Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

Befejezés. A bevezetés végén azt a kérdést vetettük föl, vájjon „tanítható"-e a morál ? Nem feleltünk rá egyenesen, hanem ehelyett ismertettük hocrstcr müvét, ahol a szerző a példák hosszú sorával mutatja, hogy hogyan lehet és kell a gyermekben az erkölcsi erőket felkelteni és tovább fejleszteni. A rendelkezésünkre álló tér nem engedte meg, hogy többet közöljünk, de már ezen néhánynak figyelmes elolvasása után is önkéntelenül elismerjük, hogy igy mindenesetre lehet „erkölcsöt tanítani". Ez az oktatás azonban nem az érlelemhez, hanem a gyermek egész egyéniségéhez, akaratához, érzelméhez, jelleméhez fordul. Az ész ugyanis igen sokszor belátja valaminek a helyességét s mégsem követi. A magasabb élet forrása nem is itt keresendő, hanem az edzett, szilárd akaratban és a nemes szívvilágban. Erkölcsi oktatás alatt tehát azon felvilágosításokat, utasításokat és útbaigazításokat értjük, melyek az akarat és érzelem erőit ébresztik fel s azonkívül a való életet ismertetik meg, a valóságot, minden szépítgetés nélkül. Az élet külső látszata a lelketlen önzésnek ad ugyan igazat — de ez épen csak látszat — a Ielkiismeretlenség okoskodása nagyon fölületes, a valóság előbb vagy utóbb megcáfolja, s végelemzésben mégis a becsületesség bizonyul a „legjobb politikának". Ezt hirdeti az élet mélyebb ismerete. S ebből a mélyebb „életbölcsességből" származik az erkölcsös cselekvés. Az egész munkán végighúzódó alapgondolat az, hogy ne elvont morálprédikációt adjunk, hanem életismeretet, tárjuk fel az összefüggést az erkölcsi tanok és a való élet között s lépésről-lépésre haladva, látókörét folyton tágítva, tanítsuk meg a gyermeket látni, megfigyelni a morális élet terén is, hogy így az ethikai szabályok gyakorlati jelentőségét belássa. A családnak is, ha nevelői feladatának meg akar felelni, nemcsak példaadással, szoktatással és állandó felügyelettel kell gyermekét vezetnie, hanem konkrét erkölcsi tájékoztatást is kell neki nyújtania. Ezáltal teszi csak hatásossá és eredményessé az erkölcsi nevelést. Az előzőkben sok utat és módot mutattunk erre; gondolkodó szülő, aki gyermekének igazi érdekét és jövőjét szivén viseli, a körülményekből, saját tapasztalataiból és megfigyeléseiből könnyen fog többet is találni. Nem annyira a könyvek, az irás, mint inkább az élet maga — ha nyitott szemmel nézi — nyújt neki útbaigazítást, mert ha valahol, úgy itt, a nevelésben, igaz, hogy „szürke minden elmélet, zöld az élet aranyfája". Bizonyos alapelvek szem előtt tartása azonban mégis szükséges. Röviden és egész általánosságban összefoglaljuk. Mindenekelőtt fontos annak a belátása, hogy a nevelés sokkal nehezebb és komplikáltabb, mint a legtöbben hiszik. Egyszerű figyelmeztetés, büntetés, rettegtetés, elijesztés vagy korholás — még nem nevelés. Ide sok megfontolás, elmélkedés, főkép azonban a gyermek egyéniségének és életének megfigyelése és megismeiése szükséges. Másodszor nem elég csak erkölcsi mintaképeket állítani a gyermek elé, szép erkölcsi történeteket mesélni, az erényt elkülönítve mutatni be neki. A mintaképeket talán megbámulja, de nem követi, történetek meghatják, az erény szépségét elismeri, de nem tudja vagy nem akarja életébe átvinni. Nem tudja, mert nem ismeri a módokat és eszközöket; nem akarja, mert nem érzi szükségét, nem érdekli. A tapasztalás bizonyítja, mily keveset, mondhatni semmit sem lehet elérni az erény puszta hirdetésével. Többet kell tennünk. Új fogalmat nyújtani az erényről: nem száraz és rideg és az élet korlátokba szorítása az, hanem ellenkezőleg az élet fokozása; alkalmazkodás a való élethez, a legtisztább boldogság forrása. Az egyik