Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1892

— 41 —

tak olvashatók. A szegény magyar nép mindent egykedvűen tűrt. Vigasztalói most is a költők voltak. Bár soknak kezéből kiesett a toll s idegen földié menekültek, voltak mégis olyanok, kik nem szűntek meg biztatni a csüggedőket, hogy meghozza majd az idő, amit egyelőre a legnagyobb áldozatok árán sem lehetett volna megszerezni, az elvesztett alkotmányt s vele a vidámságot. Többek közt Tompa Mihály volt az, ki enyhíteni igyekezett a fájdalmat, felszántani a bánat könyeit. Az elhallgatott költőket is figyelmeztette kötelességökre. A censura tilalma miatt allegóriákban szólt, melyek tárgyát a természet világából vette.

Hova is fordult volna a megindító egyszerűséggel és mély érzelemmel párosult dalnok, ki oly örömmel időzött a szabadban, kit a legkisebb fűszál is képes volt felemelni Alkotójához, Ki egyedül nyújthat, reményt s vigasztalást akkor, mikor azt az embereknél hiába keressük. „A gólyához“ czimü allegóriája Ilii képe a szomorú időknek. A nagy csapásra következett tavaszszal a gólyamadár újra felkereste régi fészkét. A költő inti, hogy vigyázzon, mert nem találhat sehol sem oly helyet, hol magát kipihenje; hol nem zavarja a jajkiáltás, nem fenyegeti az Ég sujtoló villáma. Jobb lesz, havisz- szatér, a honnan jött s ha bujdosókkal találkozik, mondja el, hogy semmi öröm a hazában; hogy az üldözött még azok körében sem biztos, kik hozzá legközelebb állanak. A befejezésben a leg’nagyobb elkeseredés hangját hirtelen a szeretet melege hatja át azon gondolatra, hogy kiket oly keményen vádol, vele együtt szenvednek s hogy fájdalmukat ne fokozza, kéri a gólyát, hogy semmiről ne beszéljen. Itt a gólya a magyar nemzet képe, mely idegennek érzi magát honában, azért elbujdosott.

„A madárfiaihoz“ a költőket figyelmezteti, hogy bár semmi örömük nincs e hazában, ne hagyják el azt; bár nincs, a mi dalra lelkesít, ne hallgassanak, mert a dal hangja a szivbe hat s megtenni gyümölcsét, a reményt s vele az életkedvet s a hasznos munka utáni vágyat. Itt az anyamadár képében a haza szól fiaihoz, hogy ne hagyják el őt; ne menjenek idegen földre, mely iránt soha sem érezhetnek meleg szeretetek A jelentől tekint-