugyancsak több református vallású tanulónk járult először az Uwacsorához. 6. Tanulmányi állapot. A tanulók jelen tanévi előmeneteléről az ifjúság érdemsorozata nyújt felvilágosítást. Szabadon választható rendkívüli tárgyak voltak a műének, zene és gyorsírás. Kötelező rendkívüli tárgy volt a VII. osztályú tanulók számára az egészségtan, melyet ezidén kivételesen Morvái Ferenc tanár úr tanított dr. Brúgós Gyula iskolaorvos helyett. Volt

Next

/
Oldalképek
Tartalom