Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

szempont itt, hogy úgy mutassuk be az erényt, mint az az életben elhelyezkedik, hogy hogyan itél fölötte az élet és hogy az ethika tanításai tulajdonkép az élet tanításai is. Az erény természetes, a bűn természetellenes; s amint a külső természetben az egészséges fennmarad és minden, ami rothadt, elpusztul, úgy az életben is csak az maradandó, ami erkölcsileg egészséges, a helytelen elvész. Ezt az igazságot úgy hozhatjuk közelebb a gyermek lelkéhez, ha tudatossá tesszük benne azon tapasztalatokat, melyeket az ő kis világában már átélt a helyes és helytelen terén. Csak abból tanulunk igazán, amit tapasztalunk, átélünk. A gyermek is tett már apró tapasztalatokat az erkölcsi világban, felhívjuk tehát figyelmét ezen élményéire és a belső átélés és szemlélet ezen legegyszerűbb elemeiből kiindulva, lassankint felvezethetjük az erkölcsi igazságok átértéséhez. Másik szempont, hogy az erényt úgy tüntessük fel, mint erőgyűjtést — s így keltsünk érdeklődést iránta. Erőnket — és pedig az igazi erőt — növeli; az érettségnek, a férfiasságnak legszebb jele. „A tökéletesen kifejlődött ember egyúttal erkölcsös is",*) ép az erkölcsösség avatja igazi férfiúvá. Az erény képez ki az élet számára; úrrá tesz fölötte. „Szomorú látvány az olyan ember, aki az életbe kilép mindazon ismeretek és készségek birtokában, amelyekkel a természet nyers erőit megzabolázhatja s emellett tehetetlen belsejének elemi erőivel szemben." Az erkölcsi nevelést sikeresebbé tehetjük azáltal is, ha felhasználjuk a gyermek természetes hajlamait és tehetségeit. Annyi egészséges erő van benne, hogy a nevelésnek jóformán csak fel kell azokat szabadítani, szervezni és helyes irányba terelve, a fejlődés szolgálatába szegődtetni. A gyermekben megvan a készség a jóra, époly találékony a jóban, mint a rosszban. A helyes vezetés itt nagyon sokat tehet, csak értenie kell az erény belső rugóit, indító okait mozgásba hozni és kiemelni azon örömet, jutalmat és áldást, melyben a jó megtevése részesít bennünket. S végül: Neveljünk örömre! Ahelyett, hogy örökösen rámutassunk arra, ami tilos, illetlen és rossz, inkább arra oktassuk a gyermeket, hogy hogyan vonhatja ki mindenből a nemest és a jót, az erkölcsi világban hogyan találhatja meg a szépet, hogy mi mindenféle jót tehet s életét hogyan alakíthatja ezáltal boldoggá és vidámmá. Belenyúlni a gyermek lelkébe, megindítani a belső embert, hogy örömét találja a rosszal való küzdelemben, az önfegyelmezésben és általában abban, hogy napról-napra jobbá lesz — ebben áll a pedagógiai művészet; s a nevelés ép akkor éri el célját, ha fel tudja kelteni benne a vágyat a tökéletesedés iránt és az érdeklődést saját nevelésében való közreműködésre: az önnevelésre. Arendt Endre. * Pauler Á. i. m. V. ö. erre vonatkozólag gyönyörű gondolatait 63—105. 11., melyek végeredményeként kimondja : „Az ethikus érzületű egyén a legtökéletesebb ember. Az erkölcsileg nem kifogástalan emberek hozzáképest félbemaradt individuumok, még ha akad közöttük olyan is, ki értelmi vagy művészeti képességeire nézve messze túl is szárnyalja embertársait. Helyes úton járunk tehát, midőn a gyakorlati életben felebarátaink emberi értékének megítélésénél elsősorban erkölcsi jellemöket tekintjük és ha csak azt tartjuk egyedül igazán nagy embernek, ki erkölcsileg is az."