Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1907

Erkölcsi nevelés a családban

izmai fölött. Egy gyermek beleesik a vizbe; meg akarná menteni, de karjai elfáradnak, midőn még csak tizenkét méternyire van a gyermektől — magának is segítség után kell kiáltania, s a gyermek aközben szeme előtt merül el. Sokkal több nyomorúság és balsiker éri azonban azt az embert, akinek nincs elegendő ereje, hogy szenvedélyeit és rossz hajlamait féken tartsa és minden fölmerülő legkisebb ingernek a rabszolgája. Tudtok talán nekem egy példát mondani? A legismertebb példa bizonyára az ivóé, aki egészen biztosan tudja, hogy útja a romlásba vezet és aki mégis gyönge ahhoz, hogy ellentálljon. De válasszatok inkább néhány példát a saját életetekből! Nemde ti mindnyájan szeretnétek valami jóbarátot szerezni az életben ? De hogyan jut az ember ilyen jóbaráthoz? Talán ha efféle hirdetést tesz közé az újságban: „Kerestetik egy barát?" Én azt hiszem, hogy azáltal, hogy valami vonzóerőre teszünk szert. De hogyan juthatunk ehhez ? Némelyik már természettől fogva bírja — ez azonban nem elegendő, hogyha végre mégis kisülne, hogy önzők vagyunk. Nem — kell, hogy embertársainkat áthassa az a bizalom, hogy nem gondolunk csupán csak önmagunkra, hanem hogy mások iránt is jóindulatúak vagyunk; ezt kell bebizonyítanunk. És ezt sokszor kicsinységekkel is megtehetjük. Ha pl. látom, hogy a másik nem hozott magával az iskolába gyümölcsöt és nekem szép zamatos almám van, akkor odaadhatom neki a felét vagy pedig épenséggel az egészet is. Ekkor látja a másik, hogy jóindúlatú vagyok irányában és talán ő is viszonozni fogja szeretetemet és ezen kicsiny kezdet szüli a barátságot. Gondolkozzatok csak, hogyan is történt az, hogy pajtásaitok közül barátot választottatok magatoknak — bizonyára valami csekélység volt az, ami nektek rajta megtetszett. De az almánál hagytuk el a dolgot. Fájdalom, itt sokszor áthághatatlan akadály találkozik, a mely megmagyarázza, hogy miért nem ajándékozhatjuk el az almát. Nagyon szeretnők és mégsem tehetjük. És miért nem ? Mire van szükségünk, hogy az almát odaadhassuk? Önuralomra. Az, hogy magunk szeretnők megenni az almát és attól meg nem válni: ez a barátság legnagyobb akadálya. Azért nagyon jó, hogy ha már lehetőleg korán gyakoroljuk magunkat abban, hogy egyszer-egyszer legyőzzük étvágyunkat és torkosságunkat, hogy urai legyünk önmagunknak akkor, ha egyszer arról van szó, hogy barátot szerezzünk. Azért is sokkal szükségesebb tehát, hogy az önuralomban gyakoroljuk magunkat, mint az, hogy pl. a biciklizésben kemény, izmos lábikrákra tegyünk szert. Mert lábikrákkal csak versenydijt nyerhetünk, önuralommal azonban igazi baráti bizalmat — se nélkül szegény elárvult emberek vagyunk. Bizonyosan nektek is eszetekbe jut nem egy példa, amelyből kiviláglik, hogy mire való az önuralom. Itt nem sorolhatjuk fel mind. Alapjában véve ez a szó önuralom annyit mond, hogy az ember testének a házában az egyedüli háziúr és nem kell engedelmeskednie a cselédeknek és a szolgáknak, a gyomor-idegeknek, a rágó-izmoknak, a nyelvnek, az Ínynek és a többinek. A cselédeket és szolgákat igazgassa az uruk, mert ö tekinti át az egész gazdaságot, ő veszi számba a kiadást és bevételt és ő fontolgatja meg, hogyan lehet minden egyes intézkedést összhangzásba hozni az egésszel. Aki rabszolgája ösztönének és szenvedélyeinek, hangulatának és szeszélyeinek, az mindannyiszor megfogja ízlelni a keserű bánatot, inert amit azok az ész tudta nélkül tesznek az sohasem illik az egészhez s ép azért mindig csak rendetlenség és zűrzavar a vége. 2. A lélek befolyása a testre. Hogy mennyire hat a test a lélekre, azt mindennap önmagunkon tapasztalhatjuk. Ha testünk fáradt vagy épen beteg, szellemünk sem akar működni.