Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

Lapunk egyik kiváló és szorgalmas munkatársát gyászolja az elhunytban és a legmélyebb részvéttel osztozunk úgy a család, mint rendtársai fájdalmában. Legyen neki könynyü a hant! Mondjak-e még valamit? Vegyek-e el valamit a mondottakból? Elvenni valóm nincs, de van még mondani valóm. A ki azt hiszi, hogy említettem irodalmi dolgozataival kimerítettem kéziratgyüjteményét, nagyon csalódik. Egy adag prózai dolgozat, sajna! félben maradva, egy nagy csomó vers mutatják, hogy nem hiában élte le a neki adott rövid életidőt. Mivé válhatott volna, ha a Gondviselés magasabb életkorral áldja meg, a mondottakból is kitűnik. Minden egyes prózai dolgozata, minden verse többnek, nagyobbnak mutatja az előbbinél; haladt tehát, tanult és dolgozott. Hogy költői kísérleteket már deákkorában tett, megfakúlt kéziratai bizonyítják. Hogy meglett férfikorában a társadalom nevezetesebb kérdései nem hagyták érintetlenül, említettem félben maradt értekezései a tanúi. Még csak egyet! Egy nagy halmaz újságczikkelyt találtam a kéziratok közt. Hirtelen nem tudtam eldönteni, ö írta-e, vagy nem. A nagy változatosság azután arról győzött meg, hogy olvasás közben az érdekesebb, öt érdeklő dolgokat kivágta az újságokból és megőrizte. Kölcsey jut eszembe az ö jegyzeteivel! íme előttünk áll egy tanulságos, rövid élet lefolyása. Kinek talán túlszinezettnek látszik, nyugtassa meg az a tudat, hogy a való, az igaz szine fényes, ragyogó, mint a tiszta nap. Embert állítottam az olvasó elé, aki tudta, miért lett emberré; aki előtt csak egy czél lebegett, hogy emberi méltóságának tőle telhető mértékben megfeleljen. És Poór János megfelelt. Nem reflectálok a temetést leíró, előttem talán ismeretlen toll adataira; én a magam tapasztalása után Ítélem meg öt. Ember volt, minőt az Isten csak jó kedvében ad; tele ambitióval, aminek alapját azonban nem az önhaszon, hanem az ideál képezte. Önhaszon után már csak azért sem törekedhetett, mert Calasantius öltönyét vette magára, mely öltöny igazi viselőjének lelkéből kizárja azt. Ö Calasantius fia volt.