Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1900

I. Poór János kegyeletes emlékezete

Ha láttad valaha 12 m

2 térim éj ü szobájában íróasztala mellett görnyedve, vagy, ha szórakozott, sárból emberi fejet formálva — egyik nemesebb passiója volt, ha láttad öt a kathedrán nagy tudását tanítványai elé tárva, vagy az úr oltáránál áldozatát bemutatva, vagy a társadalomban megjelenve, mikor az iskola határait túllépve egy nagy közönséget gyönyörködtetett gazdag ismereteivel; ha láttad a szerető fiút betegeskedő édes atyját vigasztalva, gondozva, szeretteit testvéri vonzalommal körülfonva: akkor áll előtted Poór János, az egyszerű szerzetes-pap, a nevelő-tanár, az igazi pap, aki a társadalomban is tudott érvényesülni, a való, igazi gyermek, a szerető testvér, rokon. Mi és ki voltál nekem, azt én tudom. Nem születtünk fényes hajlékban; nem ringattak fedeles bölcsőben sem téged, sem engem. Polgári állapot jutott osztályrészül mindkettőnknek. Tudtuk, éreztük. Te híven csatlakoztál hozzám, mikor a szegényebb sorsú gyermekek istápolására megalkottuk a Segélyzö-egyesületet. Velem egyenlő hévvel, egyenlő lelkesedéssel siettél a segítségre szorúlók gyámolítására és gyámolítottad addig, mig Istened azt nem mondta: Szolgám, eddig és ne tovább! Köszönöm a fáradságot! Adja meg Istened az igazak jutalmát! Lehetetlen, hogy ne valósuljanak feletted az írás szavai: ,,Qui crudiunt multos ad iustitiam, fulgebunt quasi slellae in perpetua aeternitate". Igazgató