Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

IV. Az ifjúság tanulmányi kirándulásai

ív. flz ifjúság tanulmányi kirándulása. Hogy egy tervszerűen rendezett kirándulás mily óriási szellemi haszonnal jár s minő jó hatással van az iljúság munkában ellankadt lelkének a felüditésére, bővebb fejtegetésre nem szorul. Intézetünk is átértette ennek nagy nevelő hatását, de másrészt a nagyméltóságú vallás és közoktatásügyi miniszter úr óhajának is elegett tett, midőn a jelen tanévben is egy nagyobb szabású kirándulást rendezett, mely május 23-tól e hó 30-ig tartott. A kiránduló csapatban volt 19 tannló, az utat Klacskó István és Komáromi Károly dr., tanárok vezették. Célunk volt Erdély középső és nyugati részeinek tanulmányozása ; továbbá érintettük még a magyar Nagyalföld keleti pontjait is. A beutazott útvonal — Nagykároly—Érmihályfalva—Nagyvárad—Rév-Zichycseppkőbarlang—Kolozsvár—Torda—Vajdahunyad—Piski—Arad—BékéscsabaNagyvárad — és vissza. A jelzett útra hét napot szenteltünk, mely egy kissé rövid volt ugyan, azonban tanulmányi időszakban elég ha ennyit is elvonhatunk célunk érdekében. Forró napsugarak tüzében indult az ifjú csapat a nagykárolyi állomás felé; mindegyik arcán az öröm ragyogott, alig várva a vonat indulását, mely új, eddig még nem látott vidékeket ismertet meg tanulni vágyó, fogékony lelkűkkel. Alig indultunk ki a pályaudvarból, megeredt a magyaros jó kedv kifejezője a dal s ilyen vidám maradt kedélyünk egész uton, sőt fokozódott a meglepően szép festői, természeti képek szemlélete közben. Az első éjszakát Nagyváradon töltött ük. Másnap kora reggel talpon volt az ifjúság, mert kirándulásunk egyik legremekebb pontjához a Rév-Zichy cseppkőbarlanghoz — a programm szerint — már reggel nyolc órára akartunk megérkezni. Leírhatatlan az a kép, mely a vonat sötét alagutja után egyszerre elénk tárult; kitörő lelkesedés, öröm vett mindenkin erőt; balról a Réz hegység meredek sziklafalai, jobbról a „Máv" patak vízesése, a Király-erdő vadondús lejtői egészítették ki a kedves képet. Elbájolva a vidék szépségétől tettük vizsgálódásunk tárgyává a környéket. Két csapatra osztva tekintettük meg a hires csepkőbarlangot, melynek jelentéktelennek látszó, alacsony nyílású bejáratánál ugyancsak vigyáznunk kellett, hogy bele ne üssük fejünket a alácsüngő cseppkőkolonokba. De néhány méternyire csakhamar megnő a menynyezetsa cseppkőburkolatok már itt az előcsarnok falán kezdenek jelentkezni és utána a különféle nevet viselő szebbnél-szebb figurák, a természet csodás alkotásai következnek. A különféle szinek a legragyogóbb pompában; a fehér, a halvány rózszaszintől a sötét bronz-zöld és feketébe játszó olajzöldig, a sötét-barna árnyalakok egész a feketéig — tiindérlakká varázsolják a barlang belsejét, melynek legromantikusabb színezetét a középen tovarohanó „Styx" nevet viselő patak adja meg. A barlang eddig látogatható legbelső részén