Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1895

3. KORSZAK. A II. Ratio életbeléptétől 1850-ig. E korszak 44 évet fog felölelni már megcsontosodott gymnasiumunk történetéből, mely a II. Ratio által előirt ren­deletek alapján indulva, a nagy tragoediára következő szo­morú időkből is magában foglal még egy esztendőt Politikai történetünk eszmékben gazdagabb kort alig mutat fel. e korszaknál, melyben a nemzet mintegy új életre ébredve, az alkotás, a reform terére lép; melyben olyan fér­fiak szereplését látjuk, kikre egy nálunknál hatalmasabb nép is büszkeséggel tekinthetne. E korszak férfiai voltak: Nagy Pál, Marczibányi István, gr. Széchenyi István, Deák Ferencz, br. Eötvös József, gr. Károlyi György, gr. Battyhányi Lajos, Kölcsey Ferencz, Kossuth Lajos a politika terén; Kisfaludy Károly, Vörösmarty Mihály, Bajza József, Czuczor Gergely, Toldy Ferencz, Tompa Mihály, Petőfi Sándor, Arany János sat. sat. az irodalom terén. Mindmegannyi üstökös, kik fényt árasztottak magok körül, mely fény bevilágított a pór kuny­hajába úgy, mint a hatalmasok palotáiba. Említsem-e azon politikai vívmányokat, melyek Magyar- országot megifjították, új alakba öntötték ? Szóljak-e a fel­szabadított jobbágyok egyenlőségéről ? Emlegessem-e az ádáz politikát, mely törvényt nem ismerve, alkotmányellenes űzői­méivel örökös tartománynyá akarta sülyeszteni hazánkat, mely akarat azonban az említettem férfiak érczkebelén meg­törve, megszégyenűlten vallotta be önmaga előtt tehetetlen­ségét? Szóljak-e a centrális kormány megalakulásáról? Le- irjam-e a rákövetkező, Európát bámulatba ejtő, szabadság- harczot, melyben megmutatta e maroknyi nép, hogy mily erő lakik benne? mely harcz nem a lázongó magyar harcza, hanem a kamarilla által ellenünk bőszített nemzetiségekkel szemben vívott önvédelmi harcz volt, melynek a felettünk

Next

/
Oldalképek
Tartalom