Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

oda vezethet, hogy könnyebben követünk el jogtalanságot, mivel azt hisszük, hogy vannak lehetőségek, amikor azt „meg nem történtté" tehetjük. Nem — a vezeklést, az engesztelést mindenkor csak olyan jelnek tekinthetjük, amely külsőleg is kifejezi azt, hogy bűnös az eddig követett utat a legnagyobb határozottsággal elhagyja: A túlkapásnak korlátozás és megszorítás, az élvezetnek pedig valamely szenvedés felel meg. Ezáltal a túlkapást és az élvezetet nem tudjuk ugyan meg nem történtté tenni, de legalább oly határozottsággal fordulhatunk el azoktól, hogy a „kiengesztelödés" az élet magasabb erkölcsi törvényével úgy külsőleg, mint belsőleg lehetségessé válik. * * * Nem volt még bizonyára korszak, amikor a testről való gondoskodás oly nagy és oly sokféle lett volna, mint a jelenkorban.* Ezer meg ezer kutató küzd a bacillusok ellen. Egymásután létesülnek gyógyító intézetek és üdülő helyek a betegségek mindenféle faja ellen. Napról-napra növekszik a higiénikus kényelem, az élet minden lépése fölött őrködik az orvosi tudomány, egyletek alakulnak a természetes gyógyító módokra s fény-, lég- és napfürdőket emelnek. És a fanatikusok egy külön faja tűnik föl: az egészség fanatikusai. S mindennek ellenére növekedőben az idegesség valamennyi kulturáltamban! Ez az idegesség, ugy-e bár, mégis csak fél rem agyarázhatatlan jele annak, hogy az emberek testileg túlságosan elgyöngülnek az élettel szemben, hogy a szervezet legalapvetőbb erői kezdik felmondani a szolgálatot. Mi lehet ennek az oka ? Bizonyára még eléggé fel nem ismert és eléggé nem méltányolt mértékben az, hogy a modern ember csupa aggodalomból testi egészsége miatt nagyon is megfeledkezett lelki egészségéről, lelkének üdvéről. S mégis az egészség sokkal inkább függ a lélektől, mint a mennyire azt a természettudomány századában élő ember megengedni hajlandó ! És semmi sem egészségtelenebb az egész emberre nézve, mint a „modern" lélek állapota. Művészetben, irodalomban és az életben egyaránt lerakta a fegyvert a nyers természettel szemben. Olvassuk csak a modern regényeket s figyeljük meg azt a határtalan „self-indulgence"-t (öndédelgetést), amellyel minden szenvedélyt a sors ki nem kerülhető végzésének tekintenek! Ily körülmények között valóban a legnagyobb mértékben igaz és jogosult Nietzsche mondása: „A szabad ember állandó harcos"! Harcos persze nem embertársai ellen, de igenis harcos a természet lenyűgöző erői, az ösztönök zsarnoksága és mindaz ellen, ami gyönge és gyáva és aljas az ember belsejében. Ez a könyv is hozzá akar járulni ahhoz, hogy a fiatal nemzedékben fegyverre szólíthassuk a lélek öntevékenységét a természettel és a sorssal szemben. * 698. 1.