Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykároly, 1885

4

oka és természete felöl. Szerencsére a véletlen és a tömeg szeszélye két ifjú római közelébe sodor, kik élénk beszélgetésbe merülve figyelmünket egy épület felé irányozzák s olyasmit beszélnek az abban törtéuendőkről, hogy méltó kíváncsiságunk felébred.

— Quintus! — igy szólítja meg társát az egyik fehér tógába*) öltözött, lovagrendéinek látszó, gyűrűs ifjú. Mi dolog ez? Már innen-omian egy órája, hogy ide-oda hányatjuk magunkat a tömegtől s még csak a Circus Maximust sem láthatjuk, pedig mindjárt az Aventinus hegy tövéhez érünk.

— Igazad van, Gajus testvér, szól az ifjúbbnak látszó, egy porköpenynyel a vállán, miről azonnal észrevehetői, hogy utas emberrel van dolgunk. Mióta Arpinum- ból, jószágunkról megjöttem, annyi időt sem vehettem magamnak, hogy átöltözzem, mert égetett a kíváncsiság roppant circusunkat szinről-szinre láthatni s ime, még mindig nem juthattunk hozzá! Pedig e százados ünnepély (ludi saeculares) oly nagyszerűnek ígérkezik, a milyenről csak a gyermekmesékben hallottam. Nemde pompás előkészületek történtek, Gajus, már eddig is?

— Oh igen! Már napok óta hirdették a nyilvános épületek és szobrok hirdetéshelyein, hogy örök városunk fennállásának százados évfordulóját a lehető fénynyel kívánja Augustus és a tanács*) (senatus) megünnepelni. A nép részvételre hivatott föl. Hallgasd csak! Kiveszed-e e zajban a híradók kiáltozását: „Jöjjetek, lássátok az ünnepélyességeket, a milyeneket eddig még senki sem látott, sem pedig ezután látni nem fog!“

— Tehát még csak most kezdődnek az ünnepélyességek s csak az imént fölkelt nap tanúja e roppant néptolongásnak? szól Quintus.

— Nem; már a múlt éjjel is volt díszkivilágítás és pantomimjáték a circusi futtatások tegnapi izgalmai után. A tulajdonképeni pompa, illetőleg diszmenet, melyben Augustus, legfőbb urunk is részt fog venni, most kezdődik a

*) Tóga, hosszú, bokáig érő öltöny, rendesen fehér gyapjúszövetből. A gyermekek és előkelő hivatalnokok biborszegélyttt viseltek (toga praetexta.)

**) Angiistusról történelmileg he van bizonyítva, hogy még akkor is, midőn egyedurnak már általánosan el lön ismerve, meg-megkérdezte a tanácsot és hallgatott rá, mint absolutisticus törekvéseinek hathatós gyámolitására.