Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1885
\ A régi rómaiak nyilvános játékairól.*) A régi Rómára, az ó-világ e középpontjára fordítván figyelmünket, nem kis érdeklődést kelthet bennünk annak megismerése: hogyan mulathatott az a világváros, melyben évszázadokon keresztül kincs és gazdagság, tekintély és hatalom, művészet és tudomány, erő és nagyság, mint valami középpontban a fénysugarak, kápráztató színgazdagsággal egyesültek. Nem érdektelen dolog a csatákban inegedzctt marczona férfiakat a közélet terén forogva vagy a mulatságok vidámságába elvegyülve látni. Amott a politikai és magánélet sokszerii viszonyaiba keveredett rómait látjuk az ő igazi alakjában, emitt szellemi és erkölcsi szükségeinek kielégítésére czélzó szórakozásai közben lepjük meg. Ez utóbbiakkal óhajtván jelenleg foglalkozni, a régi Róma nyilvános mulatságait veszsziik szemügyre s ama jelentőségük szerint kívánjuk ezeket méltatni, a mint kisebb- nagyobb mértékben a politikai és a társadalmi életre is kihatással voltak. I. A császári Rómában vagyunk. Időszámításunk előtt a 17. évben óriási népmozgalom képe tárul elénk. Zűrzavaros kiáltás hangzik szerteszét, ezernyi néptömeg tompa lármája közé száguldó paripák megdöbbentő dobogása, uraik előtt rendet csináló rabszolgák éktelen kiabálása vegyül. A légbe szálló süni porfelleg és a délszaki nap ragyogó verőfénye nagyban hozzájárul, hogy idegen létünkre teljes tájékozatlanságban maradjunk a népcsoportulás *) Meg kell itt jegyeznem, miszerint ez értekezés megírásában az a szempont volt előttem irányadó, bogy tanuló ifjúságunknak könnyed modorban irt compendiumot nyújtsak iskolai olvasmányainak könnyebb megértése s a. hasonló tárgyú magyárazatoknak kiegészítése végett. Az előadások keretébe foglalt s a római játékokról szóló összefüggő tárgyi magyarázatokat iskolában úgy sem lehet előadni. Magánolvasmányul pedig a római hitéleti régiségtan e része sem fölöslegesnek, sem ezéltalannak nem mutatkozik. 1*
